2261

Joe Abercrombie: Hidegen tálalva

Könyvkritika

Joe Abercrombie trilógiájáról egyszer már áradoztam, hogy Trónok harca-szintű magaslatokig emelkedett, sőt királyvízként maró humorával éppen az az olvasmány, amely fogamra, pontosabban kezembe való. „Az első törvény trilógia” világában játszódik a Hidegen tálalva című tavaly megjelent újabb vaskos fantasy is, nem meglepő, ha úgy vártam már, mint kisiskolás a fagyiskocsit.

Hihetetlen kemény kis könyv, csak olyanok olvassák el, akik nem ijednek meg sem a gyakori káromkodástól, sem a brutális jelenetektől, azaz lehetőleg kevéssé vizuálisak. Erősen 18-as karikagyanús.

Most ugyan nincs akkora karakter a kötetben, mint Glokta inkvizítor, de az új alakok sem mennek a szomszéd kontinensre egy kis öldöklésért. A helyszín Styria, egy olyan sziget, amely a korábbi kötetekben említés szintjén volt csak jelen. Főszereplőnk kivételesen egy hölgy, bár ez utóbbi kitétel némiképpen túlzás, hiszen Monza Murcatto egy zsoldosvezér, akinek serege éppen sorban fosztogatja Styria városait. Ám „hősnőnk” kegyvesztett lesz, sőt megbízója úgy dönt, elteszi láb alól az otthon túlontúl népszerű hadvezérét. Monza azonban – ellentétben öccsével – túléli a várfalról való lehajítást, és bosszút esküdve elkezdi levadászni a merényletnél jelenlévő bűnösöket és ártatlanokat egyaránt.

A sztori, mint minden jó könyv esetében voltaképpen bűnegyszerű, és csak előre haladva a történetben kezdjük úgy érezni, nem is biztos, hogy a jó oldalnak szurkolunk. Abercrombie hihetetlenül jó abban, hogy a könyvekben meglévő klasszikus evidenciákat kiforgassa és feltálalja nekünk – nem hidegen, hanem tótágast. A karakterek ugyanúgy zseniálisan romlottak, mint korábban. Idegesítően nincs egyetlen jellem sem, csak önhasznot leső szemétládák. Abból viszont annyi, hogy a magyar televíziók összes reality-je is ellenne velük egy évig.

Ez a regény 770 oldal cselszövés és ármány, amelyben lehetetlen eligazodni, és folyamatosan várja az olvasó, hogy éppen ki szúr ki kivel a következő oldalon. Roppant, roppant szórakoztató, de nem adnám oda senkinek, akinek még nincs kialakult értékrendszere. Sok szempontból beteg könyv, egy beteg világról. De hát bármennyire is egy fantáziavilágban történnek a dolgok, pontosan tudjuk, hogy ez a mi valóságunk.

A párbeszédek megint előbb ütnek, csak aztán kérkednek azzal, hogy milyen jók. Egy halom bölcsességet csemegézhet össze, aki gyűjti az ilyesmit. Nagyon ügyes volt az is, ahogy a korábbi trilógia egyes szereplőit beleszőtte Abercrombie az itteni eseményekbe, mert némely régi ismerős fel is bukkan, más említés szintjén a háttérben búvik meg.

Összességében a bosszúregény egy papíralapú Kill Bill, amely ha nem is éri el a korábbi trilógia magasságát, de nagyon közel van hozzá. Nem véletlen, hogy a Trónok harca írójának, George R. R. Martinnak a Hidegen tálalva az egyik kedvenc regénye.

Külsőre a magyar kiadás az eredeti epigonja, amit én olvastam, az fűzött volt, abból is a könnyen gyűrődő címlapos. Se nem csúnya, se nem szép.

Horváth Gábor


Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2015.03.26