Az emberi életciklusok Erikson szemével

Erik H. Erikson (1902−1994) neves fejlődéspszichológus, elismert pszichoanalitikus, Pulitzer-díjas író és az identitás, az ember teljes életútjának kutatója. Nyolc pszichoszociális fejlődési szakaszt térképezett fel, amelyeken az ember végighalad a csecsemőkortól egészen az időskorig. Elméletének alapfogalmaihoz tartozik az identitás epigenezise és a krízis, mint a növekedéshez szükséges fordulópont. Mindegyik kihívásokat és válságokat tartalmaz, amelyek sikeres átvészelése hozzájárul a személyes növekedéshez és identitásunk fejlődéséhez.

A pszichoszociális megközelítés azt jelenti, hogy az egyén pszichológiai szükségletei és a társadalom szükségletei ütköznek, és összekapcsolódnak az egymásra épülő fejlődési szakaszokban. Erikson szerint minden fejlődési szakaszban valamilyen konfliktussal találkozunk. Ha sikeresen vesszük az akadályokat, akkor fejlődünk, és erősödik az identitásunk. Viszont, ha nem sikerül megfelelően válaszolni a kihívásokra, akkor az problémákat okozhat a pszichológiai fejlődésben és az identitásunk kialakulásában.

A szakaszok röviden összefoglalva:

1. szakasz: csecsemőkor (kb. 0−1 év)

A fő konfliktus a bizalom és a bizalmatlanság ütközése. Elsőként ki kell alakítanunk az alapvető bizalom érzését. Meg kell tanulnunk, hogy megbízhatunk az emberekben és a világban. Ha nem kapunk megfelelő gondoskodást, vagy ha az alapvető igényeinkre nem megfelelő módon reagálnak, akkor kialakulhat a bizalmatlanság érzése. Ha a környezet nem biztonságos és megbízható, elveszítjük az alapvető bizalmunkat, és ez kihat az egész életünkre. Úgy érezzük majd, hogy a világ kiszámíthatatlan, ami a gyanakvás és a szorongás érzését táplálja bennünk. A siker ebben a szakaszban a remény elsajátításához vezet.

2. szakasz: kisgyermekkor (kb. 1−3 év)

A fő konfliktus az autonómia és a szégyen ütközése. Ebben a szakaszban a függetlenségre törekszünk. Megkezdjük a saját testi funkcióink felfedezését, például a mozgást, és különböző tevékenységeket próbálunk ki, kísérletezgetünk. Ha nem kapunk visszajelzést, vagy negatív visszajelzést kapunk a kísérleteinkre, esetleg az elvárások túlzottan szigorúak, akkor szégyen- és kétségbeesés-érzéseket tapasztalhatunk. Ez gátolhatja az önállóság kialakulását, és kételkedni kezdhetünk a saját képességeinkben. A siker ebben a szakaszban az akaraterő kialakulásához vezet.

3. szakasz: korai gyermekkor (kb. 3−6 év)

A fő konfliktus a kezdeményezés és bűntudat ütközése. Ebben a szakaszban próbáljuk kiterjeszteni a befolyásunkat a környezetünkre. Kezdeményezünk játékokat, tevékenységeket, és elkezdünk érdeklődni a világ iránt. Elkezdünk önállóan gondolkodni, terveket megfogalmazni és végrehajtani, ami elősegíti a céltudatosság kialakulását. Ha bátorítást és támogatást kapunk a kezdeményezéseinkre, akkor örömmel kezdünk el tervezni, feladatokat elvégezni, és szembenézni a kihívásokkal. Ha elnyomást és negatív visszajelzést tapasztalunk, elveszíthetjük a kezdeményező kedvünket és kreativitásunkat, és bűntudat alakulhat ki bennünk. A siker ebben a szakaszban a céltudatosság kialakulásához vezet.

4. szakasz: iskoláskor (kb. 6−12 év)

A fő konfliktus a teljesítmény és a kisebbrendűség ütközése. Ebben a szakaszban elkezdjük összehasonlítani magunkat másokkal, hogy felmérjük a képességeinket és értékünket. Olyan készségeink alakulnak ki, amelyek szükségesek az iskolai teljesítményhez és a társas kapcsolatokhoz. Tanulunk, alkotunk, és megpróbálunk különböző kihívásokat teljesíteni. Az ilyen iparkodás és készségek kialakítása növeli az önbizalmunkat, és segít abban, hogy sikeresek legyünk az iskolában és más területeken. Ha nem érezzük magunkat sikeresnek az iskolában vagy máshol, akkor a kisebbrendűség érzése alakulhat ki bennünk. Az elvárásoknak való megfelelés hiánya, a sikertelenség és a kudarcélmények negatívan befolyásolhatják az önbizalmunkat és a törekvéseinket. A siker ebben a szakaszban az alkotóképesség, a kompetencia kialakulásához vezet.

