1790. augusztus 8-án született Sződemeteren, középnemesi családban. Miután édesapja 1796. augusztus 9-én elhunyt, édesanyja a debreceni református gimnáziumba küldte tanulni. A feketehimlő egész életére betegessé tette, bal szemére megvakult, és kihullott a haja.

Klasszikus műveltségét a debreceni kollégiumban alapozta meg. 16 éves kora óta írogatott verseket is, de első műveit megsemmisítette. 1805-ben Csokonai temetésén találkozott Kazinczy Ferenccel, akinek a Kresznericcsel való vitájában fontos adatokkal szolgált. 1808-tól levelezett Kazinczyval, az ő biztatására kezdett el írni. 1810-ben Pestre ment joggyakorlatra, itt ismerkedett meg Szemere Pállal. Ügyvédi vizsgára azonban nem jelentkezett, egyedül az irodalom lelkesítette; lemondott a hivatalbeli és tanári pályáról – mely utóbbira Debrecenbe hívták –, és Álmosdra vonult vissza, ahol kis birtokán gazdálkodva egyedül tanulmányainak élt. Emellett öccseinek gondozása is lefoglalta, majd egy szerelem tette szívbeteggé, melyből idejében való lemondással gyógyult ki. 1815-től Csekén élt és gazdálkodott.

1823. január 22-én tisztázta le a Hymnus. a Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amely először 1828-ban jelent meg. A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti dal zenéjére kiírt pályázaton, az „Itt az írás forgassátok, / Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert. A nyertes pályaművet először a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844. július 2-án. Az első nyilvános, szabadtéri előadása 1844. augusztus 10-én történt, a Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán.

1989 óta január 22-ét a Magyar Kultúra Napjaként ünnepeljük. A Himnusz eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. A 2012. január 1-jén életbe lépett Magyarország alaptörvénye preambuluma a Himnusz modernizált első sorával kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!”

A nyelvújítás és Kazinczy Ferenc védelmében Kölcsey Szemere Pállal megírta a Felelet a Mondolatra című választ. 1826 és 1827 között Szemere Pállal szerkesztette és adta ki az Élet és Literatura című folyóiratot, majd ennek folytatását a Muzariont, 1833-ban pedig új évfolyamát. 1827-ban meghalt öccse, Ádám. Magára vállalta a család támogatását és unokaöccse, Kálmán neveltetését: a hozzá írt, nevelő célzatú Paraineise Kölcsey erkölcsi végrendelete.

Az 1829-es tisztújításkor főispánja, báró Vay Miklós Szatmár megye tiszteletbeli aljegyzőjévé nevezte ki Kölcseyt. 1830. november 17-én a Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi osztályának vidéki rendes tagja lett. 1832-ben megyei főjegyzővé, majd november 6-án országgyűlési követté választották. 1832. december 19-én Pozsonyban foglalta el helyét, és a négy kerületi jegyző egyikévé választották, számos felirat (latinul) és üzenet (magyarul) az ő tollából került ki. Mint szónok, a magyar nyelv ügyében tartott beszéddel tűnt ki először, és nemsokára jeles beszédeivel országos hírűvé vált. A parlamenti szónoklatot ő emelte irodalmi és művészi színvonalra. Amikor megyéjétől reformellenes követi utasítást kapott, 1835 elején követi tisztéről lemondott. Szatmárba visszatérve továbbra is aljegyző maradt, birtokain gazdálkodott.

Élete végén a perbe fogott báró Wesselényi Miklós védelmével foglalkozott, de egy hivatalos útján szerzett meghűléssel a túlfeszített munkában legyengült szervezete nem tudott megbirkózni, és 1838. augusztus 23-án elhunyt. Kortársai úgy temették, mint a legnagyobb embert valamennyiük között.

Kölcsey Ferenc szüntelenül világirodalmi távlatokban látott és gondolkozott, nem maradt el az újdonságaitól. Nagyra becsülte Walter Scottot, kedvelte Bulwert, majd elismerően írt a francia romantika főalakjáról, Victor Hugóról. Világirodalmi tájékozódásban is a romantikához csatlakozik tehát, amellyel költészete is azonosul.

Nagy Mária

Források: wikipedia.hu, litera.hu, szatmarcseke.hu, Új magyar irodalmi lexikon. 3. köt.: H-K Budapest : Magyar Könyvklub, 2002

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.