Mi volt az első gondolata a hír bejelentésekor?

A természetes öröm mellett az, hogy javítanom kell az adatokon, miután nyolcévi szegedi szereplés után engem Kovács Zsolt férjemmel együtt Korcsmáros György akkori igazgató 1992-ben szerződtetett Győrbe, tehát nem harminckettő, hanem harmincnégy évig próbáltam, készültem, szerepeltem a győri teátrumban. Zsolttal együtt játszottunk még abban az idényben a Csókolj meg, Alfrédban, majd például A padlásban ő formálta meg a Révészt, később a több prózai szerep kedvéért ment Kaposvárra, ahol mindjárt Az ügynök halálában léphetett fel. Ami pedig az örökös tagság tényének feldolgozását illeti, meg kell állapítani, hogy ez nem a valakiről elnevezett szakmai elismerés, hanem az idő múlását jelzi, egyfajta jutalom a koromért.

Könnyű vagy nehéz összegezni gazdag pályafutását?

Ezt könnyítendő, három jelentős szakaszra tudom bontani. Az első tíz év a fiatalság jegyében telt, a szegedi évek után Győrben is számos remek szerepet kaptam, így közönség elé állhattam sok más mellett A kaktusz virágában, a Mágnás Miskában vagy a Kánkánban is, nem panaszkodhattam tehát mellőzésre. Negyvenéves korom körül érkezett el a szerepkör-váltás ideje, végül is döccenők nélkül vészeltem át minden színésznő kritikus mélypontját, erre bizonyíték a Rómeó és Júlia dajkája, a feleség barátja a Bolha a fülbe című komédiából, vagy éppen az a régebbi győri Marica grófnő, amelyben Ilkaként még énekeltem és táncoltam is. Kiss Csaba Hamlet-átirata, a 2004-ben bemutatott Hazatérés Dániába azért maradt emlékezetes, mert Gáti Oszkár mellett már egy idősebb karakter megformálása jutott nekem. Ötvenéves korom után pedig szerencsém volt, hogy Schneider kisasszonyként részem lehetett a Kabaré sikerében.

Tehát akkor ez már a karrier harmadik állomásának tekinthető?

Így van, de itt jön a lényeg, mert óriási élmény volt az éppen akkor a nemzet színészei közé beválasztott Almási Évával egy színpadon lenni, s ez nekem Osztrovszkij darabjában, a Farkasok és bárányokban adatott meg. Aztán éppen tőle vehettem át a Taps-díjat. Attól a művésznőtől, akit gimnazistaként tízszer megnéztem a Régimódi történetben, és ez az epizód nem kis hatással volt a pályaválasztásomra. Hozzáteszem, ezt a darabot az a Valló Péter rendezte, akinek szinte minden győri munkájában részt vehettem. Színészi pályám utolsó szakaszában adatott meg egy ritka élmény, férfiszerepet kaptam A végítélet napjában, majdnem kopaszra nyírt fejjel szerepelni különleges kihívásnak bizonyult. De ide sorolhatnám Csiky Gergely Buborékokját, benne a Kossuth-és Jászai-díjas Kubik Annával, a Jászai-díjas Csankó Zoltánnal, vagy a tehetséges kolléga Móczár Bence győrasszonyfai kocsmatörténetét, amely Mona címmel ért el megérdemelt sikert.

Minden műfajban képviseltette magát, és helyt is állt bennük. Volt-e, van-e kedvenc?

