Egy filmbe illő részlet a magyar történelemből – Győr és IV. Károly

Mi is történt voltaképpen? Mennyire láthatjuk át a nem is olyan távoli történelmi eseményeket? A kötet alcíme: A király második visszatérési kísérlete – Bozó Pál ezredes visszaemlékezése. Bár a királyok szerepe a történelem viharai közepette egyre jobban háttérbe szorult, de mégiscsak érdekes, hogy az utóbbi körülbelül száz évet leszámítva szinte végig jelen voltak a történelem színpadán. Izgalmas belegondolni, hogy mi minden történhetett, ami miatt ez megváltozott. Másrészt bizonyára parázs vitákat váltana ki, ha valaki fel merné tenni a kérdést, vajon a folyamatok egyértelműen pozitívak-e…

Platón ír a különböző államformák váltakozásáról Állam című művében. Filozófiai nézőpontja segít eltávolodni attól, ami erős negatív érzéseket válthat ki belőlünk – a nemzeti tragédiáktól. Hiszen mindennek oka van, minden esemény a múltban gyökerezik. Ezért egy önismereti folyamathoz hasonlóan a nép emlékezete is kincsesbányává válhat, ha megtaláljuk a megfelelő viszonyulást. Ennek elemei lehetnek az objektivitás és a jobbá válás, a tanulás szándéka.

Hitelessége miatt különösen értékes Zsumbera Árpád könyve, amelynek alapját Bozó Pál ezredes visszaemlékezése adja. Nem mindegy, kinek a szemszögéből nézünk rá egy adott eseményre. Az ezredes egy kiemelkedő életúttal rendelkező katonatiszt, akinek édesapja Bozó Manó (Emánuel) 48-as honvéd és Görgei Artúr kadéttársa volt. Bozó Pál 1865-ben született, és 1921 februárjában, azaz nem sokkal a fókuszba helyezett esemény előtt került Győrbe.

Magára IV. Károly győri látogatására 1921. október 22-én került sor… De miért is volt olyan jelentős ez? Ki volt az az ember, akit IV. Károly néven tiszteltek, s akit 2004-ben boldoggá avatott a Katolikus Egyház?

„Károly osztrák főherceg 1887. augusztus 17-én született az alsó-ausztriai Persenbeug várában. Apja Ferenc József unokaöccse, Ottó főherceg, édesanyja Mária Jozefa szász királyi hercegnő volt. Anyja mély katolikus hitben nevelte. Már kisgyermekként kialakult benne az érzékenység mások szenvedései iránt…” ¹

„Maria Vinzentia Faunland nővér, a soproni orsolyita zárda stigmatizált apácája Károly nyolcéves korában megjövendölte, hogy sok szenvedés lesz az osztályrésze. Azt kérte, burkolják a fiatal főherceget imádságba, mert császár-király lesz, aki sokat fog szenvedni…” ²

A történtek sajnos beigazolták a jóslatot. Mint Zsumbera Árpád könyvéből megtudhatjuk, IV. Károly, aki azzal a szándékkal érkezett Magyarországra, hogy újra elfoglalja a trónt (és úgy tűnik, ezt eleinte Horthy kormányzó is támogatta...), sosem jutott el Budapestre... 

Kicsit valószínűtlennek tűnik, de a király egyszerűen vonattal és előre bejelentve utazott. Többször megváratták, utazása újra és újra akadályokba ütközött. Vajon sejtette az előre vetülő tragikus végkifejletet? Már delet harangoztak, de a fenséges vendég még mindig nem érkezett meg Győrbe. S az árnyak egyre csak gyűltek Károly és az ország jövője körül.

„Vártunk, de a király vonatát nem jelezték. Ezalatt a pályaudvarra nagyszámú előkelő közönség gyűlt ki....
Mindannyinak arcán a kíváncsiság és az öröm kifejezése látszott, amit többszörösen hangoztattak is.
A rendőrség által szabadon tartott területen, a díszszázad közelében egy idegen hölgy állt. Klempa ezredestől megtudtam, hogy ő Boroviczényiné, a királyné udvarhölgye. Erre bemutatkoztam neki, s tőle tudtam meg, hogy a királyné is megjött a repülőgépen, s a királylyal együtt fog ideérkezni.
Parancsőrtisztemnek erre azonnal meghagytam, hogy egy csokrot szerezzen, amit majd a királynénak átnyújtunk.” ³

Micsoda rendező a sors! A tiszt csak nagy nehezen tud csokrot szerezni, azt is fehér őszirózsából, a Károlyi forradalom virágjából kötve. Ráadásul az ezredes lánya, akire rábízzák az átadást, gyászruhába volt öltözve...

