1019

Kerüljünk egymáshoz közelebb a művészetek útján!

A Tzafit Yoav izraeli táncegyüttes műsora József Attila Művelődési Házban

Napjaink zűrzavaros világában újraélednek az ordas eszmék, igyekeznek kikezdeni a normálisan gondolkodó társadalom egészséges morális immunrendszerét, mérges televényeivel fertőzni a közgondolkodást. Az észérvekre nem reagálnak, racionális megközelítés számukra nem létezik, előítéleteik által elvakultak.

Ilyen körülmények közepette elengedhetetlen a társadalmi tudat védőmechanizmusának erősítése, fel kell venni a kesztyűt a Gonosz ellenében. A történelem folyamán rengeteg szenvedés velejárója, jóvátehetetlen tragédiák előidézője volt a rasszizmus, a másság meg nem értése, az idegengyűlölet mételye.

Egy közösség sorsában ez különös intenzitással koncentrálódott: a zsidóság életében. Eredeti lakhelyéről kétszer is kivettetett, először az asszírok, majd a rómaiak késztették lakhelyük elhagyására őket. Ezt követően eltérő nyelvi-kulturális környezetben élték meg diaszpóraként napjaikat. Meg nem értettség, bizalmatlanság, gyanakvás volt osztályrészük, amely gyakran felfokozott gyűlöletbe csapott át. Egykori lakhelyük asszír, babilóniai, perzsa, majd római uralom alá került, a középkorban a Bizánci Birodalom, az arab kalifák fennhatósága következett, ezt követően az oszmánok hódították meg a területet, később pedig brit domínium lett.
A zsidóság Európában különböző országokba települt. Igyekeztek hasznos polgárai lenni az adott társadalomnak, a pénzügyek terén megkerülhetetlenekké váltak. Ez részben annak is köszönhető, hogy számos pálya elérhetetlen volt számukra. Műveltségük meghaladta az adott ország átlagát.
Mindez a hagyományos - magas igényt támasztó - zsidó nevelésben rejlett.  Míg körükben az írás-olvasás már évezredekkel ezelőtt alapkövetelményként jelentkezett, a „civilizált” Európában ez a készség - általános szinten- csak évszázadokkal mérhető, ha a lakosság többségét tekintjük.

Amennyiben az egyes országok zsidó diaszpóráit nézzük, beigazolódik Szent István királyunknak Imre fiához intézett „intelme”, miszerint a nyelvi-kulturális homogenitás törékennyé, sebezhetővé tesz egy országot, ezért kell az idegeneket megbecsülni, mert olyan készségeket, kulturális attitűdöket sajátíthatnak el, mely a közös ország kincset gyarapítja, a közösség életét jobbá, gazdagabbá teheti. Eleink ős-és későbbi története is ezt igazolja, térben és időben nagy utat megtéve a kelet-európai pusztai vándorlás számos ismeret megszerzését segítette, nyelvünket gazdagította, s ezáltal később is nyitott volt az újításokra. Kulturális haszonélvezője lett annak, hogy az új eszméket hozó szellemi szél előtt kitárta a jelképes „ablakot”, s utat engedett a közösségi tudatba történő áramlásnak.

Mivel Kelet-és Nyugat-Európába egyaránt érkeztek zsidók, eltérő környezetbe kerültek, és az adott ország anyagi és szellemi műveltségéből más és más szüremkedett be kultúrájukba, és hagyott lenyomatot benne. A zsidó közösségek tagjai- szokásaik eltérő mértékű megőrzése mellett - beilleszkedtek az adott nemzetbe. Az időről időre megerősödő intolerancia gyakran tette nehézzé hétköznapjaikat. A középkorban számos pogromot szenvedtek el, de az újkor sem volt kegyes hozzájuk, sőt a cári Oroszország uralta lengyel területekről különösen sokan kényszerültek menekülni, miként a cári birodalom egyéb területeiről is. A XX. század Nagy háborújában a vesztesek bűnbakként állították be őket, mindezt a rossz gazdasági helyzetből fakadó frusztráltság is táplálta. A revansra vágyó államokban járatták „csúcsra” az antiszemitizmust, mely a holokausztban tetőzött. A győztesek sem voltak ártatlan bárányok. Az antiszemitizmus mérgét számos ország szerzői hintették el, mintegy megelőlegezve a Mein Kampfot. A háború után Palesztinában zsidó nemzeti otthont alakítottak ki, mely végül Izrael állam létrehozásához vezetett.

