Randitippek, a szerelem és a barátság metszete, önértékelési és függőségi kérdések – KultUp!

Lehet-e érdekesebb két téma a felnőtt lét felé óvatosan araszoló kamaszok számára, mint a szerelem és az önismeret? Erről dramatikus, interaktív formában eszmecserét folytatni a diákokkal pedig az egyik leghatékonyabb módja az edukálásnak. A KultUp keretében 2026. június 18-án egy gazdag témanapot tartottak a Révai Gimnáziumban, ahol a dráma, a játék kifejthette jótékony hatását.
A Déryné Program alprogramjaként létrejött KultUp a középiskolások és kisgimisek számára igyekszik eljuttatni a színházi és művészetoktatási programokat, amelyeknek legfőbb célja az élménypedagógiai fejlesztés és a kultúraterjesztés. Szeretnék, hogy valódi párbeszéd, közös gondolkodás jöhessen létre az előadók és a diákok között. Ahogyan azt Bodor Anikó művészeti koordinátortól megtudhattam, ez már a 264. témanap volt a KultUp keretében. Az eddigi rendezvényeken körülbelül 80 ezer fiatal vehetett részt.
Az együttműködés jegyében a szervezéskor figyelembe veszik az iskolák órarendjét, ahhoz alkalmazkodva igyekeznek egy színes, a korosztály érdeklődésének megfelelő programot összeállítani. A Révai Miklós Gimnáziumban már harmadik alkalommal tartottak témanapot, és a tapasztalatok szerint nagyon szívesen várják vissza őket.
A KultUp szerepe azért is kiemelkedő, hiszen a középiskolai évek alatt kapott intenzívebb hatások akár egy életre szóló döntést is meghatározhatnak. Emellett ezek a programok a fiatalok kultúrához való viszonyát is formálják.
Szerelem és önismeret a 264. témanapon

A kisgimiseknek szóló Szerelem mese című interaktív színpadi társasjáték során a diákok egy fiktív, de nagyon is életszagú történeten keresztül gondolkodhattak el arról, hogyan is jöhet létre egy párkapcsolat. Nagyon hasznos kérdéseket vetett fel, ahogy a szerelemmel, majd a barátsággal kapcsolatos fogalmakról beszélgettek a fiatalokkal. Majd megfogalmazták, hogy vajon mi tartozhat a két halmaz metszetébe… Egy hosszú távra tervezett kapcsolatban valószínűleg szükség lehet mindkettőre.
A Versünnep Alapítvány tehetséges fiatal színészei remekül kommunikáltak az egymással szemben leültetett lányokkal és fiúkkal, segítve, hogy a két oldal kicsit jobban megérthesse egymást, ami hatalmas segítség a boldogabb kapcsolódások kialakításához.

Az Oberon Társulat egy fiatalokat kívül-belül alaposan megmozgató Vitaszínházba invitált bennünket. A játékos, dramatikus program során a résztvevők a vitában képviselt álláspontjuk szerinti oldalon foglaltak helyet, és ha az elhangzottak alapján megváltozott a nézőpontjuk, ezt többször is módosíthatták. A fókuszban az önismeret állt, de az Internet / közösségi média nélküli világ kérdése is felmerült. Jelenetek vezették fel az egyes kérdésköröket, amelyek alapján könnyebben lehetett rákapcsolódni egy-egy témára, és elmélyedni benne. Az egyik leghatásosabb játék egy antiutópisztikus vetélkedőt mutatott be, ahol a résztvevő lányt a nézők szeme láttára szedte szét lelkileg a show vezetője.

A társadalmi problémákat is boncolgató Oberon Társulat programja bizonyára sok gondolatot indított el a résztvevőkben. A vitaszínház moderátora Kálócz László színházi nevelési szakember volt, aki szerint a fiatalokban óriási az igény az interaktivitásra, szeretnek kérdezni és vitatkozni. A KultUp ép ebben segít. A diákok megtapasztalhatják, hogy a színház lehet egy közös tér, ahol ők már nem csupán passzív befogadók, hanem értelmes és érzelmekkel is rendelkező, reflektáló résztvevők. Mivel a Covid nagyon sok negatív változást indított el a fiatalok körében is, égetővé vált a komplex probléma (emberi jogok, digitális tér kihívásai, önértékelési hiányok, hétköznapi függőségek…) kezelése, s ez egyszerre pedagógiai, művészeti és emberbaráti kérdés.

A diákokat kísérő tanárok közül megszólítottam Mezei Lőrinc Áron testnevelő szakos tanárt is, és a program hatásával kapcsolatban kérdeztem: „Egyrészt nagyon jó, hogy az év végéhez közeledve nem száraz tananyagot kell a diákoknak befogadnia. Másrészt nagyon fontos, hogy ily módon olyan témákat hoznak be az iskola falai közé, amelyekkel itt egyébként nem nagyon találkoznának. A témanapon olyan véleménykülönbségek és különböző nézőpontok jöhetnek felszínre, amelyek a felnőttek számára is komoly felismeréseket hozhatnak. Az is nagyon fontos, hogy mindezt nem a telefonjukat nyomkodva, hanem közösségi formában élhetik át.”
Külső szemlélőként is részesének érezhettem magam a színes forgatagnak, amelyben a színházi jellegű produkciók mellett helyet kapott a néptánc, a tudomány és a zene. Reméljük, még sok alkalma lesz az előadóknak ellátogatni a diákokhoz, és e rendhagyó és szórakoztató formában megszólítani és továbbgondolásra inspirálni a fiatalokat.
A Révai-gimnáziumban tartott idei KultUp egyéb programjairól SzaSzi itt írt tudósítást.
Szabados Éva
Fotók: Szabados Éva

