Kabóciádé – Jövő pénteken kezdődik a veszprémi összművészeti fesztivál

MTI

Június 12-től 14-ig, péntektől vasárnapig tart a veszprémi Kabóciádé: az összművészeti fesztiválon a betyárok életével ismerkedhetnek, és Palya Bea koncertjét is meghallgathatják a gyerekek – mondta a Kabóca Bábszínház igazgatója a városban tartott sajtótájékoztatón.

Székely Andrea elmondta, hogy az irodalom, a színház, a zene és a bábművészet is helyet kap a fesztiválon, valamint az elmúlt esztendő legjobb gyermekkönyv illusztrációiból nyíló kiállítást is meg lehet nézni. Hozzátette: szombaton Varró Dániel tart író-olvasó találkozót, vasárnap pedig a Zöld Marci, a körhintás betyár című előadást láthatja a közönség Rumi László rendezésében. Székely Andrea arról is beszélt, hogy a fesztivál két helyszíne, a belváros és a Veszprém-völgy között kisvonat szállítja ingyenesen a látogatókat, a mesesátorban színészek olvasnak majd fel a gyermekeknek, akik kézbe vehetik a fesztiválon bemutatott betyártörténet kellékeit is, és próbálkozhatnak a betyárokról szóló történet írásával is. Sipos Tekla, a bábszínház művészeti titkára elmondta, hogy óriásbábok felvonulásával indul majd a fesztivál péntek délután, szombaton pedig az ünnepi könyvhét programjához csatlakozva fellép a Kompánia Társulat, akik Lackfi János verseit adják elő, Paradicsomleves betűtésztával címmel.

Szombaton délután a Nagyváradi Szigligeti Színház bábtársulata A helység kalapácsa című bábjátékot mutatja be, valamint színpadra lépnek a Kormos képpel mutogat című előadással is – fejtette ki a művészeti titkár. A fesztivál második napján veszprémi és diószegi iskolák bábcsoportja is közönség elé lép, este Palya Bea koncertezik, és Danny Bain interaktív mesejátékában, éjszakai kalandtúrán, valamint a Kompánia Társulat koncertjén is részt vehetnek az érdeklődők – fűzte hozzá.

Vasárnap a Kabóca Bábszínház Kutya-macska barátság című előadását követően iskolások bábcsoportjainak produkcióját láthatják, valamint a Kereplő Színház mutatja be Csizmás kandúr című darabját, majd a Zenekar a gomba alatt című zenés mesét veszprémi művészek, Módri Györgyi és Máté P. Gábor tolmácsolásában láthatja a közönség, a győri Vaskakas Bábszínház pedig az Ilók és Mihók című produkcióval érkezik – foglalta össze a Kabóca Bábszínház művészeti titkára. Eső esetén a belvárosban nem, csak a Veszprém-völgyben zajlik majd a fesztivál – tette hozzá.

Forrás: MTI

2015.06.07