A bűvös kocka nyomában

Rubik Ernő 71

Rubik Ernő egyike azoknak a magyaroknak, akiknek a neve külföldön is ismerősen cseng, bármelyik országban is járjunk. Találmányánál, a bűvös kockánál viszont nagyobbra tartja annak hatását gyerekekre és felnőttekre egyaránt. A Kossuth-díjas szobrász és játéktervező, ifjabbik Rubik Ernő ma ünnepli 71. születésnapját.

Ifjabbik Rubik Ernő 1944. július 13-én született Budapesten. Édesapja repülőgép tervezéssel foglalkozott, édesanyja pedig költő volt. A fiatal Rubik kombinálta a két, szöges ellentétben álló érdeklődési területet, amikor a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában kezdett ötvös-, festő- és szobrásztanulmányokat. Később a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd az Iparművészeti Főiskolán is szerzett diplomát. Utóbbi intézményben évekig tanított is.

1974-ben jelent meg legnépszerűbb találmánya, a bűvös kocka, egy térbeli logikai játék. 1980-ban nevezték át Rubik-kockára, amelyből ekkor csak Magyarországon körülbelül egy millió darabot adtak el. 1982 óta pedig rendszeresen megrendezik a Rubik-kocka-világbajnokságot is. A klasszikus, 3x3x3-as kockának azóta rengeteg változata jelent meg: legnehezebben kirakhatónak a 2x2x2-es kockát tartják, de találhatunk 17x17x17-es verziót is. A lényeg viszont nem változik: adott egy hatoldalú kocka, amelynek összekevert elemeit úgy kell rendezni, hogy az egyszínű részek egy oldalra kerüljenek.

1977-ben Rubik újabb találmánnyal jelentkezett: a Rubik-kígyó lényege, hogy különböző alakzatokat lehet hajtogatni belőle. A Bűvös négyzetek szintén térbeli alakzatok kirakására alkalmas, amelynek legelterjedtebb változata 8 lapból áll. Bár ezek a játékok, akárcsak a Rubik-féle óra és dominó, megjelenéseik idején kelendőek voltak, de népszerűségük sosem érte el a bűvös kockáét, amelyet eredetileg csak a térbeli mozgások szemléltetésére tervezett.

Rubik Ernő azonban sem ma, sem a kocka elterjedésének idején sem kereste a nyilvánosságot. Élete során több elismerést kapott, 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanít, valamint a Rubik Stúdiót igazgatja. Egy interjúban azt nyilatkozta, a kocka lett népszerű, nem ő, és csak akkor állt közönség elé, ha feltétlenül szükségesnek tartotta. 2014-ben, a Rubik-kocka 40. születésnapjának alkalmából New Yorkban kiállítás nyílt Beyond Rubik’s Cube címmel, amely idén világkörüli turnéra indult. Ugyanebben az évben kapta meg a Nemzet Művésze címet.

Forrás: kultura.hu


A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.07.13