„Nem tudom, észrevette-e a királyné a csokor átnyújtójának gyászfátyolát, ő is rossz ómennek tarthatta, ha az szemébe tűnt.” ⁴

A helyzet egyre zavarosabb lett. Egymásnak ellentmondó parancsok érkeztek Budapestről. Az egyikben elrendelték, hogy a királyt a legnagyobb tisztelettel és hódolattal kell fogadni. A másikban pedig már azt, hogy az utazását késleltetni kell, és hogy kíséretének egyik fő tagját, Lehár ezredest tartóztassák le. Mindez nem sok jót vetített előre. A király azonban nem fogta menekülőre. Sorsát vállalva utazott tovább a vonattal, ami végül délután 1 óra után gördült be a győri állomásra. Bozó Pál így ír a találkozásukról:

„Ő Felsége már a peronon állt, amikor odaérkeztünk...
Először Lőrinczy jeletkezett. A király kezét nyújtotta neki, és kérdezte tőle, hogy mely fronton harcolt.
A király azután felém fordult. Rajtam óriási meghatottság vett erőt, amikor a forradalmak felfordulásai után koronás királyommal szemben álltam, szemeim megnedvesedtek s bár a jelentkezést a „Felség” megszólítással megkezdtem, ekkor azonban a hangom elakadt és két-három másodperc is beletelt, amíg magamon erőt véve jelentkezésemet folytathattam.
Meghatottságomat a király résztvevően nézte, és jelentkezésem befejezése után mosolyogva mondta nekem: „Az ezredes urat tábornokká kineveztem”, azután pedig mindkét kezét nyújtotta, és jobbomat barátságosan megrázta.” ⁵

Ez a szép jelenet lehetett az egyik fénypontja a király magyarországi tartózkodásának, amely sajnos egy sötétebb jövő felé vezetett. Valószínűleg Tatán kapták el. Annyi bizonyos, hogy Madeirára vitték, ahol rövid időn belül mártírhalált halt. Emlékét többek között a tihanyi stációk őrzik, amelynek létrejöttét a győriek is támogatták.

A vatican.va oldalon ez olvasható:

„Károly 1914. június 28-án lett az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse, Ferenc Ferdinánd tragikus halálát követően. Miközben zajlott a kegyetlen világháború, 1916. november 21-én foglalta el az elhunyt Ferenc József osztrák császári trónját. December 30-án, Budán, Magyarország apostoli királyává koronázták. IV. Károly úgy tekintett uralkodói hivatására, mint Krisztus követésének áldozatos útjára: minden cselekedetében a rábízott népek iránti szeretet vezérelte, csak az ő javukat kereste, életét érettük áldozta fel. Ismerve a háború szörnyűségeit vallotta, hogy egy király legszentebb kötelessége a béke helyreállítása. Ő volt az egyetlen a vezető európai politikusok közül, aki támogatta XV. Benedek pápa megbékélést szolgáló erőfeszítéseit. A rendkívül súlyos helyzet ellenére belpolitikai téren széles körű és példaértékű szociális törvénykezésbe kezdett. Az egyház társadalmi igazságosságról szóló tanítása alapján gyakorolta uralkodói hatalmát.

A háborús konfliktus végén IV. Károly magatartása tette lehetővé, hogy Ausztriában további vérontás és polgárháború nélkül, békésen valósuljon meg az átmenet egy újabb társadalmi rendbe. Ennek ellenére elűzték hazájából. A pápa kívánságára, aki tartott a kommunista önkényuralom közép-európai terjeszkedésétől, IV. Károly megpróbált visszatérni Magyarországra, hogy helyreállítsa királyságát, de inkább lemondott szándékáról, semmint hogy egy polgárháború lehetőségét kockáztassa. Madeira szigetére száműzték. Uralkodói hivatását Istentől kapott küldetésként fogta fel, ezért nem mondhatott le trónjáról. Szegénységre kárhoztatva egy nyirkos házban élt családjával. A mostoha körülmények miatt halálos betegség támadta meg. A fájdalmakat elfogadta, és engesztelésül felajánlotta népeiért, hogy azok megbékélve újra egymásra találjanak.

IV. Károly panasz nélkül vállalta tengernyi szenvedését, és halálos ágyán mindenkinek megbocsátott, aki őt elárulta. 1922. április 1-jén hunyt el a Legméltóságosabb Oltáriszentségre emelve tekintetét. Életeszméjét az utolsó napon így fogalmazta meg: „Igyekezetem mindig és mindenben az Isten akaratának lehető legtisztább felismerése és követése volt, az emberileg elérhető legtökéletesebb módon.”” ⁶

A Szülőföldünk Honismereti Egyesület szorgos kutatómunkájának köszönhetően sorra tárulnak fel városunk és a vármegye történelmének értékes részletei. Zsumbera Árpád izgalmas kötete annyira friss, hogy ő maga is a bemutatón foghatta először a kezébe. A szerző beszélgetőtársa Kovács Balázs, az egyesület elnöke volt.

Szabados Éva
Fotó: Márné Tóth Krisztina

Forrás:
^{1, 2} magyarkurir.hu
^{3, 4} Zsumbera Árpád: Győr és IV. Károly; p. 51.
⁵ Zsumbera Árpád: Győr és IV. Károly; p. 54.
⁶ vatican.va