2394

Steve Berry: A Kolumbusz-affér

Könyvkritika

Emberi mivoltunk fajunk felnőttkorában tipegve is gyerekként bolondul a titkokért. A rejtélyekért. A nem egyértelmű, nem vagy netán nehezen bizonyítható dolgokért, a homályba vesző tények eredetéért. Rajongunk, és felfedezni vágyjuk originál igazságukat, sokszor nem gondolván bele abba, ha sikerül felfednünk, elvész a titok(zatosságuk).

És különben is, múltbéli dolgoknál a végső „ítélet” úgysem lehet objektív – a valóságot (amely persze szintén jócskán relatív) megtartja magának az akkorvolt. A sok-sok ilyen titok között – ha valaha létezett személyről beszélünk – az egyik legkérdőjelesebb és leginkább kétségek homályába burkolózó Kolumbusz Kristóf. Hogy miért? Az amerikai író, professzor, egykori ügyvéd Steve Berry ezt így fejti ki könyvében: „…szinte alig tudunk biztosat Kolumbuszról. A fennmaradt dokumentumok, beszámolók a születése helyéről, idejéről, a származásáról, a neveltetéséről, a szüleiről, a tanulmányairól, az egész életéről ellentmondanak egymásnak. Nincs róla hiteles arckép. Mind az a térkép, amelyet az útjain használt, mind eredeti naplója, a Diario de a bordo elveszett. Az úgynevezett Kolumbusz naplója, amelyet szinte mindenki autentikus forrásként kezel útjai leírásáról, csak megbízhatatlan, harmadkézből származó beszámoló, amely évtizedekkel később készült. A spanyol kormány következetes elutasítása azt illetően, hogy bármilyen független szakértő kutasson az archívumaiban akár a térkép, akár az eredeti napló után, csak tovább fokozza a rejtélyt. Még Kolumbusz végső nyughelye is élénk vita tárgya… A katolikus egyház nem hajlandó meghallgatni egyetlen javaslatot sem Kolumbusz szentté nyilvánítását illetően.”

Ki lehetett ez az ember? Steve Berry regénye valahol erre keresi a választ a kétes szilárdságú bizonyítékokat feszegetve, valahol azonban, a fiktív történetvezetéssel mosolyogva fordít hátat a valóságnak, hogy még véletlenül se lehessen istenkáromlás címén karóra tűzni a fejét. Pedig nem ő az egyetlen bestselleríró, aki létező, dokumentált tényekre alapozva próbálja elcsavarni a merev és nyakas álláspontokat: a portugál José Rodrigues dos Santos A 632-es kódex című könyvében szintén szembehelyezkedik azzal a meggyőződéssel, hogy Kolumbusz Kristóf („hivatalosan” Cristoforo Colombo) egy olasz, genovai selyemtakács fia volt. Dos Santosnál – a hivatalos dokumentumok hiányzó részleteiből következtetve – a nagy felfedező portugál származású zsidó lett, Steve Berry A Kolumbusz-affér című regényében pedig spanyol vérű zsidó. (Dos Santos egyenesen odáig merészkedett, hogy Amerika 1492-es „felfedezését” is nyíltan megkérdőjelezi, könyvének cselekménye szerint a spanyolok már évtizeddel korábban tudtak a távoli kontinens létezéséről…) Ki tudja tehát valójában, mindenesetre nem (lehet) véletlen a két teória vallási összejátszása.

„Az angolok és a hollandok Columbusnak neveznek, a franciák Colomb-nak, a portugálok Colomnak, a spanyolok Colónnak. De ezek közül egyik sem a születési nevem.” Berry kiindulópontja, amelyre valóságelemekből táplálkozó fiktív történetét felhúzta, pontosan Kolumbusz zsidó eredete és vallott hite. A jelenben játszódó események középpontjában egy éppen öngyilkosságra készülődő, egykori Pulitzer-díjas, de mára „tönkretett” sztárújságíró áll, akit rejtélyes alak látogat meg, közölvén vele, a lánya a fogságukban van, s ha nem segít nekik… el lehet képzelni. Tom Sagan kiveszi szájából a fegyvert, és ha már a saját életére nincs is tekintettel, a lányáéra gondolván – akivel amúgy évek óta nem is beszélt – belemegy egy olyan játszmába, amelyben a zsidó vallás 3 legszentebb tárgya: az isteni jelenlét aranyasztala, az ezüstharsonák és a hétágú aranymenóra játsszák a felbecsülhetetlen főszerepet. Sagan döntésével kezdetét veszi egy Bécsbe, Prágába, majd Jamaicára tartó macska-egér utazás, ahol nem biztos, hogy a jófiúk a valóban jók, a rosszfiúk pedig a valóban rosszak, ráadásul Tom naiv lánya, Alle is jócskán köpönyegeket forgat.

