Ami késik, nem múlik: Győr felfedezte rendkívüli tehetségű elszármazottját?

Nem könnyű erre válaszolni – kezdi elgondolkodva az énekesnő. − Vagy talán nem is nekem kellene. Bevallom, felkészületlenül ért ez a meglepetés, de elégtételt is jelentett számomra. Talán nem az a kérdés, hogy rászolgáltam-e, de tény, évtizedekig elfeledkeztek rólam a városban. Ismerőseim gyakran kérdezték, miért nem akarok Győrben fellépni, de huszonnégy évig hiába voltam kiemelt operaházi szólista, 2010-ig nem is hívtak. Abban az évben sikerült férjemmel, Alexandru Agacheval nagykoncertet adni a Richter Teremben, Fűke Géza filharmónia igazgató meghívására.

Hogyan emlékszik vissza fiatal éveire, az akkori Győrre?

Szülővárosom a szívemhez nőtt, Győrben végeztem az iskoláimat, előbb a Bartók Béla ének-zenei általánosban, majd a Liszt Ferenc Zeneiskolában, végül a mai nevén Richter János Zeneművészeti Szakgimnáziumban, a csak Konzinak hívott intézményben. Már nyolcadikosként zeneszerzést tanultam, majd szolfézs zeneelmélet és zongora szak következett, és aztán persze az ének. A város szépségét nem kell ecsetelnem, ehhez jött az érdeklődési köröm, a zene magas szintű oktatása. Pezsgő életre emlékszem kulturális vonalon, az opera akkor kezdett meghonosodni a Nemzeti Színházban, volt olyan hétvége, hogy három előadást is megnéztem. Életem komoly váltása 1986-ban érkezett el, felvettek a moszkvai Csajkovszkij Zeneakadémiára, öt esztendő múltán operaénekesi, kamaraénekesi és tanári művészdiploma volt a kezemben.

Egymást szinte orgonasíp módjára követték az elismerései. Ez azt jelenti, hogy egyenes ívű karriert futott be?

Abszolút. És még egy ritkábban említettet is ide sorolok: mégpedig az Osváth Júlia-díjat, melyet a múlt század egyik legnagyobb színpadi művészének az örököse adományozott, és amelyre nagyon büszke vagyok. A legbüszkébb az operaházi örökös tagságra, mivel ezt az intézmény prominens tagjai az ugyancsak kivételes képességű Déry Gabriella elhunyta után titkos szavazással döntötték el. A korona a Győr díszpolgára kitüntetés, amely azért is kárpótlás, mert a város sajtója a korábbi elismeréseimmel sem nagyon foglalkozott.

A New York-i Metropolitantől kezdve a berlini Deutsche Operen át a londoni Covent Gardenig a világ leghíresebb operai színhelyein állt közönség elé. Van olyan hely, ahová nem sikerült eljutnia?

Egy nagyszínházat mondok csupán, az Opera Bastille-t Párizsban, ahová kétszer hívtak. Egyszer elfoglaltság miatt nem tudtam vállalni, másodszor betegség akadályozott meg benne. Ja, és a Győri Nemzeti Színház a második, onnan nem hívtak…

Verdi specialistának számított sötét tónusú drámai olaszos szopránjával, de közben Puccinitől Sosztakovicsig sok világhírű szerzőtől énekelt. Kimaradt valami fontos a karrierjéből?

Igazából a német operákból maradtam ki, kivéve Richard Wagner olaszos művét, A bolygó hollandit. Pontosan azért, mert a hangom az olasz romantikájú darabokra predesztinálódott, erre is építettem az egész énekesi pályámat. Ma is egyedül vagyok azzal, hogy másodéves egyetemi hallgatóként, húszévesen énekelhettem az Állami Operaházban Leonórát Verdi Trubadúrjában.

Híres énekesek partnere volt, világhírű karmesterek vezényelte darabokban játszott. Meg tudott felelni magának és a partnereknek is?

Úgy érzem, sehol sem okoztam csalódást. A legnagyobb nevekkel együtt lenni a színpadon, világsztárokkal dolgozni, erre a szintre eljutni, nem kis dolog volt, köszönöm a Jóistennek. Ha ki kell emelnem néhány hírességet, akkor az amerikai basszus-bariton James Morrist, a nálunk hosszúideje népszerű Plácido Domingót és José Carrerast említeném, a női kollégák közül a litván mezzoszoprán Violeta Urmanát. Ki ne hagyjam a sorból férjemet, a kolozsvári származású hírességet, Alexandru Agachet.

A család is elkötelezett az operairodalom mellett?

Teljes mértékben. Budapesten élünk, baritonista férjem is az Operaház tagja, jelenleg a Traviata Giorgio Germontját énekli. Első házasságomból született lányom, Lusine Sahakiyan Marton Éva növendéke volt, hat éve szólista, jelenleg a Varázsfuvolával Japánban turnézik az Operaház társulatával. A húga, Emma, a napokban vette át a debreceni egyetem zeneművészeti karán az énekművészi mesterdiplomát.

Mit tekint pályafutása csúcsának?

Egy operaénekes legszebb álma a milánói Scalában fellépni, aki eljut oda, az maga a csoda. Amikor az első szerződésemet megkaptam, nem tudtam levenni a szemem a lap tetején az intézmény logójáról. Az meg plusz, hogy vissza is hívtak, sőt, turnézhattam is a Scala együttesével.

Hogyan képzeli el a jövőjét?

Az éneklést három éve fejeztem be, kértem, hogy már szeretnék a színpadról visszavonulni. Pályám közel négy évtizede alatt annyit énekeltem, hogy azzal mindenképpen elégedett lehetek, nincs hiányérzetem, és a pályatársaknak is azt üzenem, hogy ilyen korban már át kell adnunk a helyünket a fiataloknak. Néhány fiatalt tanítok, ezt szeretném intézményi keretek között folytatni, ősztől a Zeneakadémiára mesterkurzushoz invitáltak. Néhány éve felajánlottam Győrnek, az egyetemnek is, mégpedig ingyenesen, eddig azonban nem éltek vele. Nem a sértettség beszél belőlem, de akárcsak az énekesi korszakomban, mintha valahogy félnének a neves művésztől. De mindenképpen szeretném megköszönni a díszpolgári címet a felterjesztőknek és Pintér Bence polgármesternek, aki érezhetően mellém állt ebben a történetben – mondta befejezésül Lukács Gyöngyi.

Mohay Gábor
Fotó: Szilágyi Gábor − Magyar Állami Operaház

Fotógaléria: Lukács Gyöngyi Kossuth-díjas, érdemes művész operaénekesnő

Aki Fujii (1.), Bill Cooper (2. és 4.), Lukács Gyöngyi (3. és 7.), A. Tamoni (5.) és Éder Vera (6.) fotói

7 kép