1842

Hely a nap alatt…

Az utcazenéről pro és kontra

Az utcazene jó, mert hangulatossá teszi az időtöltést a belvárosban. A gitár, a furulya, harmonika hangja, az azokat megszólaltató muzsikusok képe ma már szinte hozzátartozik a sétálóutcákhoz. A késő őszi forgatagban muzsikáló indiánok egzotikus külseje, tarka ruhája igazi látványosságnak számít. Máskor barokk ruhába öltözött mutatványos tekergeti elszántan cifra kintornáját, olyan hangokat csalogatva elő hangszeréből, hogy a nézők álla leesik!

Nyáridőben olykor egy-egy magányos turista, vagy nagyobb társaság száll le vasparipájáról, támasztja falhoz járművét, s ragadja meg hangszerét. Ilyenkor idegen országok dalai mellett egy, a nagy átlagnak szokatlan életformával is megismerkedhetünk – szabadon vándorló, szabadon élő muzsikusok szólítanak meg minket – azon a nyelven, amelyhez nem kell szótár.

Az utcazene lényeges, mert turistacsalogató látványosság. Emlékeznek még azokra az időkre, amikor a Radó-szigeten vasárnaponként térzenét hallgathatott a közönség? Ha egy adott helyszínen, rendszeresen, jó minőségű muzsikát élvezhet díjmentesen az érdeklődő – odaszokik. Nem kellenek világsztárok egy ilyen produkcióhoz; egy sramli zenekar, egy dixiland band, egy harmonika együttes, vagy akárcsak egy szál dudás csodás hangulatot varázsol. A lényeg a rendszeresség, a jó minőség és a szép helyszín.

Az utcazene fontos, mert új tehetségek, nagyszerű zenészek mutatkozhatnak be a nagyközönség előtt. Amikor ezt írom, persze eszembe jut a ceglédi, de még inkább a veszprémi utcazene fesztivál. Veszprémben nyaranta színpadokat állítanak városszerte, ahol felléphetnek a fesztiválra jelentkezők – persze némi előszűrés után. A produkciókat aztán szakmai zsűri értékeli, de leadhatja voksát a város lakossága is. Bizony jó páran vannak már olyanok, akiknek ez a fesztivál valóságos dobbantót jelentett a profi muzsikussá válás útján.

Az utcazene persze lehet kellemetlen is. Elsősorban azoknak, akiknek az ablaka alatt tanyát ver a hívatlan muzsikus, de zavaró lehet annak a bolttulajdonosnak is, akinek bejáratát éppen elállja egy utcazenész. Idegőrlő lehet a produkció annak is, aki a harsona vagy a szaxofon hangját megkísérli irodáján kívül rekeszteni, és koncentrálni próbál a könyvelésre, rendelésre, ügyfelére. Ismerek olyan vállalkozót, aki jól ismert győri utcazenészeknek fizet azért, hogy portálja előtt legalább a nap egy részében csend legyen.

Az utcazene tud szomorkás is lenni. Akkor, amikor azt látja az ember, hogy ez nem buli, hanem maga a megélhetés. Amikor kopott hangszeren, avítt ruhás – olykor igencsak amatőr –előadótól hallhatjuk újra meg újra ugyanazt a szűk repertoárt. Még szívszorítóbb, amikor jól képzett, javakorabeli férfiak kényszerülnek az utcára. Egyikük arcát régóta ismerem. Hosszú évekig láttam délutánonként felszállni a városba menő buszra. Zakót viselt, vasalt inget, haját bőven bezselézte, kezében hangszert vitt. Nem is olyan régen a Baross út egyik padján ülve láttam, szemben az étterem teraszával – szórakoztatta az ott ülőket. Vajon miért csak a nap alatt jutott neki hely, miért nem a vendégek közelségében? Vajon hány olyan szórakozóhely van városunkban, ahol élőzene, bárzongorista, vagy éppen cigányzene fogadja a betérőket? Szerencsére tele a város turistákkal. Magamból indulok ki. Ha idegenbe megyek, általában nem az egyen-muzsikát keresem, hanem a sajátságost. Egy görög tavernában szirtakit várok el, Velencében olasz slágereket, a müncheni sörfesztiválon pedig jöhet még a sramli is. Hogyan kerülhetnek – legalábbis a turistaszezonban – felkészült zenészeink az utcára?!

Végezetül – az utcazene lehet felháborító is. Elfogadhatatlannak tartom, amikor bárki is – legyen az szülő, vagy más felnőtt – utcára kényszerít gyermekeket. Magam láttam, hogy a csónakos szobornál ülő harmonikás mellett iskolaidőben ott zenélt egy 9-10 éves fiúcska is. Aki nem hagy tanulni egy gyermeket, az alávaló tolvaj. Elveszi a gyerekkorát és talán a jövőjét is. Milyen élet vár arra, aki iskolázatlanul, szakma nélkül vág neki a felnőtt létnek?! S hogy mi történt, mikor a rendőr kérdőre vonta a tangóharmonikást? A férfi kisvártatva kisbabára cserélte le a kiskamaszt. A gyermekkel koldulás szabálysértés. És mi a helyzet az utcai zenéléssel?!

Nyár van, a nap süt, a zene szól. Ha szeretik, élvezzék! Ha nem, legyenek türelemmel, hiszen csupán napi két órát kell elviselniük. Ha sikerül, igazi Hétköznapi hősöknek érezhetik magukat!

Berente Erika

2015.06.25