Mihez kezdett a karrierje befejezése után?

Már megvolt az a kis belvárosi varrodaüzletem két varrónővel, amely később cipőket, dresszeket, tütüket is kínált, mindent, amire a klasszikus és a kortárs balett művelőinek szükségük van. Megrendelésben nem volt hiány, még a Táncművészeti Főiskola Chopiniana vizsgaelőadására is dolgoztunk, Gombár Judit tervei alapján. Voltak külföldi vásárlóink, az üzlet ma is működik, igaz, hatvanegy évesen már kevesebbet vállalok, feleségemmel vezetjük a boltot. Számomra egy nagyon komoly, nagyon nemes tevékenység jutott, külföldön dolgozó nővérem jóvoltából. Feladatom egy Zürich mellett élő család beteg, súlyosan mozgássérült harminchárom éves fiának gondozása. Második éve csinálom, egy-egy évben három hónapig vagyok kint nála. Nagy lelkesedéssel fogtam a munkához, beleadva minden tudásomat, amit a táncos karrierem során szereztem, és nemrégiben megtörtént a csoda, egyedül felállt a vacsoraasztaltól, és elindult a szobába. Ez nekem is sikerélmény, és tovább folytatom a fiú fejlesztését.

De azért időnként csak-csak felidézi balett-táncos múltját?

Kevesen tudják, hogy kubai származású édesapám mérnöknek tanult a Szovjetunióban, ott ismerkedett meg orosz származású édesanyámmal. Házasságuk után Havannába költöztek, mi a nővéremmel ott születtünk meg. Szüleink válása után anyánkkal visszaköltöztünk orosz földre. Jól emlékszem az indíttatásomra, tízévesen felvettek a rosztovi katonai zenei akadémiára, a moszkvai és a leningrádi (ma szentpétervári) balett akadémiára. A választás az 1738-ban alapított világhírű Vaganova Orosz Balett Akadémiára esett, ahol 1983-ban diplomáztam. Ezután az osztály együtt maradt, Izsevszkben kezdtünk dolgozni, majd Kujbisev következett – mai nevén Szamara, mely a hatodik legnagyobb orosz város −, ahol az opera mellett balett társulat is működött, ami számomra klasszikus szólista szerepeket biztosított. Ezt követően a jelenleg háború sújtotta Donyeckben léphettem színpadra szólistaként, ugyancsak nem kevés klasszikus repertoárral.

Milyen körülmények között került Győrbe, és maradt a kisalföldi megyeszékhely lakója?

Sokat hallottam Markó Ivánról, jelentkeztem nála. Nyár volt, de időt szánt rám, és már 1990 augusztusában megvolt a szerződésem a Győri Baletthez. Csak a ruháimért kellett hazautaznom Rosztovba, utána megkezdődött életem tartalmas, meghatározó, két évtizedig tartó időszaka. Markó Iván távozásakor csábítottak Bécsbe, de fontosabbnak tartottam a távozása utáni újrakezdés nem mindennapi kihívásait, a csapat családias, alkotásra vágyó légkörét. Sok lehetőséget kaptam mind táncosként, mind koreográfusként Kiss János vezetése idején, klasszikus balettet tanítottam a győri szakközépiskolában, huszonöt évesen jelentős nemzetközi versenyen vehettem részt. Az egyik általam koreografált darab – mely A mag címet viselte − arról szól, hogy milyen nehéz egy várost felépíteni, és milyen könnyű egy pillanat alatt lerombolni. A balettből Hartyándi Jenő győri filmessel táncfilmet forgattunk természetes helyszíneken, és ott lehettem a huszonhárom perces film bemutatóján, a drezdai filmfesztiválon is.

Érdemesnek tart szerepei közül néhányat kiemelni?

Sorrendet nem szeretnék közöttük megállapítani, de hadd említsem a Torreádort Robert North Carmenjából, aztán a jó és a rossz örök párharcát megéneklő Tűzmadarat, vagy a Libor Vaculik által megálmodott, a lelkét az örök ifjúságért eladó Faustot. De talán a legfontosabbnak a Purim, avagy a sorsvetés című táncdrámát tarthatom − az izgalmas kortárs darabnak az egyik koreográfusa is voltam −, az önmagát a közösségért feláldozó lány története itthon és külföldön több mint kétszázszor került nagy sikerrel közönség elé. Hozzáteszem, már nyugdíjasként Demcsák Ottó kérésére elvállaltam a szereplést a Fertőrákosi Barlangszínházban, a határnyitás tiszteletére készült Végtelen Európa című előadásban, s ugyancsak Sopronhoz kötődik az utolsó színpadi fellépésem, a Sopron Balett részére készített Diótörőben.

Nem maradt az alkotóban semmiféle hiányérzet?

Érdekes és gazdag életemből nem maradt ki semmi, hogy jó helyre kerültem Győrben, azt bizonyítja az itt maradásom. Feladatom még van a mozgásterápiában, mellette több idő jut a képzőművészeti érdeklődésemre. Az üzlet kialakítása, berendezése magán viseli a kezem nyomait, újra szívesen festegetek, és időnként leülök a zongora mellé is, és ha csak lehet, utazunk a vidéki házunkhoz, ahol szívesen kertészkedem.

Mohay Gábor
Fotó: Mohay Gábor

Fotógaléria: William Fomin − Győri Balett

Mohay Gábor (1.) és William Fomin (2−3.) fotói

3 kép