1779

86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok Győrben

Beharangozó (olvasási előrejelzés június 4-6.)

„Az olvasás örök” – jelentettem ki tavaly, és azóta tényleg nem tel(hetet)t el annyi, hogy felül- vagy át- kelljen írnom ezt a nyilvánvalót. Tényleg felesleges áltatnunk magunkat, hogy véglegesen múlik a szenvedély, mert nem kevesebb a kedv és hatás, ami mindezzel jár, legfeljebb némileg megváltozott. Ráadásul úgysem hit kérdése a dolog, csak körül kell nézni. Mert ha közben a fogalom, az anyag, az eszköz átalakul, a lényeg ugyanaz marad. Olvasunk. Minden bizonnyal még nagyon-nagyon sokáig.

Jó dolog az év néhány napját az olvasmányokat hordozó matéria ünnepévé emelni. És nemcsak a hagyomány, hanem ez a roppant szórakoztató, kikapcsoló és tanító tevékenység érdemei és hatásai miatt is – épp ezért az idei, 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok megérdemli a kiemelt figyelmet. Az ország mára szinte egységesen mozdul az alkalomra, a jólesően nagy volumenű budapesti programok mellett számos vidéki kis- és nagyváros ad sokszínű rangot-helyet a könyvekkel kapcsolatos eseményeknek. Ceglédtől Gyuláig, Kaposvártól Kecskemétig, Nagykőröstől Szombathelyig zajlanak majd a rendezvények a június 4. és 8. közötti szűk intervallumban (a magyarországi városok részletes programja, valamint a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét eseményei az Ünnepi Könyvhét hivatalos honlapjáról tölthetők le).

Győrben idén is a Baross Gábor úton, a sétálóutcán emelkedik majd színpad, nőnek könyves standok a díszburkolat kövein, valamint költöznek írók, költők, szerzők a Kisfaludy Károly Könyvtár és az Esterházy-palota épületeibe (esőhelyszínként továbbá a Gyermekek Háza és a Napóleon-ház szerepel). A megyeszékhely programkínálatát Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében, a Gyermekek Háza és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum együttműködésével alakították ki, ahol valamennyi rendezvény ingyen tekinthető meg.

Az irodalmi fősodor nyomvonalán a könyvbemutatók, szerzőkkel való találkozások műfaji és témabeli szórása széles palettát fest fel: Zólya Andrea Csilla Szabadcsavarral érkezik; Szabó T. Anna Senki madaráról regél; Dragomán György Máglyát gyújt; Boldizsár Ildikó Meséket mond boldog öregekről; Szigethy Gábor Időtörést szenved; Tóth Kriszta Pillanatragasztót fröccsent; Molnos Péter Gróf Batthyány Gyulát emlegeti fel; Antal Judit Itt és most tárgyalja az óvodai mentálhigiénét; Harsányi Lajos Önarcképe egy boldog költőt mutat meg; a szovjet csapatok „Törvényes” megszállása és az 1956-os nemzetőrjelvény tanulmányai visznek vissza a történelemben; Szív Ernő nyomában jár Darvasi László; Iván Csaba pedig Jazztérképen kalauzol.

A győri könyvhéten a leírt sorokkal az elénekelt, eljátszott nyelvezet ugyanúgy együtt jár, hiszen mind szövegalapú kulturális termékek. Éppen ezért népzenei koncert (Kéri György skótdudán, Cserefa együttes, Transzfolk együttes, Apnoé zenekar) csakúgy szerepel a programok sorában, mint megzenésített- és énekelt versek (Misztrál együttes), bábszínházi előadás (Ládafia Bábszínház), vásári komédia (Kajárpéci vízirevü), zenés irodalmi műsor (Huzella Péter és Németh Kristóf), meseszínházi bemutató (Aranyalma Páros, Magyar Népmese Színház), mesés-táncos előadás (Görömbő Kompánia), vagy klasszikus hangszerekkel előadott muzsika (Petruska András).

Győr ünnepi könyvheti rendezvénysorozata június 4-én, csütörtökön kezdődik, a programkavalkád pedig június 6. szombatig tart. A 3 nap során lezajló könyv- és kötetbemutatók, beszélgetések után a szerzők az adott helyszínen dedikálnak, így író és olvasó, mesélő és hallgató, kimondó és elfogadó közvetlen kapcsolatba is kerülhetnek egymással. Mert az írásnak akkor van igazán értelme, ha olvassák is, a két oldal kölcsönös egymásrautaltsága, egymást feltételezése pedig sokszor csodás találkozásokban egyesül. S mivel az olvasás örök, az írásra is ugyanez a sors vár – bármilyen módon, bármilyen formában, bármilyen eszközzel. Mindezt pedig tudjuk. Mert – ugyebár – olvasunk.

Szilvási Krisztián

2015.05.28