1937

Tóth Endre – Szelényi Károly: A Magyar Szent Korona

Könyvajánló

Kevés olyan emlékünk maradt a múltból, amely Árpád-házi királyokhoz köthető. Palotáik csekély maradványai vészelték át a századokat, és ritka véletlen, ha sírjuk érintetlen maradt. Aba Sámuelnek és Salamonnak a temetéshelye is bizonytalan, bár éppen az utóbbi királyunk az, akinek legalább a sírköve megmaradt (felirata ma a pulai múzeumban, az Isztrián olvasható: Hic requiescit illustrissimus Salomon rex Pannoniorum).

Az Árpád-ház drágaságaiból, kincstárából – a koronázási jelvények kivételével, amelyeket különleges helyzetük miatt elkülönítve őriztek – itthon semmi nem maradt meg. A koronázási jelvények már ezért is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. A Szent Korona, vele a jogar, az országalma és a palást nemzeti ereklyék: történelmünk régi századainak fennmaradt tanúi. Méltán jelképezik az ezeréves magyar államiságot. A számtalan kalandot, veszélyt, romlást megélt, de a pusztulást mégis elkerülő Szent Korona mintegy az ország sorsát jelképezi akkor is, ha eredete és készítése körül bizonytalanság van.

Sorsa, mint az országé
Története összefonódott hazánk történetével, s mint ilyen, szimbólum. Az egyik koronázó templomunk megsemmisült, a másik elkerült az országból. Királyaink sírjai egy kivételével ugyanúgy elpusztultak, mint az ország múltjának számos emléke. Megmaradtak viszont a koronázási jelvények, Európa legrégebbi, ezeréves koronázási jelvényegyüttese. A Szent Korona sajátos, csak hazánkra jellemző szimbolikus jelentőséget kapott: nemcsak virtuálisan, a szóhasználatban jelképezte a királyságot, majd az államot, mint más országokban, hanem valódi, létező tárgyként. Sorsa ugyanolyan vészterhes volt, mint az országé. Nemegyszer az eltűnés, a megsemmisülés közelébe jutott.

Kalandok sorozata
II. Endre csak háborús fenyegetéssel tudta a koronát az osztrák hercegtől visszakapni. Wittelsbach Ottó 1301-ben a Venceltől megkapott koronát magával hozva, a Duna mellett elvesztette, és csak másnap találták meg. Amikor Erzsébet anyakirályné a trónörökössel, V. Lászlóval és a Szent Koronával együtt elhagyta az országot, Komáromnál a befagyott Dunán keltek át, és az udvarhölgyek szekere alatt beszakadt a Duna jege. Mátyás királynak csak magas váltságdíj ellenében sikerült 1463-ban III. Frigyes császártól kiváltani a Szent Koronát. A drágaköveket kedvelő és gyűjtő Szulejmán szultán 1529-ben a Perényi Péter koronaőrrel együtt kezébe került koronát talán csak azért adta vissza, mert a köveit nem találta elég értékesnek. A Szent Korona valószínűleg a XVII. században, az egyik koronázás utáni balesetben kis híján teljesen összetört. Az orsovai elásást éppúgy túlélte, mint a nagy nyugati utazását Mattseetől Frankfurton át Fort Knoxig és vissza.

Egy nagy titokban tartott eszme
Története alapjában különbözik azoknak a koronáknak a történetétől, amelyek ma a Towerben láthatók, vagy amelyeket bankban, páncélszekrényben őriznek, vagy amelyeket hajdanában minden koronázás alkalmával átalakítottak, vagy éppen jelképes szerepük miatt összetörték és beolvasztották, mint a poroszok a lengyel koronaékszereket. A Szent Korona minden viszontagság ellenére fennmaradt; az ország múltjának tanúja, sorsa méltán jelképezi hazánk sorsát és történetét.

Szimbolikus jelentőségét Rainer Maria Rilke érezte meg, amikor egy 1922. július 15-én írt levelében a következőképpen fogalmazott: „…ennek az országnak a koronába vetett hite, az a nyugodt, rendületlen, több évszázados igyekezete, hogy a hatalom legkevésbé kézzelfogható vonásait egy dologban tisztán megőrizze magának, ez nyilván semmi más, mint egy nagy titokban tartott eszme. István király koronája – bizonyos értelemben – ennek a sérthetetlen, ódon és közösségi igénnyel megtartott erőnek akkumulátora…” (ford. Báthori Csaba).

Tóth Endre és Szelényi Károly látványos, hiteles képekkel gazdagon illusztrált, magyar, német és angol nyelven megjelent kötetének immár harmadik, átdolgozott kiadása több, mint ezeréves múltunk, kultúrtörténetünk „mesekönyve”.

László Ágnes
Kossuth Kiadó

2015.07.17