Komoly zenék az új évadban!

Bérletvásár 2015/2016

A komolyzene komoly, de nem unalmas! – szögezte le Jose Cura a Győri Filharmonikus Zenekar 2015/2016-os évadját ismertető sajtótájékoztatón. Csak egyetérteni tudunk vele. A komolyzene komoly ugyan, de élvezhető, fogyasztható és építő. Fiziológiai kutatások bizonyítják a minőségi muzsika pozitív élettani hatásait.

Hús-vér emberek, csinos hölgyek, joviális urak vagy éppen sportos ifjak vesznek alkalmi öltözéket estéről estére, hogy aztán tudásuk legjavát beleadva szórakoztassák a közönséget; tolmácsolják különféle korok különféle korú zeneszerzőinek műveit.

Ami egykor forradalmian új, vagy éppen divatos volt, az ma már klasszikus. Mint ahogy a kortárs zenék közül is sok remélhetőleg azzá válik majd. A zeneirodalom hatalmas halmazából válogathat tehát a zenekar vezetősége, amikor tervezni kezd. Nem könnyű feladat, de elvégezték időre – összeállt a jövő évad műsor- és bérletrendje. Íme:

Ez a hangversenysorozat azoknak a zeneberátoknak szól, akik különösképpen szeretik az élőzenét, ugyanis ebben az ajánlatban hét hangverseny szerepel. A műsorcsokorban túlnyomórészt klasszikus darabok kaptak helyet, de a XX. század jeles zeneszerzőitől is hallhatnak darabokat. Elsőként az ingolstadti Georgisches Kammerorchester ad koncertet, műsorukon egyebek mellett Bartók művei szerepelnek. A második alkalom az oratóriumok kedvelőinek jelent csemegét: Vásáry Tamás vezényletével Haydn Teremtés című művét élvezhetik. A novemberi és a decemberi koncerteken klasszikusok – például Mendelssohn-Bartholdy, Schumann, Beethoven, Chopin, Liszt – zenéit hallhatják. Február végén a Fesztiválzenekar látogat városunkba, ez alkalommal orosz zeneszerzők lesznek műsoron: Sosztakovics, Prokofjev és Csajkovszkij. A márciusi műsor a beszédes Német-Magyar címet viseli, ekkor Wagner, Liszt, Madarász és R. Strauss zenéi kerülnek sorra. Az évad befejező estjén Verdi Otello című operájának koncertszerű előadását hallhatják Shakespeare halálának 400. évfordulóján. Vezényel Jose Cura.

A Richter Jánosról elnevezett koncertsorozat klasszikus komolyzenei hangversenyeket kínál. A Zene Világnapján kezdődik „3 B-vel”Bach, Bartók és Brahms zenéivel. A novemberi koncert egy igazi csemegét ígér: ekkor hallhatják Elgar Enigma variációit. Januárban egy meglepetés is várja Önöket: Gilbert Varga vezényletével a Fából faragott királyfit élvezhetik, hegedűn közreműködik a 2015. évi sioni Varga Tibor hegedűverseny különdíjasa. A Maestro című márciusi koncert Mozartról és zenéjéről szól, vezényel és zongorán közreműködik Kocsis Zoltán. Az áprilisi zárókoncert azonos az előzővel: Verdi Otellója.

A győri filharmonikusok tudatosan építkeznek: külön koncertsorozatot állítanak össze minden évben az ifjabb generáció számára. Jellemzői: ismerős dallamok, könnyebben fogyasztható, rövidebb melódiák. Novemberben a Virtuózokból ismert Boros Misi zongorajátékát hallhatják. 2016 januárjában Amerika címmel Grofé muzsikáját, Gershwin Kék rapszódiáját és Bernstein West Side Storyjának részleteit adják elő a győri filharmonikusok. Februárban a Wiener Sängerknaben lép fel ismét Győrben a bérletesek kedvéért. A márciusi koncert az Olasz szimfónia címet viseli. Ekkor Berkes Kálmán vezényletével Mozart, Chopin és Mendelssohn-Bartoldy műveit hallhatják. Az utolsó hangverseny pedig bevezetés az opera műfajába: Verdi Otellója az AUDI Arénában.

Ez a koncertsorozat lényegre törő: mindössze négy alkalom, amelybe sok minden belefér. Egy utazás a Zeneakadémiára Boros Misi fellépése kedvéért; Mahler negyedik (G-dúr) szimfóniája a megnyerő Alastair Willis vezényletével (plusz Dubrovay László különleges versenyműve!); a romantika jegyében Brahms és Csajkovszkij muzsikája, amikor is közreműködik Ránki György; s végezetül egy „Fantasztikus” koncert Glinka, Csajkovszkij, Berlioz zenéjével – és Kobayashi Ken-Ichiro vezényletével.

Varietas delectat… a változatosság gyönyörködtet. A sok-sok nagyzenekari produkció mellett egy sor kamarakoncert, ráadásul rendkívül izgalmas műsortervvel. A hangversenyek során minden alkalommal felcsendül egy klasszikus darab, valamint egy 20. századi magyar zeneszerző műve is. A koncertek helyszíne különlegesen szép, az Egyetemi Hangversenyterem, a kezdés időpontja pedig rendkívül barátságos: vasárnaponként 16 óra. Novemberben Joseph Haydn, Hidas Frigyes és Balassa Sándor szerzeményeit hallhatják. Karácsony előtt Kocsis Zoltán, Perényi Miklós és Berkes Kálmán alkalmi triója ad koncertet. Februárban a klarinétmuzsika kedvelői Weber zenéjét élvezhetik és Lúdapó (!) meséivel ismerkedhetnek. Márciusban Rossini és Beethoven művei csendülnek fel a koncerten. A Győri Filharmonikus Zenekar tagjai április 10-én Schubert: C-dúr vonósötösével (op. 163) és Farkas Ferenc régi magyar táncaival köszönnek el a zeneszerető közönségtől.

A régi bérlettulajdonosok külön megbecsülésnek örvendenek, és ha kívánják, megőrizhetik korábbi helyüket. A bérletek megújítására 2015. május 19-től június 5-ig van módjuk. Új bérletek vásárlására 2015. június 8-tól július 3-ig, illetve augusztus 24-től van lehetőség. A bérletárusítás 2015. július 6-tól augusztus 21-ig szünetel.

Böngésszék a kínálatot, válogassanak, s ha tehetik – vásároljanak!

Berente Erika

2015.05.29