''A költészet van legközelebb Istenhez''

A felvezetőben is hallhattuk, hogy Iancu Laura a moldvai csángó–magyar kultúra zászlóvivője, néprajzosként keresi a kenyerét, de mindhárom irodalmi műnemben fontos alkotásokat hozott létre. Elsősorban költőként ismerjük, de nagyszerű prózakötetei jelentek meg, és drámát is írt. Művei önéletrajzi ihletésűek, ahol az identitás filozófiával, teológiával, szociográfiával is ötvöződik, ahogy ő fogalmaz, ezek „óvatos vallomások” gyökereiről, kötődéseiről, viszonyulásairól.

Ünnepi köszöntőjében is utalt rá, hogy diák korában nyári táborozóként járt Győrben, így adta magát a téma, és elsőként a győri benyomásokról, emlékekről esett szó. Élményeiből azt a szeretetteljes fogadtatást emelte ki, amellyel az itteniek üdvözölték őket, akik akkor szégyenlősen közelítettek. A szánalom helyett szeretet és hatalmas szellemi táplálék lett a messziről érkezők élménye, talán örökre. Iancu Laura azt is elárulta, hogy az ottani elnyomottság és az itteni szeretet volt döntő hatással arra is, hogy később Magyarországra költözött. Akkor nem komoly ambíciók, kész életcélok vezérelték ide, hanem pusztán az itt átélt szeretet.

J. Kovács Andrea rámutatott, hogy milyen hatalmas szellemi, lelki utat tett meg a Szeret-parti dolgos lányka Magyarfalutól Magyarországig. A nemcsak fizikai értelemben vett út során elismert tudós és művész lett. Ez az út „versekkel van kikövezve”, mert ahogy egy korábbi interjúban fogalmazott, „A lét titokzatosságához a legközelebb a költészet visz”. A gondolat megvilágítására a következő magyarázatot adta: „Nagy bajban vagyunk, ha meg kell magyarázni, hogy miért van így, mert nem nagyon lehet verbalizálni, ezt inkább érezni lehet. Magától értetődőnek kellene lenni, hogy a művészet tényleg egy előszoba Isten lakóhelye előtt. A művészeten belül a kötészet van legközelebb Istenhez, hiszen az alkotás Isten fő tevékenysége, az író a nyelvvel dolgozik, Isten is szóval teremtett. Az ember egy-egy nagy vers esetén megborzong, mert érzi, hogy a valahonnan máshonnan, felülről érkező gondolat mennyire átment a költőn. Szerintem a legtöbb köze a költészetnek van a szakrális művészethez, és a teremtéshez, a kreációhoz, ami Istennek a tevékenysége. Én ezt így érzem, így gondolom, de nem tudom bebizonyítani. Ez nem feltétlenül baj szerintem, hiszen a lét a titokzatosságát akkor őrzi meg, ha nem szentségtelenítjük meg azzal, hogy racionalizáljuk, verbalizáljuk. A lét titokzatossága előtt meg kell borzonganunk, meg kell rendülnünk, ez a feladatunk.”

A 2026-ban, a Magyar Napló Kiadónál megjelent kötettel – Visszaaludni nem tudtam – kapcsolatban már a cím is érdekes kérdéseket vet fel. Korábbi művében, az Olvasmány az éjszaka cselekedeteiből, illetve legújabb kötetében is sok versben megjelenő motívum az éjszaka. Ezeket a költőnő metaforikusan, szimbólumként használja; nem a létezés sötét oldalát szeretné ábrázolni, hanem az ismeretlent, a felfoghatatlant, a megértés tárgyát, amelynek nem tudjuk, nem értjük az okát. A kötetben egyébként hét ciklust találunk 15–15 verssel, ezek közül néhányat Iancu Laura olvasott fel. Talán az egyik legérdekesebb az a vers, amelynek sorai népdalrészletekkel váltakoznak. Erről bevallja, néha nem tud ellenállni, hogy sorai ne ölelkezzenek össze a népdalokéval, mert azok annyira eredeti érzéseket közvetítenek – van, amikor a népköltészet érvényesebben szól.

A versekben Isten és a vele kapcsolatos élmények központi szerepet kapnak, egy egész ciklusnyi dedikált költeményt is találunk. Ebből adódik a kérdés, hogy vannak-e, kik a költőpéldaképek? Iancu Laura korszakokról mesél, amelyek első meghatározó alakja Hervay Gizella volt. Őt követte Pilinszky János, akinek a prózája volt rá nagyobb hatással. A harmadik, jelenleg is tartó korszak Csoóri Sándorhoz fűzi. A sok hasonló vonás, küzdelmek miatt ez érthető, de Iancu Laura azt mondja: „ami miatt nekem nagy szükségem van őrá, hogy a paraszti kultúrát nagyon-nagyon jól érti, értelmezi, „intellektualizálja”. Ha a kultúra mögött a szellemet a legkomolyabb értelemben nem látjuk, akkor csak a látványelemekben botladozunk, csak a tárgyi világot látjuk. Ez csak felszín, az egyszerű emberek azonban össze vannak kapcsolva a természetfelettivel. Ezt Csoóri érti, egyszerre hagyományos és modern, hasonló még Nagy László. Ők ketten a paraszti kultúra szellemiségét XXI. századi nyelven képesek elmondani.”

Ebből is láthatjuk, hogy Iancu Laura a tudós és a művész szemével egyszerre képes látni a világot. Úgy véli, kicsit ugyanaz a két dolog, hiszen mindegyik intuíción, inspiráción alapszik. A játékszabályokat tudományművelőként és alkotóemberként is betartja, de egy kicsit feszíti is a határokat: „Van egy „bennszülötti” szemem, ezt tudom hozzátenni, és ezt is várom el magamtól. Más tudós meg nyilván mást tesz hozzá, például a rendkívüli nyelvtudását.”

A beszélgetés során bepillanthattunk egy különleges alkotói műhelybe, egy széles műveltségű ember világképébe, de ha valaki Iancu Laura lényét, vagy a költészet isteni közelségét szeretné megtapasztalni, legjobb, ha kézbe veszi valamelyik kötetét, például a legújabbat, amely a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér polcain is megtalálható.

SzaSzi
Fotók: Orosz Sándor (1–3.), Szilvási Krisztián (4.)