Közöttük fedezzük fel Varjasi Ildikó zenészt, nótaénekest és dalszerzőt, aki egy másik, hasonló rendeltetésű klubnak a vezetője, de ennek a közösségnek az életéből is kezdettől tevékenyen kiveszi a részét: „Már ott voltam a nótaegyesület huszonöt év előtti alapításánál is. Nagyjából húsz énekesre számíthatunk a hagyományos magyar nóta népszerű és kevésbé ismert hagyományainak ápolásában – újságolja. – A tagok két kivétellel amatőrök, akik a kedvtelésből éneklés mellett a közönség szervezéséből is kiveszik a részüket. Szívesen segítek, és már mennem is kell a színpadra, hangolni a zenekarral, mivel végzettségem folytán másodprímásként működök közre a műsorainkban.”

Jön Krasznai Tamás, aki a környéken a legkevésbé szorul bemutatásra. A Győri Nemzeti Színház örökös tagja, egykori népszerű bonvivánja a nyugdíjas éveit sem óhajtotta tétlenségben eltölteni: „Nekem ez az egyesület a hivatásom tovább vitelét jelenti – mondja az alapítója és egyben vezetője. – Évente négy hasonló tartalmú gálaestet rendezünk, ez az idei a második. A jó barát amatőr énekesekkel úgy vagyok, mint egy csapatsport edzője, igyekszem rotációban megszervezni, hogy mindenki kellő szereplési lehetőséghez jusson. Az egész életem az énekhez, az énekléshez kötődik, és erről nyolcvanon túl sem szeretnék lemondani. Szerkesztem, vezetem az estjeinket, és magam is énekelek, még duettet is.”

Lassan megtelik a terem, szinte mindenki ismeri a mellette ülőt, és azonnal megállapítható, hogy az érdeklődők túlnyomó többsége az idősebb korosztályt képviseli. Pedig rohanó, információkban gazdag világunkban a fiataloknak is üdítő, pihentető kikapcsolódást nyújthatna a hagyományos népzenének és rokoni ágainak közelebbi ismerete. Felmegy a függöny, a zenekar rázendít, ifj. Greznár Zoltán és elegánsan öltözött öt társa megadja a gálaműsor alaphangulatát. Krasznai Tamás rövid köszöntőt mond, nem is kell több, hiszen mindenkinek van nótája, amely mindenre, így bánatra, örömre egyaránt gyógyszerként képes hatni. És már jön is az első előadó, Magyar Balázs, a valamikori áramszolgáltatós (ÉDÁSZ) személyügyi vezető és Elektromos sportköri elnök: a hálás közönség többségének szájmozgásáról látni, hogy a színpadon túl is tudják a dalok szövegeit. A csapat legidősebb tagja, a nyolcvanhét éves Tímár Antal kis ibolyákat, gyöngyvirágot, meg favillát, fakanalat, fatányért hozott magával dalban elbeszélve, dörgő taps fogadja a meghajlását.

Következik Harsányi Veronika, az ünnephez illő öltözékben, megilletődve mondja: „Gyermekkoromban hegedülni tanultam, de énekelni nem, nagyjából ötven éve kezdtem énekelni a Rába vegyes karban Varjasi Ildikóval. Szüleim betegsége miatt hosszú évekig nem tudtam folytatni az éneklést. Haláluk után gyógyír volt számomra, hogy dalos közösségekbe hívtak. Ildikó biztatására kezdtem újra énekelni, Krasznai Tamás szeretettel fogadott a nótaegyesületben. A magyar nóta az életről, a szívhez szól. Több kórusnak, közösségnek tagjaként más műfajok is közel állnak hozzám. Véleményem szerint a legszebb hangszer az énekhang, ahány ember él a földön, mind más és mind egyedi, ez teszi különlegessé.” Neki is kijut a tapsból, akárcsak az őt követő Takács Sándornak, akinek hangja, stílusa kicsit emlékeztet a korábbi híres nótaénekes Béres Ferencére. Majd a másik hivatásosnak számító, Hajnal Nikolett énektanár, magyar nóta énekes hangbeli adottságai, tudatos előadásmódja némítja el a nézők sorait – szinte hallani, amint előadásában zörög a szélfútta haraszt −, az Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki kezdetű duett pedig Krasznai Tamással vastapsra ragadtatja a hallgatóságot, kettejük száma megállná a helyét bármelyik nagyszínház színpadán.

A szünet után Horváth Erzsébet előadása, dalai Kiss Manyi habos süteményét juttatja eszünkbe, Hauk János és Székely Szilvia rámás csizmáról szóló kettőse vidám mosolyokat csal a nagyérdemű arcaira. Frankó Ferenc Hideg szobor vagy, meg sem értenéd közlése fokozza az emelkedő hangulatot, amelyet azután a csattanó, a gálaest (délután…) fénypontja tesz teljessé. Krasznai Tamás ragad mikrofont, és tolmácsolja a műsor címadóját, a Madarász Katalintól jól ismert Nem tudom az életemet hol rontottam én el dallamait. Az állami kitüntetéssel elismert színész, magánénekes, előadóművész nótakirály színvonalas egyvelege hangja változatlan erősségéről árulkodik, és amikor befejezésül a Marica grófnőből közismert sláger végén százfelé szakadt a húr, nem akart vége lenni az ünneplésnek. A fináléban a zenekar mellé felsorakozott a tizenkét előadó – az említettek mellett Steinmacher Edit és Keszeg Attila –, és úgy búcsúztak a háromórás, tartalmas műsor hallgatóságától, hogy a nyár végén következik az újabb találkozó, a megyei Nótaegyesület idei harmadik rendezvényén.

Mohay Gábor
Fotók: Magyarné Kostelec Szilvia

Fotógaléria: A Győr−Moson−Sopron megyei Nótaegyesület gálája a József Attila Művelődési Házban

Magyarné Kostelec Szilvia fotói

8 kép