913

Ételmustra és ostromjáték a 7. Nádasdy Történelmi Fesztiválon

MTI

A többi között ételmustra és ostromjáték is várja a látogatókat a július 17. és 19. között megrendezendő Nádasdy Történelmi Fesztiválon Sárváron – ismertették a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. Szabó Krisztián főszervező elmondta, hogy az elmúlt évek során kialakult programstruktúra számos új és újragondolt elemmel bővül Vas megye legnagyobb török kori hagyományőrző rendezvényén.

Megújul többek közt a Nádasdy Ételmustra, mely visszakerül a várparkba, a péntek esti időponttal látványosabbá válik a fáklyás felvonulás, szombaton pedig egy élőfigurás sakkjátszmán áll szemben egymással a török és magyar csapat, utóbbi Berkes Ferenc nemzetközi nagymester vezetésével. A rendezvény leglátványosabb eleme, a szombati ostromjáték vasárnap is várja a látogatókat egy kisebb csatával.

Az idei rendezvényt színesíti a fiatalabb korosztálynak szánt kézműves foglalkoztató és a napközis Fesztiváltábor, amelynek keretében a gyerekek tradicionális mesterségeket ismerhetnek meg. A Nádasdy-vár helyszínein emellett vitézi táborokkal, kézműves vásárral, apródneveldével és autentikus gasztronómiai kínálattal várják a fesztivállátogatókat. Az érdeklődők új helyszínen kóstolhatnak bele a Báthory-lakoma fogásaiba, a külső várban pedig a Szőke András és Bede Róbert főző show-ján készített ételekbe. Az idén bemutatkozik a Nádasdy Borbazár is, amely keretében hat pincészet kínálja borait.

A fesztivál zenei kínálatát többek közt a Hollóének Hungarica, a Szelindek, a Magashegyi Underground és a Balkán Fanatik színesíti. Az MTI kérdésére a szervezők elmondták, hogy mintegy 10 ezer látogatóra számítanak a három nap alatt.

Forrás: MTI

2015.06.22