Újra színpadra lép A bábjátékos

Vastag Tamás és Szolnoki Tibor a soproni színpadon

Megkezdték az olvasópróbáit Várkonyi Mátyás-Béres Attila A bábjátékos című rockoperájának a Soproni Petőfi Színházban. Az Andersen-elbeszélés ihlette darab főszerepeiben többek között Vastag Tamás és Szolnoki Tibor látható, a rendező Katona Imre, a bemutató január 9-én lesz.

A rockopera 1985-ös ősbemutatója óta most láthatja újból színpadon a közönség ezt a darabot. A stábot Pataki András, a soproni színház igazgatója köszöntötte, aki elmondta: érdekes és izgalmas kihívás a társulat számára egy olyan zenés művet műsorra tűzni, melyet az első bemutatást követően nem láthattak a nézők. Ez is különleges várakozással és atmoszférával övezheti körül a darabot. Az pedig külön öröm és büszkeség, hogy az előadást maga a zeneszerző, Várkonyi Mátyás vezényli, aki újrahangszerelte a művet, sőt, még új dalokat is írt a most készülő produkcióhoz.

Katona Imre, a soproni színház vezető dramaturgja elmondta: nemcsak egy különleges rockoperáról van szó, hanem egy igazi táncjátékról is, amely egyszerre ad énekesi, színészi és táncos feladatokat a szereplőknek. Így a Sopron Balett és a társulat összes tagja színpadra lép a produkcióban. Ezenkívül a teátrum színitanodájába járó fiatalok közül is sokan szerepelnek az előadásban.

„Béres Attila szövegkönyve vibrálóan költői és mulatságos, ironikus és mély. Várkonyi Mátyás muzsikája pedig azzal emelkedik ki toronymagasan az elmúlt évtizedek színpadi zeneművei közül, hogy bravúrosan tudja ötvözni a lírát és a groteszket, és a népszerű hangzások közé be tudja csempészni Sztravinszkij vagy akár Debussy sugallatait. A bábjátékos azt példázza, hogy lehet populáris az, ami választékos. A rockopera meghatározó konfliktusa a két főszereplő, a Diák (Vastag Tamás) és a Bábjátékos (Szolnoki Péter) összecsapásában a látszat és igazság kérdéskörét járja körül. A történet – amelyben a valóság és illúzió örvénylik egymásba folytonosan – a színházon keresztül a világ szétzilált állapotát láttatja görbe tükörben mély humorral, okosan finom metaforákkal – hűen az ihlető Andersen-elbeszélés szellemiségéhez. A bábjátékos ugyanakkor szórakoztató darab, a rockopera műfajának korszakos jelentőségű műve. Az a célom, hogy az előadásból igazi családi színházi élmény jöhessen létre” – egyebek mellett erről beszélt Katona Imre az olvasópróbán.

A bábjátékos című előadás a soproni színház idei, ünnepi magyar évadának egyik legnagyobb vállalkozása, amely többszörösen összetett feladat elé állítja a társulatot. Ezért a szereplők az előkészületi munkálatokat márciusban már elkezdték zenei korrepetálásokkal, hangképzéssel, kreatív gyakorlatokkal. Mindemellett júniusban bábanimáció és a mutatványos színház címmel Katona Imre tíznapos felkészítő tréninget tartott a stábnak.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2015.09.04