Dick és Jane trükkjei (2005)

Filmajánló

Vígjáték Jim Carrey-vel, ez már eleve jót ígér. Főleg, ha a film olyan témába nyúl bele, ami a mai napig jelenlévő súlyos probléma. Egy multicég pénzimádó, tisztességtelen vezérigazgatójával küzd meg Dick Harper (Jim Carrey) és felesége, Jane (Téa Leoni). Úgy döntenek, nem fogadják el a kiszolgáltatott alkalmazott szerepét, hanem ellenségükkel a saját fegyverét fordítják szembe.

Kilátástalan helyzetbe kerül Dick, amikor tönkremegy a Globodyne nevű cég, ahol dolgozott. Épp úgy tűnt, fényes karrier előtt áll, de valójában rútul megvezették. A csőd egyetlen nyertese Jack McCallister (Alec Baldwin), a gátlástalan vezetője, aki nem törődve a szélnek eresztett dolgozók ezreivel, vígan lép olajra a kimentett dollármilliókkal. Hősünk először még reménykedik, de miután végigjárja a munkakeresők kálváriáját, belátja, hogy nagy a baj. Belevaló párjával együtt, speciális megoldást kieszelve kezükbe veszik a sorsukat.

Símaszkot húznak, és néhány fergetegesen balek húzás után egyre profibb rablókká válnak. Ám egy napon éppen ugyanazt a bankot veszik célba, mint egy másik vérprofinak tűnő banda. Meg tudnak lépni a rendőrség elől, de kiderül, hogy a másik páros lefülelt tagjai Dick sorstársai, volt kollégái, akiket szintén lapátra tettek. Rájönnek, hogy akkor segíthetnek igazán másokon és önmagukon, ha bosszút állnak a mindannyiuk életét a tönk szélére juttató pénzemberen. Ebben a végzet is a kezükre játszik, útjukba sodorja McCallister volt pénzügyi igazgatóját, Frank Bascombe-ot (Richard Jenkins), akivel együtt remek tervet készítenek közös haragosuk megleckéztetésére.

Számíthatunk a vígjátékot megkoronázó happy endre. És egy ilyen történetnek éppen az a feladata, hogy reményt nyújtson, hogy humorral gyógyítson, és közben ébresztően rámutasson a társadalom visszásságaira.

Szabados Éva

2015.06.30