Andy Weir: A marsi

Könyvkritika

Meglepően régen olvastam már igazi sci-fit, úgyhogy éppen ideje volt kézbe vennem egyet. Most végre magamévá tettem A Marsit. Persze nem a rég elfeledett Anikót. Andy Weir művére esett a választásom, részben annak köszönhetően, hogy ősszel majd meg akarom nézni a regényből Ridley Scott által rendezett filmet (Matt Damon főszereplésével). Márpedig ez lehetetlen, amíg az ember nem végezte ki a könyvet. Nem és nem, ilyet soha ne csinálj! Első a könyv!

És hogy miért vonzott még? Gyerekkoromban csillagász akartam lenni, amíg rá nem jöttem, hogy az emberek sokkal érdekesebbek, mint holmi bolygók és csillagok a fekete űrben. Bár a mai napig reménykedem abban, hogy mire végére érek a tervezett minimum 110 éves időtartamomnak, addigra már az Európé hold jégvilágában horgászhatok jupiteri harcsára az ottani nyaralómban, ahová egy protonhajtású Cadillac Space 1961-essel visz el a személyi sofőröm.

Főszereplőnk, Mark Whatney öt társával érkezik a Marsra, hogy aztán egy homokvihar sorsolta nyereményjáték keretében élethossziglani nyaralást nyerjen e rozsdaette pirospozsgás bolygón, miközben társai – halottnak tudván be Markot – hazakatapultálnak. Ám amerikai szuperhősünk nem törődik bele sorsába, és elszántan életben kíván maradni, holott erre az esélye kevesebb, mint Mézga Gézának a Marcell hullámra. Mark a XXI. század közepi (nem tudni pontosan, mikor játszódik a regény, de akkorra saccolom) mindent megoldó MacGyver, ő Bear Grylls és Robinson Crusoe egyenes ági marsi leszármazottja. Nem mintha arra lennének családfák. Vagy fák. Egyébként, cinizmusomat ejtve, Mark karaktere nagyon jól van felépítve, igazán szerethető alak, akit az író kiváló humorral áldott meg. A többi szereplő (voltaképpen nincs túl sok) nem hagyott bennem mély nyomot, de amúgy is csak statiszták. Két szereplő van csupán: Mr. Whatney és a római hadisten.

A sztori egy jobbegyenes bonyolultságával bír: életben maradni, míg jönnek érte. Mondom, ez Robinson Crusoe esete, csak éppen a saját hajó építésének esélye nélkül. Persze Péntekből is csak heti egy van. Természetesen számtalan fizikai és szellemi akadály próbál végezni szereplőnkkel a hónapok alatt. A regénynek az első fele sikerült igazán, sok jó ötlet bukkan fel benne, és a fanyar humor is itt működik jobban. Helyenként valóban nagyon ötletesen oldja meg emberünk a felmerülő problémákat, legyen az a napelemeit működésképtelenné tevő homokfelhő, vagy a szállásáról elillanó levegő. A szerző minden dicséretet megérdemel ötletességéért.

Nagyon izgultam, hogy főhősünk életben marad-e végül, vagy sem, s meggyőződésem, hogy rosszat választott az alkotó. Azt nem árulom el, melyiket, mert spoilermentesen izgalmasabb a leendő olvasóknak a mű. Annak ellenére, hogy érzésem szerint a kötet a végére némileg kifullad, azért ez egy remek könyv. A Fumax igazán jó kiadványt jelentetett meg – nemcsak tartalmilag, hanem külcsínre is, szép narancs köntösben.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2015.07.27