1402

La cara oculta

1 perces filmkritika

Nem igaz, hogy a szerelem falakat képes áttörni... Vagy ha mégis hiszünk benne, Andrés Baiz filmje a legjobb cáfolat erre a naiv hiedelemre. Viszont, hogy nő nőnek farkasa, utálatosa, gonosza (amennyiben közös férfiról van szó), az hótziher! Titkos szobákról sokszor készült már thriller és horror, a 2011-es spanyol-kolumbiai La cara oculta személyében drámai mélységekbe nyilalló, lélektani vetületű, klausztrofóbiás történetet kap(t)unk.

Adott a csalfa szerető, a próbatételnek induló, vicces „csőbehúzás”, amely fojtogató és egyirányú végkimenetelbe torkollik. Tiszta sor. A sztori egyszerű, nem csicsás ezüstcsatokkal és aranyfodrokkal kivert, mégis remek dramaturgiai érzékkel bontott idősíkokra és szemszögekre (akár látásmódokra) tagolt. A villának beillő ház terei érzékletes beállításokkal határolják falakkal az egyes helyiségeket, előkészítvén a film felétől bekövetkező tekintetváltást. Baiz kiválóan teremt atmoszférát: a fürdőszobai jelenetek látatlanban simán képesek másfelé vinni a sztorit, a titkos kamra pedig tényleg fojtogató, s éppen azzal nyújt a néző számára kiszámíthatatlan, egyszerre bizalomra okot adó és végérvényes reménytelenséget mondó ítéletet, hogy méreteit, zegeit és zugait a kamera képeivel viszonylag nyitottan hagyja.

Okos. Főleg azért, mert mikor izgulunk és szurkolunk, csavar egyet, majd még egyet, és végül egy harmadikat is a történeten. Nem is zárja le mereven a befejezést, bár egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy ha az első fordulat után jött volna a vége főcím, valódi, testet öltött frusztráció maradhatott volna a nézőben. Halkan kár érte, hangosan viszont jóleső további következmények kergethették tovább egymást a fejünkben a stáblista előtt. Megjegyzem, hogy Quim Gutiérrez figurája rendesen elhalványul a két ragyogó szépségű és lázkeltően szexi nő (Martina García és Clara Lago) között, bár nem is róla szól elsősorban a mozi. Hanem az utóbbiakról. A legerősebb jelenetsorban kettejük „párbeszéde” lélegzetelállító feszültséget kelt, ahogyan azt a legjobb iskolákban tanítani kell(ene), majd a gyakorlatilag kész csattanó az eddig eltelt teljes filmidőt kivételessé koronázza. Csakúgy, mint a női lélek rejtelmeit (ezt most óvatosan és szépen mondtam). A La cara oculta az a film, amely egyrészt megmutatja, mennyire erős európai (és dél-amerikai) mozik képesek teremni a 21. század professzionális talaján, másrészt pedig kukkantásnyi időt enged az emberi lélek sötétben tapogató zugaiba. Remek és hatásos film, nem vitás!

2011, spanyol-kolumbiai, 97 perc
rendező: Andrés Baiz
forgatókönyvíró: Andrés Baiz
szereplők: Quim Gutiérrez, Martina García, María Soledad Rodríguez,
Marcela Mar, Humberto Dorado, Juan Alfonso Baptista, Clara Lago

Szilvási Krisztián

2014.08.11