1502

Az U.N.C.L.E. embere

Filmkritika

Érdekes látni, ahogy Hollywood folyamatosan a múltba réved, még inkább, ahogy ezt a legkülönbözőbb műfajokban teszi. Nemcsak a folyamatos feldolgozások és rebootok okán, hanem ahogy az utóbbi időben a készítők ráeszméltek arra, hogy a CGI hegyek helyett a közönség továbbra is különösen sokra értékeli, ha a film „kézzel fogható”.

Míg az akciófilmek jobbára a nagyágyúk kényszerű visszahívásából állnak (lásd The Expendables-filmek), addig a kémek világa ezt is a zsánertől elvárható kifinomultsággal teszi. Erre már az előző évtizedben a Bourne-széria is rájött, amit a Casino Royale-lal a spionok legismertebbje is próbált lemásolni, majd a Skyfallal Mr. Bond is rájött arra, hogy a régi vágású, naturalista akciók önmagukban nem elegek, ha az elbeszélésmódjában, karaktereiben nem tükrözi azt, ami ennél a műfajnál alapkövetelmény: a stílust. Szerencsére a brit filmgyártás fenegyereke ennek még mindig nincs híján.

Guy Ritchie-t sokan kezdték temetni az elmúlt években. Tény és való, hogy az a frissesség és újdonság, ami egykor őt jellemezte, rég a múlté, köszönhetően 8 év Madonna-kómának, valamint annak, ahogy mások az ő kézjegyeit folyamatosan csúcsra járatták. De egy igazi „Guy Ritchie-s” filmet továbbra is csak Guy Ritchie tud rendezni. A Spílerrel szépen – ha messze nem is olyan elementáris erővel, mint a kezdetekkor, de – visszatért ahhoz a stílushoz, ahonnan a popdíva annak idején elcsábította, a két Sherlock Holmes-moziban pedig a rá jellemző rendezői kézjegyeket igazította a mainstream filmek által támasztott elvárásokhoz. A rendezői életműben, de különösen Holmes és Watson kapcsolatában igazán szembeötlő (amit a rendező büszkén is vall), hogy mennyire is fontos számára a bromace, amit ezúttal minden eddiginél nagyobb fordulatszámon pörget, mi pedig ezért nem lehetünk elég hálásak.

Őszintén szólva Ritchie sok szempontból meglepett ennek a ’60-as évekbeli sorozatnak az adaptációjával, nemkülönben a filmet gyártó Warner Brothers, amelynek több évtizedes terve valósult meg ennek a filmre vitelével. Már az előzetesekben sem voltak a manapság divatos moneyshotok, és a film sem szolgál igazán ilyesmivel. Sőt! Attól igazán meglepő, hogy ez a film jelenleg elkészülhetett, hogy megvalósítását tekintve egy igazi oldschool buddy movie a korszak (és annak alkotásainak) TÖKÉLETES megidézésével, miközben könnyedén lehetett volna ezt az egész kémhistóriát a divatnak megfelelően napjainkban is elhelyezni. Ritchie viszont nagy bölcsen meghagyta Az U.N.C.L.E. emberét annak eredeti közegében, ami az alkotás legfőbb varázsát is adja. Az embernek végig olyan érzése támad, mintha a Roger Moore és Tony Curtis nevével fémjelzett Minden lében két kanál egy látványosabb (és hosszabb) epizódját látná mai szereplőkkel. Erre csak rájátszik, hogy Henry Cavill olyan zseniális Roger Moore-Pierce Brosnan kombót nyom, hogy azt a James Bond Akadémián tanítani sem lehetne jobban. Az MGM-nél már most aláírathatják vele a szerződést a 007-es szerepére a Daniel Craig utáni korszakra. Viszont nem különb nála Armie Hammer elfojtásokkal teli, vehemens szovjet ügynöke sem, aki tökéletes ellenpontja Cavill kifinomult úriemberének. A köztük működő kémia, a folyamatos adok-kapok hatékonyabban van felfestve – már csak az eltérő kulturális háttér és módszerek végett is – mint Holmes és Watson párosánál, kettősük pedig tökéletesen kiegészül Alicia Vikander cserfes, mégis talpraesett hölgyeményével.

Ilyen téren kár, hogy a sztorit és ezzel együtt a gonoszokat a két Holmes-mozin is ügyködő Lionel Wigrammel karöltve beáldozták a már sokszor emlegetett stílus oltárán. Hiába röhögsz fel minden második percben, vagy dobolsz a lábaddal a rendezőre jellemző, most is hibátlan soundtrack taktusain, a forma felülemelkedett a tartalmon, de csak éppen annyira, hogy az ne menjen a szórakoztatás rovására.

2015 most már hivatalosan is a kémek éve: a Kingsman egyszerre a Bond-mozik előtt tisztelgő és azok elé görbe tükröt állító, valamint A kém szókimondó vehemenciája és Ethan Hunt újabb lehetetlen küldetése után, de még Spielberg Kémek hídja és maga az aduász 007-es előtt Guy Ritchie múltidézése is emelte a műfaj nem csekély fényét. Az U.N.C.L.E. embere nem lesz akkora instant klasszikus, mint a barát és tanítvány Matthew Vaughn vérgőzös és szókimondó kalandja, pont a túlzott oldschool mivoltából fakadóan, de ilyen szexi, lehengerlően laza és stílusos alkotással nagy valószínűséggel nem találkozol a közeljövőben.

Pavlics Tamás
Forrás: cinestar.hu

2015.08.20