1477

Gyilkos szezon – Killing Season

1 perces filmkritika

Sokkal inkább vadászszezon, még ha gyilkolásra kihegyezett is. A Killing Season-ben azonban több morális könnycsepp hullik, mint vér (bár abból is kapunk eleget, jólesően naturális kivitelben) – és ez itt, ily módon baj csak. A prekoncepcionális rosszérzés nem volt légbőlkapott a történet hallatán: pontosan 10 évvel ezelőtt kaptunk már valami hasonló sztorit, amikor az 1999-es koszovói bevetésre „alapozva” esett a nyugdíjas Tommy Lee Jones az ereje teljében lévő Benicio Del Toro után a vadonban a William Friedkin rendezte Veszett vadban (akkor Friedkint elég messzire űzte az Ördög a minőség terén).

A Gyilkos szezonban az 1992-ben kezdődött szerbiai népirtás az alibi ahhoz, hogy a jelenben a nyugállományú amerikai ezredest gyónásra kényszerítse a szerb háborús bűnökből fizikailag felépült exkatona. (A rendező Mark Steven Johnson, aki nem éppen komoly témákhoz szokott.) Itt szerencsére elmarad a Veszett vad kapcsán általam se ízűnek, se bűzűnek nevezett atmoszféra, a megalapozatlan őrület, a nyögvekreált konfliktus és a hiteltelen akciójelenetek. Mert, mint mondtam, kiforrott izgalom helyett inkább a filozófiai körbejárásé a terep – még a nyíllal átlőtt vádli és az arcon keresztülfúródó fémvessző ellenére is. Ami nem lenne baj, sőt inkább erény, ha nem ilyen formában történne. Újabb bizonyíték, hogy akciókkal megalapozott morális álláspontokat kierőszakolni nehezebb, mint embernek maradni a háború után. Mert a konklúzió jól hangzik, és még el is hiszem (tényleg!), hogy a háborúban mindenki egyformám bűnös, azon túl pedig felesleges a gonoszságot feszegetni, hiszen a békeidő már egészen más dimenzió minden síkon.

A szerb katona vallási meggyőződése kemény és elgondolkodtató, ez mindenképpen a pozitívumok listáján ül nálam: „…A férfiak nem voltak ilyen szerencsések. Egy fejszével szétnyitották a fejüket, és ott hagyták őket a téren. És azt kérdeztem magamtól, ha Isten valóban létezik, hogy engedheti, hogy ilyen szörnyű dolgok történjenek? Azt hittem, ezek azt bizonyítják, hogy Isten nem létezik. De pont ez bizonyítja a létezését! Mert az emberek egyedül nem lennének képesek erre.” De összességében túl sok az „összeborulás”; alamuszi a konfliktusoldás, mert valahol gyáván megkerülő; és nem éreztem az egy(ség)ben tartó dinamikát sem.

Robert De Niro olyan, mint általában (van, hogy semmilyen, mint általában…), John Travolta viszont remek akcentussal szószátyárkodja végig az adok-kapok történéseket, és a fizimiskája is karakteres. A Friedkin-mozihoz képest itt szerencsére nem járt sok túlkapás, de logikátlan sablonfordulatokkal azért meggyűlik az értelmesebb néző baja. Mindegy. A Gyilkos szezon a végére egyszer és mindenkorra elfárad, megfárad, a háború elmúltával okafogyottá válik. Menjen mindenki haza szépen: ki Belgrádba gyógyulni, ki a fia családjához felejteni. „- Nagy tehertől szabadultam most meg, atyám, de lenne még egy kérdésem. - Mi lenne az, fiam? - Mondanom kellett volna neki, hogy a háborúnak vége van?” Ez tényleg nem olyan vicces.

2013, amerikai-belga-bolgár, 91 perc
rendező: Mark Steven Johnson
forgatókönyvíró: Evan Daugherty
szereplők: Robert De Niro, John Travolta, Milo Ventimiglia, Diana Lyubenova, Elizabeth Olin

Szilvási Krisztián

2015.07.24