Népművészet panellakásban

Hogyan sikerült ezt a művészeti ágat folyamatosan művelni?

A munkahelyemen tudtam előkészíteni a megmunkálandó tárgy alapjait, amelyet azután a lakás pinceszintjének szárítóhelyiségében dolgoztam ki, és kapott díszítéssel végleges formát. Egyetlen egyszer voltam este tíz után hangosabb a kelleténél, de sikerült elsimítani a konfliktust, a házban lakók nem is igen tudták, mivel töltöm a szabadidőmet. Néhány éve sikerült megvennünk egy Győr környéki kertet, a házikó műhelyében pedig szabadon faraghatom az általam készített szerszámokkal az elképzelt darabjaimat. Amelyeknek egyébként semmi közük az építőgépész végzettségemhez, jellemző, hogy a munkahelyemen gépgazdálkodási vezető volt az ajtómra írva…

Kitől örökölte a faragás iránti, életen át tartó érdeklődést?

Kemenesszentpéteren születtem és gyerekeskedtem, ilyesmivel senki sem foglalkozott a környezetemben. Kreatív emberke voltam, nem bírtam egy helyben maradni, ezzel kötöttem le magam. Otthon mindent én készítettem, időnként anyám konyhában használt késeit tönkretéve, de nekem a kész alkotások adták az élményt. Három, a padláson szárított kecskegida bőrt cseréltem el az első késemre, amelyet persze márciustól októberig zsinóron a nyakamban hordtam, miközben a kor sajátosságainak megfelelően klott gatyában futkároztunk a többi sráccal. Amikor őriztem a kecskéinket, és találtam egy-egy szép fadarabot, megmunkáltam pásztorbotnak – valahogy így kezdődött. A játékaim, a kistalicskám, a kereplők, a karácsonyi betlehemes jászlak a hozzá tartozó állatokkal és emberi alakokkal már sejtették, hogy nem mindennapi az érdeklődési köröm. Az általános iskola után kerültem Győrbe ipari tanulónak, de egy-két évnek azért el kellett telnie, amíg rátaláltam a tudatos folytatásra.

Lehet, hogy a véletlennek volt köszönhető?

A sors akarhatta úgy, hogy 1978-ban elmentem megnézni a Győri Műcsarnokba egy népművészeti kiállítást, amelyben számos fafaragást is bemutattak. Ennek hatására jelentkeztem a helyi fafaragó szakkörbe, ahol megkaptam a jövőmet befolyásoló szellemi indíttatást. Sok-sok gyakorlással tanultam el a faragótechnikák különböző fortélyait. Nem volt tanítómesterem, de makacs kitartással, autodidakta módon igyekeztem csiszolni a tudásomat, és ez a későbbi években sikereket eredményezett. Bújtam a szakkönyveket, múzeumok tárlóiban lévő tárgyak megfigyelésével, népművészeti kiállítások látogatásával szereztem tapasztalatokat. Nagy hatással volt rám idősebb Kapoli Antal és Hodó József művészete, továbbá Péterfy László Kossuth-díjas festő- és szobrászművész szigorú, de jogos kritikai megjegyzései a zsűrizések alkalmából.

A faragás melyik változatait műveli?

Immár negyvenhat éve inkább szarut, csontot, szarvasagancsot faragok, de időnként szinte pihenést jelent juhászkampó, sétabot készítésével a botfaragáshoz visszatérni. Egy ideig a kalotaszegi, illetve a kisalföldi ékrovásos, virágdíszítéses formákat használtam szívesen, majd a díszítményekhez a dunántúli, főleg a somogyi pásztorfaragás motívum kincseiből tudtam meríteni, de nem másolással, hanem egyéni módon, domború faragásos, karcolásos díszítőtechnikával feldolgozva azokat.

Feltételezzük, hogy művészi munkái szélesebb körben is ismertséget kaptak.

Számos kiállításon vehettem részt alkotásaimmal, és nem csak hazai tárlatokon. Láthatták a munkáimat Bécsben és Párizsban, továbbá magyar népművészeti bemutatkozás részeként Kínában, Koreában és Izraelben is – mondta Kasza Miklós, mielőtt az elismeréseit vettük sorra. − A Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést még 1983-ban vehettem át. Többször is arany plakettet nyertem az Országos Népművészeti Kiállítás rendezvényein, 1988 óta használhatom a Népi Iparművész címet. Négy alkalommal kaptam meg az ötévente sorra kerülő Országos Népművészeti Kiállítás Gránátalma díját, 2006-ban lettem a Népművészet Mestere. A Kapoli-pályázat díjait is őrizhetem a vitrinemben, a legbüszkébb azonban arra vagyok, hogy 2023-tól a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja lehetek. Visszatekintve úgy érzem, jól döntöttem egy olyan népi művészeti ág mellett, amely teljessé tette az életemet, és amelynek még ma is szenvedéllyel hódolhatok.

Mohay Gábor
Fotó: Mohay Gábor