1918-ig moszkvai és vjosenszkajai gimnáziumokban tanult. 1918-ban, amikor a polgárháború elérte a felső-doni régiót, befejezte tanulmányait, csatlakozott a Vörös Hadsereghez. Tanúja volt a felső-doni régió kozákjainak bolsevikellenes felkelésének, és harcolt a kozák partizánok ellen. 1922 és 1924 között Moszkvában élt, ahol alkalmi munkákból tartotta el magát. 1926-ban visszatért Vjosenszkajába.

Első, nyomtatásban megjelent műve A teszt című szatirikus cikk volt, mely 1922-ben jelent meg a moszkvai Josevszkaja Pravdában. Első elbeszélése, az Anyajegy 1924-ben látott napvilágot. Első önálló kötete 1926-ban jelent meg Doni elbeszélések címmel, novelláiban a forradalom által két táborra osztott kozákság elevenedik meg. Könyvére sokan felfigyeltek.

1926-ban kezdte el írni nagyszabású regényfolyamát, a Csendes Dont, melynek cselekménye az I. világháború előtti időktől 1922-ig tart. A Csendes Don egycsapásra ismertté tette Solohov nevét, a művet az 1930-as években a világ számos nyelvére lefordították, és egyike lett a világirodalom legolvasottabb könyveinek. Solohovot ezzel a regényével kapcsolatban plágiummal is megvádolták. A vita évtizedekig nem csillapult, mígnem 2000-ben, az író születésének 95. évfordulóján rendezett moszkvai kiállításon bemutatták a Csendes Don elveszettnek hitt kéziratát. A regény nagy sikerű filmváltozatát 1957-ben Szergej Geraszimov rendezte meg. 2011-ben jelent meg először Solohov Csendes Don című monumentális regényciklusa eredeti változatban, cenzúra és szerkesztői javítások nélkül.

1930-ban Gorkij meghívására Sorrentóba akart utazni, de aztán Berlinből visszafordult. 1932-ben a sztálini diktatúra teljessé válásakor belépett a szovjet kommunista pártba. Aktív résztvevője volt a Don-vidéki kolhozmozgalomnak, a parasztok százával keresték meg panaszaikkal. A kolhozok szervezése kapcsán a parasztokat ért túlkapások miatti aggodalmait Sztálinhoz és a Don-vidék vezetőihez írt levelekben tárta fel. 1930-tól Új barázdát szánt az eke című regényén dolgozott. A könyv későbbi kiadásai Feltört ugar címmel jelentek meg Magyarországon.

Az 1937-es tisztogatások elől Moszkvába menekült, miután előre figyelmeztették erre. Sztálin abban a reményben kegyelmezett meg neki, hogy Solohov majd egy Csendes Don színvonalú eposzt ír róla. 1941 júniusában katonai szolgálatra jelentkezett, és haditudósítóként a frontokat járta; cikkei a Pravdában és a Krasznaja zvezda című lapokban jelentek meg. Az 1942-ben megjelent, A gyűlölet iskolája című propagandisztikus elbeszélésében idealisztikusan összegzi az első háborús év eseményeit. A megrázkódtatások, valamint a háború borzalmai nem múltak el nyomtalanul: tehetsége kiapadóban volt, művészileg leépült, és ezt ő is érezte. Pályája hanyatlani kezdett, ráadásul közszereplései miatt személye is kompromittálódott.

1957-ben jelent meg az Emberi sors című kisregénye, amelyért 1965-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. A regény hőse, Andrej Szokolov német fogságba kerül, de megőrzi hazája iránti hűségét, hitét a Pártban. Családja pusztulása után egy árva kisgyerekkel kezdi újra életét. A kisregényből költői szépségű filmet rendezett Szergej Bondarcsuk.

1960-ban Lenin-díjat kapott, s kétszer elnyerte a Szocialista Munka Hőse kitüntetést. Az Emberi sorsért elnyert irodalmi Nobel-díj indoklása ekként hangzott: „Azért az erőért és művészi lelkiismeretességért, amellyel a szerző a Don-vidékről szóló eposzában az orosz nép életének egyik történelmi szakaszát leírta”.

A hetvenes évek végén fizikai állapota romlani kezdett. Két agyvérzés után súlyos infarktust kapott, végül 1984. február 21-én gégerákban halt meg szülőhelyén, a Kruzsilin-tanyán.

Nagy Mária

Források: Világirodalmi lexikon. 13. köt. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1992.; wikipedia.hu; www.irodalmijelen.hu; www.mtva.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.