5. szakasz: serdülőkor (kb. 12−18 év)

A fő konfliktus az identitás és identitászavar ütközése. Ebben a szakaszban az identitásunk kialakításán és a társadalomban való helyünk, hovatartozásunk megtalálásán dolgozunk. Ide kapcsolódik a pályaválasztás, a példaképek és az első szerelem élménye. A saját identitásunk keresése magában foglalja a személyes értékek, hitrendszerek, érdeklődési területek és jövőbeli tervek meghatározását. Próbáljuk megválaszolni a „Ki vagyok én?” kérdést, és belekóstolunk különböző szerepekbe. Ez a szakasz a gyermekkorból a felnőttkorba való átmenetet jelenti. A siker ebben a szakaszban stabil öntudathoz, a hűséghez vezet. Ha sikerrel vesszük az identitásépítés kihívásait, stabilabb önképpel és önbizalommal gazdagodhatunk. A megtalált identitás segít az életcéljaink, értékeink és kapcsolataink tudatos kezelésében.

6. szakasz: fiatal felnőttkor (kb. 18−40 év)

A fő konfliktus az intimitás és az izoláció ütközése. Ebben a szakaszban az intimitást keressük. A legfőbb kérdés: Tudok-e szeretni? Ez az egészségünk alapja is. Szoros kapcsolatokat alakítunk ki másokkal, de közben szeretnénk az önállóságunkat is megtartani. Ezek lehetnek romantikus kapcsolatok, barátságok és más személyes viszonyok. Az intimitás nemcsak érzelmi vonatkozásokat jelent, hanem azt is, hogy megosztjuk az életünket másokkal. Ha nem vagyunk képesek kialakítani szoros kapcsolatokat, akkor elszigetelve érezhetjük magunkat. A magány pedig komoly pszichológiai kihívást jelenthet. A siker ebben a szakaszban a szeretethez és stabil kapcsolatokhoz vezet.

7. szakasz: középkor (kb. 40−65 év)

A fő konfliktus a generativitás és a megrekedtség ütközése. Ebben a szakaszban értékeljük életünk eddigi eredményeit, és keressük a lehetőségeket a további fejlődésre és teljesítményre. Szeretnénk nyomot hagyni magunk után, azáltal, hogy olyan dolgokat hozunk létre vagy ápolunk, amelyek túlélnek minket. Ha viszont úgy érezzük, hogy nem keltettünk semmi pozitív hatást, vagy nem vettünk részt produktív vagy kreatív feladatokban, akkor stagnálást tapasztalhatunk, ami egyfajta ürességérzés. Ez magában foglalhatja az élettel való elégedetlenséget, a közösségi és személyes kapcsolatok hiányát, valamint a szakmai élet zsákutcáját. A siker ebben a szakaszban a produktivitás és kiteljesedés érzéséhez vezet. A gondoskodás erénye is ide kapcsolódik. Fontos, hogy úgy érezhessük, hozzájárulunk a jövőhöz, jellemzően a családon és a munkán keresztül, és elégedettek vagyunk azzal, amit létrehoztunk. A kudarc ebben a szakaszban a haszontalanság érzéséhez vezet.

8. szakasz: időskor (kb. 60 év felett)

A fő konfliktus az én-integritás és a kétségbeesés ütközése. Mi marad utánam? Érdemes, értelmes volt-e az életem? Ebben a szakaszban értékeljük az életünket, visszatekintünk az elért eredményekre és élményekre. Az én integritása itt azt jelenti, hogy elégedettek vagyunk az életünkkel, és elfogadjuk a múltunkat, a sikereket és a kudarcokat is, nem élünk szorongásokkal vagy bűntudattal. Ha valaki nem érzi sikeresnek az életét, megbánta a döntéseit, az kétségbeesést érezhet, szenvedhet a múltban elkövetett hibáktól, kihagyott lehetőségektől. A siker ebben a szakaszban az integritás kialakulásához vezethet. Ideális esetben megérkezik a Bölcsesség erénye és Belső Béke.

9. szakasz: nagyon időskor (80 év felett)

Ebben a különleges életszakaszban megjelenik a törékenység, már meg kell küzdeni a korábbi erőért. Viszont megérkezhet egy sajátos, transzcendens bölcsesség.

Végül Horváth Sándor Domonkos a legutolsó szakaszról is ejtett néhány szót, amely a távozás a földi létből. Elizabeth Kübler-Ross svájci−amerikai pszichiáter, a halálra készülők és a haldoklók támogatásának nemzetközileg ismert szakértője. Az általa megfogalmazott 5 gyászfázis (tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás) alapvetően meghatározza a veszteségek és a változások pszichológiai feldolgozását.

Útravalóul az előadó a következő gondolatot nyújtotta át a hallgatóságnak: „Az élet egy folyamat. Ha egy-egy szakaszt nem dolgoztunk meg, akkor vissza-visszatér. De mindig van lehetőség visszanyúlni. A krízis nem betegség, hanem lehetőség.”

Szabados Éva
Fotók: Márné Tóth Krisztina