Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi – Mesekalauz útkeresőknek

Meseterapeutaként immár négy évtizede kutatja és alkalmazza a népmesékben rejlő tanításokat, önkéntesként látogatva a kórházakat. Az utóbbi években már a határokon túl, többek között Erdélyben és Törökországban is tanítja módszerét, kutatóként pedig több mint 2300 európai és számtalan keleti mesetípus szisztematikus vizsgálata, valamint rengeteg gyakorlati tapasztalat összegzése nyomán alakította egy átadható és alkalmazható rendszerré a meseterápiát.

„A mesékben benne van annak a lehetősége, hogy mindazt, ami a világban rosszul működik, meg lehet változtatni.”

Ha fellapozzuk a kötetet, a tartalomjegyzékben olvasható témák és hívókérdések már elindíthatják bennünk a gondolkodást, a nehézségünk beazonosítását, megnyugodhatunk, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal. Persze a legjobb az egészben, hogy úgy tűnik, van segítség, méghozzá olyan formában, amely visszavisz a gyermekkor tisztánlátásához és lelki gazdagságához, és helyreállítja a „belső királyságot.”

Az Életsebek témacsoportban például ilyen hívószavakat és meséket találunk:

„Hová tűnt az életem? (Holle asszony)
Kovász az ujjakon (A tizenkét hónap)
Aki mindig mindent elveszít (A szerencsétlen Danyilo)
Beretvákkal kirakott út (Hajnalka)
Megrekedés két világ között (A szörnyeteg királykisasszony)”

Boldizsár Ildikó szerint a mesék iránytűként szolgálhatnak, hiszen az archaikus ember beléjük rejtette a megoldásokat az őt szorongató helyzetekre. Szükségünk van a bennük rejlő bölcsességre, hogy újra és újra össze tudjunk kapcsolódni a láthatatlan világokkal, az örök visszatérés mítoszával. Ez azért lehetséges, mert a tudatunk születésünk óta nyitott a szimbolikus történetekbe kódolt tudás megfejtésére és használatára, a képekben való gondolkodásra.

 „A mesék végső soron olyan történetek, amelyek arról szólnak, hogy az ember élete során bármikor több lehet annál, mint amit az adott pillanatban éppen él.”

Általános törvényszerűség, hogy az ember egyes életszakaszait válságokkal járó változások kísérik, át kell lépnünk egyik fázisból a másikba, ez a fejlődésünk természetes része. De mivel a régi tudás elveszett, vagy inkább feledésbe merült, óhatatlanul elakadunk. A meseterápia egy módszer, amely segíthet újra emlékezni, rálátni, és átlátni, hogy mi is történik bennünk.

„Azok a mesék, amelyekben többszöri alakváltozás szerepel, lényegbevágó dolgot mutatnak meg a létezésről. Nevezetesen azt, hogy történjék bármi az emberrel, mindig van benne valami állandó, ami sértetlen, és minden körülmények között megmarad. A mese nem nevezi ezt sem léleknek, sem tudatnak, sem ősvalónak. Nem nevezi néven, mert néven nevezhetetlen, épp ez a lényege. Ebből a magyar népmeséből is csak annyit tudhatunk meg róla, hogy állandóan ragyog, és bárhová kerül, nem halványodik.” (Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi – 409. o.)

Boldizsár Ildikó terápiás módszerének egyik alapját Vlagyimir J. Propp morfológiája adja. Propp strukturalizmusa mellett pedig a hermeneutika és az antropológiai tanulmányokból megismert beavatási hagyományok. Mindhárom kapcsolódik az emberi létezés szerkezetének feltérképezéséhez és megértéséhez. A Metamorphosis Meseterápia egyik célja éppen az, hogy emlékeztessen erre a feledésbe merült kollektív tudásra, ami mindenkiben ott rejlik, csak fel kell idézni. Ezt segíti a meseterapeuta azzal, hogy elhárítja az akadályokat a megértés – belátás útjából.

 „A mesék végső soron olyan történetek, amelyek arról szólnak, hogy az ember élete során bármikor több lehet annál, mint amit az adott pillanatban éppen él.”

A szerző Carl Gustav Jungot idézve elsorolja, hogy a valóságot négyféleképpen vagyunk képesek érzékelni, ennek megfeleltethetők a mesékben a mesehősök különböző stratégiái:

„A gondolkodó (intellektuális) mesehősök mennek, amerre eltervezik.
Az érzékelő mesehősök mennek, amerre a szemük lát.
Az érző mesehősök mennek, amerre a szívük vagy az indulataik viszik őket.
Az intuitív mesehősök pedig mennek, amerre sejtik az utat.”

Ami azonban minden mesehősben közös, hogy nem állítja meg őket semmilyen akadály vagy próba. Nem elszenvedik a válságot, hanem megélik, és tanulnak belőle. Mint a kötet legelső történetében, egy indián mondában…

„Szembefordulás a farkassal

Volt egy ember, aki mindig nyugtalanul aludt. Sokszor megtörtént, hogy rosszat álmodott, és ilyenkor futásnak eredt az erdőben, s csak futott, futott, mintha menekülne valami elől. Egyszer egy közelben élő másik törzsnél kötött ki, és lerogyott az első sátor elé. Egy bölcs öreg élt abban a sátorban, és amikor reggel rátalált a kimerült férfira, megkérdezte tőle, mit keres itt. A férfi elmesélte visszatérő álmát, amelyben egy hatalmas farkas rohan felé kitátott szájjal, benne hatalmas fogakkal, és annyira közel jön hozzá, hogy még a leheletét is érzi.
– Vajon miért fut feléd a farkas? – kérdezte a bölcs öreg.
– Hogy megegyen – válaszolta a férfi.
– Hát az meg hogy lehet? – csodálkozott az öreg. – Hiszen ez csak egy álom, ott nem lakhat jól veled! Különben is, ahogy elnézem, elég régóta fut, és még mindig életben van. Valami más táplálja őt, nem pedig te! Mi lenne, ha egyszer bevárnád, és megkérdeznéd, mit akar tőled?
A férfi megfogadta a tanácsot, és aznap éjjel lefekvés előtt elhatározta, megkérdezi a farkast. Amikor eljött az álom, és megérezte a farkas leheletét, nem indult futásnak.
Szembefordult a farkassal, és megkérdezte:
– Miért üldözöl engem?
A farkas leült, és így szólt:
– Mert az a feladatom, hogy tanítsalak. Most már készen állsz rá.”

(Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi – 11. o.)

Boldizsár Ildikó Életválságok meséi című kötete megtalálható a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményében.

Szabados Éva