Nincs, minden műfajban igyekeztem a tudásom legjavát adni. Annak idején Ruszt József, a színház egykori művészeti vezetője tisztelt meg azzal a meghatározással, hogy komikai vénával megáldott naiva vagyok. Magam nem tudok dönteni, fiatalként nagy lehetőség volt a Jézus Krisztus Szupersztárban Varga Miklós mellett Mária Magdolnát játszani, de említhetem akkoriból a West Side Story-ból Maria alakítását, vagy hogy A padlásban például a Kölyök lehettem. A prózai szerepek folyamatosan megtaláltak, a Száll a kakukk fészkére emlékezetes győri előadásában a romlott erkölcsű nőt alakítottam, a Jó estét nyár, jó estét szerelemben a filmbeli Halász Juditnak igyekeztem színpadi változatban megfelelni. Az Éjjeli menedékhelyben főiskolásként és Szegeden Natasa lehettem, Opheliaként a szegedi Hamletben a most a Vígszínházhoz szerződött Kőszegi Ákosnak voltam a partnere, de játszottunk együtt a Hair-ben is. Győrben a Különös házasságban a főszereplő nagynénje voltam. Sorolhatnám napestig, de ennyi alighanem elég annak megállapításához, hogy sohasem voltam beskatulyázva…

Ennyi idő alatt nyilván átélt a nézők előtt rejtve maradt eseteket is...

Nem is olyan régen, A víg özvegy egyik győri előadásán, pont a Kánkán alatt egyik kezemmel percekig kellett szorítani a hátamon a kiakadt cipzárt, nehogy felső ruházat nélkül emelgessem a lábamat – képzelhetik, mekkora kínban voltam. De a legnevezetesebb kalandokat Szilágyi Istvánnal éltem át. A Hazatérés Dániába jelenetében üveg koporsót engedtek le a színpadra, de Pityi nem a megadott jelre feküdt, ezért a bokájánál fogva magamhoz húztam, így pontosan ráment a koporsó. Mivel nem szólalt meg, bekopogtam, „Pityi te jössz!” Egy másik alkalommal, a Rómeó és Júliában Lőrinc barátot játszotta, várt a takarásban, de elszundított, és mikor az ügyelő szólította, berohant a színpadra, és a darab eleje helyett egy darabvégi szövegbe kezdett, míg aztán sikerült visszazökkentenem a valós helyzetbe.

És most, hogyan tovább színház nélkül?

Négy, továbbra is műsoron lévő darabba fogok visszajárni. Az egyik Feydeau komédiája, A hülyéje, a másik a Mona, a harmadik Molnár Ferenc örökbecsűje, Az üvegcipő, Roticsné szerepével, ez az utolsó nagyszínházi darabom. A negyedik egy háborúellenes kamarai alkotás, A nagy füzet, amelyet a Svájcban élt Ágota Kristóf írt, és ifjú kollégám, Hajdú Tibor rendezte a Padlásszínházban. Bevallom, ez a darab az én nagymama szerepemmel az egyik legjelentősebb drámai élményem, amelyben a velem együtt játszó három egyetemista fiatal tiszteletbeli egyetemistává fogadott. Ezekhez az előadásokhoz még visszajárok, de új darabban már nem fogok próbálni. Viszont azt kimondhatom, hogy negyvenkét színházi évem Isten áldásával, angyali segítséggel juttatott idáig. Elkerültek a válságok, nem maradt bennem hiányérzet. Ezelőtt hat évvel voltam a legnehezebb helyzetben, amikor a Menyasszonytánc főpróbahetében sokan lebetegedtünk, karanténba kerültünk. A hetedik napján fulladás miatt kórházba szállítottak, de nagy szerencsémre oxigénmaszkkal vészeltem át a Covid-válságot, elkerülve a lélegeztetőgépet és a tüdőm esetleges károsodását. Hál istennek nem kell hirtelen elszakadnom a színháztól, szeptemberben például három előadásom is lesz, a fokozatos válás talán megkönnyíti majd a búcsút. Másrészt többet lehetek a hét- és ötéves unokámmal az ország távolabbi részén, a nagyon szép Zemplénben, ahol a lányunk a Károlyi-kastély tárlatvezetője. Sajnálom, hogy tizennégy évig hűséges corgi kutyánk betegeskedik, azonban egy másik, autók közül kimentett négylábút lassan szintén családtagnak tekintünk…

Janisch Évával korábban itt beszélgettünk a színház világa mellett az anyai és nagymamai szerepről.

Mohay Gábor
Fotók: 4K Media Studio

Fotógaléria: Janisch Éva színművésznő

Janisch Éva fotói

3 kép