A viszonylag hűs Galgóczi-emlékszobában ülünk le beszélgetni a szinte teljes életét a közösségépítésnek szentelő asszonnyal: bevezetőben büszkén árulja el, hogy szép családban él férjével, lánya, fia és három unokája gyakran látogatják, a gyerekek most is itt nyaralnak Pestről és Töltéstaváról.

Hamar fény derül az öntözőkannára is: Monspart Sarolta híres tájfutó világbajnokkal való találkozásom hatására – aki a nyugdíjasok körében megkedveltette a gyaloglást, a természetjárást – nyolc esztendeje, a megyében az elsők között indítottuk útjára Csanakon a gyalogló klubot. Saci sajnos öt éve nincs már köztünk, emlékére, hogy itt járt a kastélyban és fergeteges előadással buzdított bennünket a mozgékony, egészséges életmódra, magnóliafát ültettünk, ezt voltam az imént meglocsolni – magyarázza Nagyné Marika.

Ne rohanjunk ennyire előre. Hogyan került a helyi nyugdíjasklub élére?

Gyermekkorom óta élek Ménfőcsanakon, itt jártam iskolába. Tanítóim, tanáraim nagy hatással voltak rám, így a főiskola után ide jöttem vissza tanítani, magyar–ének–könyvtár szakon végeztem. Tizenhat évvel ezelőtti nyugdíjazásomig örömmel oktattam, neveltem, versenyeztettem a gyerekeket. Az utolsó tíz évben a közművelődésbe is bekapcsolódtam, könyvtárosi végzettségemet is hasznosítva. Országosan az 1985 körüli években bontott szárnyat a nyugdíjasklub-mozgalom, az 1988 őszén megalakult csanakinak édesanyám is alapító tagja volt. Mindenki tudta, hogy az iskola természetjáró szakkörös gyerekeivel folyamatosan járom az országot, ezért rám bízták a nyugdíjasklubos kirándulások szervezését is. No és mindenkit ismertem, mindenki ismert. Mikor elment tőlünk az alapító Bódis Bea népművelő, megnyugodott, és örült, hogy jó kezekbe kerül a klub. A tagság is egyhangúan elfogadott, hiszen korosztályom szülei voltak. Ennek harminchárom éve, a Ménfőcsanaki Nyugdíjas Klub pedig harmincnyolc éves!

Lehetetlen harminchárom év történéseit egy szuszra összefoglalni. Mit emelne ki az események tömkelegéből?

Hol kezdjem… Kéthetente találkozunk, egy-egy alkalommal három–négyórás foglalkozáson. A legfontosabb a találkozás az elmagányosodás ellen, a klubélet lelkét a jóízű beszélgetések adják. Melléjük csak meg kell találni a hasznos, értelmes programokat. Kezdeném az előadásokkal: egészségügyi, néprajzos, helytörténeti, kertművelési témák gyakran kerültek napirendre. Olyan előadók jártak hozzánk a mai napig, akiket tiszteltünk és tanulni tudtunk tőlük. Barsi Ernő, Timaffy László, Lanczendorfer Zsuzsanna is gyakran látogatott bennünket, de a közélet szereplőit, a helyi és az országos politika képviselőit is meghallgattuk. A működésünket, a kirándulásainkat a helyi képviselőink mindig támogatták. Igaz, nehéz is olyan rendezvényt mondani, amelyen nem vettünk részt.

Nyilván soha nem csak helyi eseményekben gondolkodtak!

Igaz, de hadd mondjam el, hogy tizenhét éve létrehoztuk az Aranylók Táncklubot, tagjai közülünk kerültek ki, havonta egyszer fontos számukra a zenés, táncos együttlét. Sok győri táncos lábú hűséges tagunk is van! A gyaloglóklub minden kedden elsétál a közeli Aranyhal-tóhoz, de félnapos túrákkal bejártuk Győr kerületeit, a környező településeket, a Szigetközt, Pannonhalma környékét, a szerelmünk pedig a Bakony. No, és havonta Budapest nevezetességeit, múzeumait is felkeressük.

Vállalkoztak távolabbi nevezetességek felkeresésére is?

Magam már az iskola természetjáró szakkörével is sokat barangoltam, a gyerekekkel minden tavasszal három napot töltöttünk a fővárosban, múzeumokat látogattunk, hajóztunk, eljutottunk a Dunakanyarba is. Természetes, hogy a nyugdíjasklub sem maradhatott ki ennek a rendszernek a folytatásából. 1994-ben autóbusszal jutottunk el a csíksomlyói búcsúra, de jártunk a Mecsekben, Sárospatakon, Szegeden, sőt, Horvátországban a Plitvicei tavakat is megnéztük. Szeptemberben a Zempléni-hegységbe utazunk negyvennyolcan, Borsitól Kassáig bejárjuk a környéket, szeretnénk a tiszteletünket leróni II. Rákóczi Ferenc fejedelem emléke előtt, születésének háromszázötvenedik évfordulóján.

A hangulatos események, jeles rendezvények nyilván mindig újabb erőt adtak a folytatáshoz. Mindenben sikeresek tudtak lenni?

Sajnos az éneklés hiányzik! A Ménfőcsanaki Dalkör, a kórus, amelyet szeretett énektanárom, Búza Vilmos alapított, majd én még húsz évig vezettem, megszűnt. Huszonöt évig élt a kórus. Az idő múlásával a hangok megkoptak, a mozgás nehezebbé vált, már nem tudtunk szereplésekre menni, az utánpótlás elapadt. Az unokáim is megszülettek, és a család lett az első! Én a tanítás után megtaláltam az utamat a nyugdíjas közösségben, és azon vagyok, hogy a korosztályom élete tartalmasabb, változatosabb legyen. Varázsszavaink a mozgás és a kultúra! Így kapcsolódunk a győri Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület és az Életet az éveknek országos mozgalom helyi eseményeihez. Amíg az egészségem engedi és szükség van rám, örömmel tevékenykedem, szolgálom a közösségeket! De közben azért szeretettel várom a kreatív, tevékeny utódomat…

Mohay Gábor
Fotók: Nagy Emilné

Fotógaléria: Nagy Emilné Marika

Nagy Emilné fotói

3 kép