A Kolumbusz-affér elméleti történelmi felvetése már önmagában is izgalmakat ígér: a nagy felfedező (vagy legalábbis annak tekintett kalandor) rengeteg spanyol zsidóhoz hasonlóan „converso” volt, azaz áttért, megkeresztelkedett zsidó, aki az üldöztetések miatt vette fel látszólagos kereszténységét. Dehogy a spanyol uralkodók, Ferdinánd és Izabella finanszírozták az óriási vállalkozást, ők csupán mellékszereplők voltak, valójában a Spanyolországban élő szefárd zsidók fedezték a költségeket, hiszen igaz, hogy Kolumbusz Ázsiába szeretett volna eljutni, viszont célja titkos volt: új, biztonságos hazát keresni üldözött népének, a zsidóságnak, s a vele hajózó szent kegytárgyaknak, amelyeket az évezredek során a világ legtöbbet ostromlott városából, Jeruzsálemből kellett elmenekíteni. A zsidó vallás tárgyi alappilléreit az elrejtett helyen úgynevezett léviták őrizték – csak ők tudtak a pontos hollétükről, hogy szájról szájra adván a titkot, mindaddig őrizzék, amíg meg nem épül majd a jeruzsálemi Templomhegyen a Harmadik Templom, hogy visszakerülhessenek végre a tárgyak az őket megillető helyükre.

Steve Berry a tényekre alapozó háttértörténetben José Rodrigues Dos Santos-hoz felnövő akkurátusságot mutat be regényének lapjain, míg a mában játszódó cselekmény dramaturgiája Dan Brown-i magasságokat verdes. A kiegyensúlyozott, s ezáltal dinamikai sebességet biztosító történetvezetés fő erénye a hitelességnek az a magával ragadó atmoszférája, amely magába rántja az olvasót, s onnan a végkimenetel „megfejtéséig” nem is engedi (el). A karakterek halvány elnagyoltságát (a műfaj sajátja, nem hiba) remekül ellensúlyozzák az ugyanakkor vastag ecsettel megrajzolt motivációk, a cselekmény óriási erénye pedig továbbá az egyidőben, de különböző helyszíneken vezetett eseménysor ritmikus váltakozása. Profi módon átgondolt, előkészített és végigvezetett regény A Kolumbusz-affér, amely olvasóbarát szükséglet-tudatossággal halad sorról sorra, oldalról oldalra, hogy egységes karakterisztikájú élményt nyújtson.

Berry tehát létező, írásos, ám sokunk számára (a köztudat hatalma) ismeretlen tényekből épít fikciót. A Kolumbusz Kristóf zsidó hitét blaszfémiának tekintők számára mindenesetre valóban elgondolkodtató lehet, a nagy felfedező az első útján vajon miért nem vitt magával három hajóból és 87 fő legénységből álló expedíciójára egyetlen papot sem? Holott a felfedezni-hódítani indulók jegyzékén az egyházi személy a prioritási lista élén kell, hogy álljon. Ellenben az első legénység tagja volt Luis de Torres héber tolmács. Hm. Erre a biztos választ már talán sohasem kap(hat)juk meg, ami pedig Kolumbusz személyének rejtélyeit illeti, a könyv remek feleletet ad az évszázadok alatt felmerült kérdésekre. „A történészek már ötszáz éve töprengenek és vitatkoznak azon, hogy vajon ki volt Kolumbusz Kristóf. A valódi válasz egy másik kérdésben rejlik: Mit szeretnénk, ki legyen?
 

Szilvási Krisztián

2014.07.16