A színésznő-író-rendező Lynn Shelton egyszerű történetet eszelt ki az érzelmeivel, amelyet nem a csavarok fordítanak, nem a drámaiságok túlkapnak és nem az akciók lüktetnek előre, csupán három fiatal ember, akik a másikon keresztül szeretnének tisztába kerülni önmagukkal és emocionálisan elfoglalt helyükkel a világban. Az Édesnégyesben a nővéred húga pontosan te vagy, kettőtök között pedig kár műbalhét gerjeszteni. Mert – mint mondtam – egyszerű minden. Piros versenybringával hajtani a hegyek közé, fenékig vedelni a tequilát, buherált óvszert húzni az alkalomszülte szexhez, vallomást sóhajtani innen belülről. „Érzelmileg a jobb napokon labilis vagyok, a rosszabbakon egy roncs.”

Nem nagy filmmé áll össze mindez, a látóhatáron túl nem durrannak a petárdák, ahol viszont lángot vet az érzelmek hullámverése, ott drágakövet mos a kavicsok közül. Az atmoszféra tapinthatóan hangulatos, a párbeszédek élően tiszták és mesterkéletlenek, a tekintetek-mozdulatok nem bebeszéltek és megbeszéltek. Szimpla, jóleső minden. Mark Duplass az a srác, akinek elhisszük; Emily Blunt az a lány, akit mi is szívesen elvinnénk; Rosemarie DeWitt pedig az a különc, akivel ugyanúgy jólesik. Édeshármas, ahová a negyedik csak látszólag furakodik be erőszakkal (illetve lehet negyedik a halott testvér, vagy a születő új jövevény, ez ránk van bízva). Mert az életet a vallomások és a tettek teszik egyszerűvé, a meg nem cselekedett, érzelmek álcájába préselt okoskodások bonyolítják. Feleslegesen. Higgyük már el.

2011, amerikai, 90 perc
rendező: Lynn Shelton
forgatókönyvíró: Lynn Shelton
szereplők: Mark Duplass, Emily Blunt, Rosemarie DeWitt,
Mike Birbiglia, Mel Eslyn, Jeremy Mackie, Kate Bayley

Szilvási Krisztián