Bár a második világháború szörnyűségei intő mementóként óvtak mindennek megismétlődésétől, napjainkban erről sokan elfeledkezni látszanak, előfordul, hogy a holokauszt megtörténtét kétségbe vonják, nem egyszer tagadják. Sajnos mindkét oldalon vannak szélsőséges irányzatok, melyek nehezítik az ügy kezelését. Törvényekkel el lehet riasztani a tettleges bántalmazásokat, de megszüntetése tudati változásokat tesz szükségessé. Szembe kell nézni a múlttal, tárgyilagos mérleget kell vonni, ez húzhatja ki a lelki tüskét, s nyithatja meg a kiengesztelődés útját. A kölcsönös bizalom, egymás jobb megértése, közérzetünk javulása várható ettől. A gyanakvást, a bizalmatlanságot egymás megértésének kell felváltania.  Mindehhez őszinte érdeklődés kell, hogy valakit megértsek, el tudjak fogadni, helyén tudjak dolgokat kezelni, nyitottá kell válni.

A magyar kulturális örökség számos esetben zsidó gyökerű személyekhez köthető, mely teljesítmények egyben a magyar szellemi kincsestár tartozékai. Mindezt előre bocsátva egy izraeli táncegyüttes győri vendégszereplése adta a cikk aktualitását. A Tzafit Yoav táncegyüttes látogatott el Győrbe, a vendéglátó a győri Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér József Attila Művelődési Háza volt. Dacolva a trópusi forrósággal, a hőségriadóval sem törődve, számos látogató tisztelte meg jelenlétével az együttest, érdeklődve várták a végzős tánciskolások produkcióját. Várakozásukban nem kellett csalódniuk: fergeteges siker és tapsvihar színhelye lett a terem. Az együttes sokszínű táncjátékaiban tükröződött a mesterségbeli tudás, a művészeti érték, a táncosok hivatástudata és a művészi alázat. A bemutatóban mintegy az egyetemes táncművészet elemeinek szinkretizmusa tükröződött. Tartalom és forma remekül egybeszabottan köszönt vissza ránk a színpadról. A fiatal művészek briliáns és összehangolt mozgáskultúrája üdítő látványt nyújtott. Lenyűgöző volt a tehetség, üdeség kiváltotta varázs, mely elbűvölte a közönséget. A hatást a színes ruhaforgatag is fokozta. Nyilvánvaló az alapos műhelymuka, az iskola magas színvonalú nevelő-oktató munkája. Az ilyen összehangolt produkció igényli az együttes tagjainak összecsiszolódását, egymás szeméből, gondolataiból is olvasni kell tudni – mindez rendkívüli önfegyelmet igényel. Az igazi táncművészet magával ragadó, hiszen alapjában közösségi jellegű. Ez érződött a rendezvényen is, mikor záróaktusként lehetővé vált a táncosok mellett bekapcsolódni, így a színpad és közönsége között még teljesebb kapcsolat létesült, melyet méltán koronázott meg az össznépi tánc. A táncokat igazán fülbemászó melódiák ritmusára járták, gyönyörködhettünk a dallamok, az énekeket közvetítő nyelv szépségében és gazdagságában. Átérezhettük, mire képes a művészet: talán még arra is, hogy közelebb hozza egymáshoz a népeket, az egyszerű embereket.

Csiszár Antal
Fotók: Bárány Zsolt

2015.07.24