„Én is nyitok arany torkot”

A Hangraforgó együttes szeptemberi fellépése

Én is nyitok arany torkot” – ezt a címet adta szeptemberi műsorának a Hangraforgó együttes 4-én a megyei könyvtár Központi Könyvtárának klubjában. A Hangraforgó klub évadnyitó koncertje Nagy László szellemében zajlott a Live Coals együttes vendégeskedésével.

A nyár elteltével, az ősz beköszöntével egyúttal visszatérnek a Hangraforgó együttessel történő havi zenés-verses találkozások a megyei könyvtárba. Szeptember 4-én az érdeklődők a megszokott színvonalra szomjúhozva várták a sokat ígérő koncertet, reményeikben pedig nem is csalódtak.

A színpad ismét a jól ismert hangszerekkel „öltözött fel”. A művészek nyári zenei élményeiket hallgatóságukkal megosztva nyitották meg hangversenyüket, melynek során az érdeklődők ismét fogalmat alkothattak az előadók sokirányú zenei képzettségéből és szerepléséből. Ezen az estén Nagy László költészete lett az est irodalmi „vendége” – nem véletlenül. Évfordulóját ünnepelte idén az irodalmi világ, ezért választották költészetének zenés interpretációját.

A műsor részben Nagy László műveire, valamint azon poéták működésére épült, akik a költő szellemiségét vallották, s munkásságuk annak jegyében zajlott. A Hangraforgó házaspár, Faggyas László és F. Sipos Bea az emlékezés más formáját is felhasználta: egy interjú keretében – melynek riportere Kormos István volt – idézhettük fel az 1978-ban elhunyt költő hangját, s megismerhettük önvallomását az általa fontosnak vélt dolgokról.

Az élőben (f)elhangzó repertoár tartalmazott aztán József Attila, Ady Endre és más költők által írott verseket is. Az énektudás és a hangszerek mesteri kezelése a már megszokott volt, az előadók személyiségének pozitív kisugárzása sem újdonság.

A műsor vendégeként a csanádapácai Live Coals együttest is megismerhettük: Keresztanya és fia produkciójában gyönyörködhettünk. Megtudtuk, hogy a zenével való tartós elkötelezettséget a gitáros fiú keresztszülőjének köszönheti.

Végül a Hangraforgó együttes tájékoztatta a résztvevőket a karácsonyig tartó műsortervről. Megtudtuk, hogy míves költők megzenésített verseivel fogunk találkozni, decemberben pedig közéleti dalok kerülnek bemutatásra. A zárás után dübörgő, hosszan tartó tapsvihar hívta vissza a szereplőket a pódiumra, akik ráadásként Reményik Sándor egyik versével kedveskedtek a hálás publikumnak.

Csiszár Antal
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja


2015.09.07