Ki vagy te, Szent István király?

A kitűzött feladatot úgy végezhetjük legjobban, ha megnézzük, mi maradt meg államalapítónk saját korából. Ha az írott forrásokat keressük, hamar rájövünk, hogy alig maradt ilyen, pedig ez lehetne a „legbeszédesebb” forrás, amellyel István személyiségéről lehámozhatnánk az évezredes (át)értelmezéseket egy hiteles portré felvázolásához. Fiához, Imre herceghez szóló Intelmeit szokták István királyhoz kapcsolni, amely azonban valószínűleg nem a saját kezű írása, bár bizonyosra vehetjük azt is, hogy az ő egyetértésével kerültek lejegyzésre. Sokkal inkább egy írástudó egyházi személy munkája lehet, aki éppoly jól ismerte a kor népszerű műfaját, mint a betűvetést. A királytükrök stílusában rendkívül jól összeszedte, milyen volt a kor, a XI. század keresztény uralkodóinak ideálja, milyen irányítási elveket tartottak fontosnak. Az írott források közé szokás sorolni a legendákat is, amelyek sem keletkezési idejüknél fogva (több évtizeddel vagy akár egy évszázaddal István halála után), sem a műfaj tekintetében nem rajzolnak hiteles portrét a király személyéről, forrásértékük másban keresendő.

Beszédesek lehetnek a tárgyi emlékek is, például István király földi maradványai. Ezeket 1083-ban, a szentté avatásakor a székesfehérvári bazilikában az oltárra emelték, és ereklyéket készítettek belőle. Ezért találkozhatunk sok-sok darabjával az ország legkülönbözőbb helyein. A legismertebb ezek közül a Szent Jobb. Egy történet szerint csak azért maradhatott meg, mert a szentté avatás szertartása idején egy fehérvári kanonok ellopta. Tette később kiderült, Szent László király felkutatta az ereklyét, és ahol rátalált, monostort emeltetett (Bihar megyében, már nem létezik). Valamennyit tehát testének maradványaiból is megállapíthatunk, portréját azonban nem alakítja jelentősen.

A tárgyi emlékek közül a legértékesebbek a koronázási ékszereink – a korona, az országalma, a jogar és a palást –, amelyeket a köztudat István személyével kapcsol össze, a valóságban valószínűleg csak két tárgyhoz lehetett köze. Az egyik az arab eredetű kristálygömbbel ékesített jogar, amelyet valóban kezében tarthatott; az országalma későbbről származik, árulkodó a rajta szereplő Anjou-címer, feltehetően a 14. században készült. A másik az 1031-ben készült koronázási palást, amely az európai textilművészet e korai korszakának egyedi példánya. Eredetileg egy harang alakú, zárt egyházi ruha, úgynevezett kazula (miseruha) volt, amelyet 1031-ben Szent István és Gizella királyné adományozott az épülő székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikának. Az államiság szimbólumaként is értelmezhető csodás textílián a királyi pár portréja is látható. Tulajdonképpen ez az egyetlen hiteles, kortárs ábrázolása Szent Istvánnak, de nagyon keveset árul el az uralkodó személyéről.

Kutatások mára bebizonyították, hogy a Szent Korona sem az a korona, amelyet Asztrik apát hozott el II. Szilveszter pápától Rómából. Azt III. Henrik császár 1044-ben – Péter király második megkoronázásakor – visszaküldte Rómába, ahol aztán nyoma veszett. A Szent Koronaként tisztelt ékszerről ma már tudjuk, hogy alsó része István halála után, évtizedekkel később készülhetett (ezért szerepelhet rajta I. Géza, aki 1074–1077 között volt uralkodónk és a kortárs VII. Dukász Mihály bizánci császár), a korona felső része pedig még későbbi, az alsó zománcos mintához igazítva készült, és a 12. század végén illesztették össze a kettőt. A Szent Korona elnevezés egyébként a 14. századtól terjedt el. István arca, emberi alakja tehát továbbra is homályban marad.

Sokan egyetértenek azzal, hogy az igazi ember talán legjobban a cselekedetiben mutatkozik meg. István király fő „művének” a keresztény magyar állam megalapítását szoktuk tartani. Ez nem egyik napról a másikra történt, hosszú folyamat része volt, így már István apja, Géza fejedelem, sőt nagyapja Taksony is e munka részese, sőt megalapozója volt. Tudatosan dolgoztak a nyugati „beilleszkedésen”, és rakták le a család egyeduralmának alapjait (új hit, térítő papok, német lovagok stb.). Az ősi szokásoktól való eltéréshez azonban idő kellett, ezért a munka csak István megkeresztelésével és egyeduralmának megszilárdításával teljesedett be. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy „A tágabb családját sem kímélő tisztogatás olyannyira eredményesnek bizonyult, hogy István halála után csaknem összeomlott az újonnan létrehozott monarchia, mivel senkinek nem volt teljes értékű, minden elemében kétségbevonhatatlan joga az utódlásra. Ennek ellenére a Szent István által befejezett állam- és egyházszervezés – a vármegyék és a püspökségek alapítása, a társadalom és az ország igazgatásának nyugati mintájú megszervezése – évtizedeken át megfelelő alapot teremtett a külső támadásoktól is veszélyeztetett fiatal királyság számára.” A politikai érdekeken túl, a hús-vér embert továbbra sem ismerhetjük meg.

Egyházalapító tevékenységének is bőven maradtak fenn emlékei, főleg templomok formájában, amelyeken enyhén szólva erős nyomot hagyott az idő. „Az államalapító király korának mindössze egyetlen „lábon álló” emléke van már csak Magyarországon, sőt az egész Kárpát-medencében … a még 997-ben elhunyt Géza fejedelem által még 996-ban alapított, de már minden bizonnyal a fia által felépíttetett pannonhalmi apátság temploma.” Igaz, ez is magán viseli a későbbi átépítések nyomait, de a korábbi apátságokhoz képest – Pécsvárad, Veszprémvölgy, Zalavár – itt több maradt meg az alapoknál, falmaradványoknál.

„A Szent István által alapított nyolc püspökség székesegyháza közül mindössze a kalocsai és a gyulafehérvári templom alapfalait ismerjük, illetve Pécsett láthatóak a Szent István korában is használt római kori Cella Septichora és a Cella Trichora maradványai, melyek egyike lehetett az első székesegyház. Veszprém, Eger, Győr és Csanád korai templomainak esetleges falmaradványai még a feltárásukra várnak.” Szent István királyi palotáiból is inkább csak maradványokat örököltünk.

Körbejárva a ránk maradt emlékeket megállapíthatjuk, hogy Szent István hiteles portréja, emberi alakja a történelem homályába vész, mégis valami nagy dolgot hagyott ránk, valami kézzelfoghatatlant, amelyből kitűnik nagysága: a jövő lehetőségét az életre, egy kis nép megmaradására. Adózzunk tisztelettel emléke előtt!

SzaSzi
Fotó: Canva

Forrás: archeologia.hu; wikipedia; Ipolyi Arnold: A magyar Szent Korona és a koronázási jelvények története és műleírása, Bp. 2019.; Tóth Endre: A magyar szent korona és a koronázási jelvények, B. 2018.; „Hol vagy, István király?” : a Szent István-hagyomány évszázadai, Bp. 2006.