1562

Mielőtt meghaltam – Dallas Buyers Club

1 perces filmkritika

„Haldoklom, és maga azt javasolja, menjek ölelgetni egy csapat köcsögöt?” 1985-ben még jócskán ferde szemmel néztek a homoszexuálisok által (is) terjesztett, és akkor éppen a csúcspontján tomboló emberi immunhiányt okozó vírus (HIV) által jött AIDS (szerzett immunhiányos betegség) kórságára. Mára szerencsére úgy tűnik, rendesen sikerült visszaszorítani a terjedését (egyúttal hatványozottabban is kezelhetőbb, mint akkor), de az 1980-as években az egyik legrettegettebb betegségnek számított.

Az amerikai Ron Woodroof-nál például már csak a végstádium napjaiban diagnosztizálták, amikor vérében a T-sejtek száma (az immunreakciókhoz nélkülözhetetlen sejtek) mindössze 9-re csökkent (a normál érték 500 és 1500 között van). 30 napot adtak neki az orvosok. De 7 évvel később halt csak meg. A két időtartam között pedig – azaz „Mielőtt meghaltam” – megvalósította a Dallas Buyers Club „intézményét”, amely nem csupán saját egészségi állapotának fenntartásához adott lehetőséget, hanem sok más száz (és ezer) HIV-fertőzöttéhez is, miközben illegálisnak kikiáltott tevékenysége folytán szembekerült az amerikai gyógyszeriparral, s az azt „képviselő” (dollárkötegekkel dróton rángatott) Élelmezési és Gyógyszerügyi Hivatallal (FDA).

A valóságon alapuló remek témát Craig Borten és Melisa Wallack öntötték szavakba, a kanadai Jean-Marc Vallée pedig mozgóképekbe. Az eredmény 3 Oscar-díj: két színészi és egy technikai (smink és frizura). „Azt szeretném, ha annak, amit csinálok, lenne értelme.” Nem kevéssé volt is! Az egyszerű (ezt most tényleg a rossz értelmében) rodeócowboy Ron képes volt felülemelkedni önpusztító életvitelén (szex, drogok és pia), hogy megvesztegetéssel, gyógyszercsempészettel, és a rászorultak kihasználásával szinte saját üzletágat építsen ki magának egy transzvesztita junkie segédletével (ez lett a Dallas Buyers Club, amely aztán más nagyvárosokban is megszülte „leányvállalatait”). Nagyszerű történet nagyszerű megvalósításban. Hihető (és közönségbarát) személyiségfejlődés, a gyógyszeripar kritikája és erkölcstelenségének leleplezése, az AIDS-betegség iránti szimpátia (furán hangzik, de igen) kiépítése.

Matthew McConaughey majdnem csontsoványra fogyott a szerep kedvéért (a combja, mint a karom), és olyan elképesztő beleélést nyomott a karakterbe, hogy szinte én is zsebkendőt nyomtam az orrom alá, amikor köhögni kezdett. Egyértelmű Oscar (bocs, Leo), akárcsak a travinak sminkelt és öltöztetett Jared Leto-nak (hátborzongatóan élet- és nemhű). Ők ketten tízpontos párosként adták a bikát a mozi alá, sajnos Jennifer Garner úgy volt ott mellettük, hogy ott sem volt (hálátlan szerep, neki azonban pont illett). Szóval jó film a Dallas Buyers Club (a magyar címet felejtsük el, mint rendszerint!); kis lépés az emberi szükségletet kihasználó gyógyszeriparral szemben, de nagy ugrás a rászorulóknak. Tanulságos történet zseniális színészi játékokkal. Kell ennél több? Aligha.

2013, amerikai, 117 perc
rendező: Jean-Marc Vallée
forgatókönyvíró: Craig Borten, Melisa Wallack
szereplők: Matthew McConaughey, Jared Leto, Jennifer Garner,
Denis O’Hare, Steve Zahn, Dallas Roberts, Kevin Rankin

Szilvási Krisztián

2015.06.04