1482

Szív Ernő nyomában

Darvasi László az Ünnepi Könyvhéten

Tárcaírásról, a nagyregény-ihlet ciklikusságáról, világválogatottról és a gyermekközönség iránti odaadásról is szó esett június 6-án, szombaton 17 órakor a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának olvasótermében, ahol Darvasi Lászlóval (Virágzabálók, Trapiti) Gülch Csaba beszélgetett. Közben persze Szív Ernő is fel-felbukkant, hiszen a találkozó apropóját egy 2014-ben született Darvasi-Szív kötet is adta: Ez egy ilyen csúcs.

Sokoldalú alkotó Darvasi, mely mögött sokoldalú érdeklődés áll. Szívesen játszik a különböző műfajok hangszerein. Kedves, sőt nélkülözhetetlen írói terep számára a tárcaírás, az újságíró szépirodalmi tevékenysége, mely a 19. században élte igazi virágkorát. Azért is szereti nagyon, mert úgy érzi, szinten tartja. Hiszen nagyregényt írni nem lehet évente. Van, hogy 6-7 év is szükséges, hogy a mondanivaló belül megszülethessen. Ennyi idő alatt történik meg egy akkora változás az emberben, hogy újat akarjon mondani. A tárcaírás, mely heti rendszerességet kíván, az állandó jelenlét művészete: nyitott szemmel járni, és meglátni az „üveggolyó”-pillanatokat az utcán vagy a boltban, melyek egész világokat rejtenek magukban.

Darvasi régóta ír tárcákat. Épp ez a műfaj hívta életre Szív Ernőt, aki más, mint ő, egy érzékeny lelkű vidéki zsurnaliszta, kicsit könnyedebb, kicsit felszínesebb, és mégis elválaszthatatlan tőle – Darvasi László alteregója.

Az Ez egy ilyen csúcs című kötet egy tárcafüzér Szív-Darvasi tollából, mely sok-sok „üveggolyó”-pillanatot őriz, gyászt és szerelmeket. Mint egy irodalmi fényképalbum. A képeknek ott és akkor volt aktualitása, mégis szívesen nézegeti az ember, mert újra átélheti a már elmúlt jeleneteket.

Ki az író a könyv mögött, ez lehet az egyik izgalmas mozgatója egy író-olvasó találkozónak. Ebben az esetben pedig kik, mert két író lakik egy emberben. Ha kicsit közvetetten is, de néhány momentum elárult ezt-azt a tollak forgatójáról. Például amikor 2006-ban kiadott művére utalva felsejlett a foci iránt elkötelezett szerző „világválogatottja”. Az allegorikus csapatban helyet kapott: a kapuban a Nő, Isten pedig a cserepadon…

A másik árulkodó részlet Darvasi tanári énjébe való bepillantás volt. Bevallása szerint a gyermekközönséggel való találkozás nagyon izgalmas, mert ez a korosztály teljesen őszinte. Lelke mélyén most is tanárnak érzi magát, aki a gyermekek elé akkor is kiáll, ha fél. Rendszeresen tart rendhagyó órákat, mesedélutánokat. Háromszáz alkalmon van túl, és azt tapasztalja, hogy a művészet megnyitja a gyerekeket. Csodás élményei fűződnek például kis észak-magyarországi falvakhoz. Irodalmi szempontból is nagyon fontosnak tartja, hogy a gyermekeknek meghagyjuk a maguk világát, és ne tekintsük őket kis felnőtteknek.

Darvasi mesélt a magyar irodalom helyzetéről, a könyvpiac változásairól és a magyar írók külföldi lehetőségeiről. Az idő felgyorsulása az irodalomban is érvényes. Egy ma születő könyvnek kevesebb ideje van, hogy eljusson az olvasókhoz, mert elképesztő a felhozatal. De valami nem változik. Szerinte a nagy irodalomért ma is meg kell halni. Az másként nem születhet. Ez az a része az írásnak, ami nem tanulható. Meg kell érte harcolni. Egy regény írásába többször belehal a szerző.

Az írói lét kihívásait hallgatva talán néhányan kedvet kaptak, hogy maguk is tollat ragadjanak, vagy előkeressék fiók mélyén szunnyadó jegyzeteiket. Szubjektív zárszóként és gondolatindítóként álljon itt Darvasinak egyik kiragadott mondata, melyet összekapcsolt az alkotói hivatás küzdelmeivel, mely nemcsak halál, de az újjászületés lehetősége is egyben: egy regény mindenkiben benne van.

Darvasi László (1962-) életrajza: Író, költő, drámaíró, kolumnista. 1962. október 17-én született Törökszentmiklóson. 1986-ban diplomázott a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán. 1986-1989 között Hódmezővásárhelyen és Szegeden dolgozott általános iskolai tanárként. 1989-től a Délmagyarország munkatársa, 1992 és 1993 között a lap kulturális rovatvezetője volt. 1990-től 1998-ig a szegedi Pompeji című folyóirat szerkesztője. 1993-tól az Élet és Irodalom főmunkatársa. 2011-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották.

Szabados Éva

2015.06.09