''...békében vagyok a dilemmáimmal''

Várólista és további felnőttmesék című új kötetében ismét 30 (rövid) novella szerepel, többnyire hol abszurd, groteszk, hol lírai, empatikus hanggal. Van-e arra recept, ha a valóságot szándékozzuk a boncasztalra helyezni, mikor melyik stílus vagy esztétikai minőség képes a legmélyebben és a legkézzelfoghatóbban feltárni azt a lényegi belsőt, amelyre különösen szeretnénk rávilágítani?

Azt hiszem, nincs, vagy ha van, az a recept nekem nincs meg. Amikor támad egy ötletem, vagy valami megihlet, az a feldolgozás módjával együtt, egyszerre születik meg, tehát nincs olyan pont, ahol eldőlne, hogy egy történet az egyik vagy a másik módon lesz elmesélve.

Hogyan éli meg az olvasó a „szembesítést” saját világával, saját magával, ha sikeresen csapódik le benne az önreflexióra késztetés szándéka? Tapasztalata szerint inkább maga felé fordul önvizsgálatra, vagy kivetítve / elutasítva tagadással – hogy ez csak fikció! – reagál a szerző, a történet felé?

Azt tapasztalom, hogy jól. Szokatlannak, mégis jólesőnek tartják, hogy − szemben sok más szerzővel − én nem repítem el őket egy másik miliőbe, egy számukra ismeretlen világba, hanem házhoz viszem a történeteket. Hiszen játszódhatnának akár a szomszédságukban is. Az ismerősség, a közös alapélmények ábrázolása segítenek abban, hogy könnyebben kapcsolódjon szerző és olvasó, és én nagyon szeretek velük osztozni érzésekben, megélésekben. A visszajelzések szerint ők is.

A Várólista lapjain többek között olyan témák jelennek meg, mint a párkapcsolati és családi feszültségek, a generációs különbségek, a munkahelyi játszmák, a digitális függőség, a hazai bürokrácia. Ön remek megfigyelő, novelláit is a valóság csírái, szárai, levelei hajtják virágba: vajon a ma embere „elveszettebbnek” számít, mint a 20, 30, 40 évvel ezelőtti? Ahogyan hatványozottan összetettebb a társadalmunk (akár a mai Magyarországon, akár általánosan nézve), a problémáink is ilyen mértékben sokasodnak?

Talán igen, talán tényleg elveszettebbek vagyunk. Száguld velünk a világ, és mi nem tudunk vele gyorsulni, emiatt gyakran elszédülünk, bizonytalanná válunk. Kapcsolataink, bár számosabbak, felületesebbek is, és kevesebb a mindennapjainkban a bizalom. Minél többet tudunk a világról, minél több impulzus ér minket, annál több lesz a kérdőjel is. Én sem tudok válaszokat adni, de saját bizonytalanságommal, dilemmáimmal talán segíthetek. El tudom mondani, hogy nem vagyok egyedül. Hogy ilyenek vagyunk mi, csak nem mindig szokás ezt kimondani. Nekem nem fáj ezt tennem, békében vagyok a dilemmáimmal.

A kötet írásait kettősség jellemzi: egyszerre van jelen a hangosan nevettető, maró gúny (groteszk és abszurd), valamint a lírai finomság, a kisemberek iránti mély empátia és szeretet. Tudatoson alakítja ezt az „egyensúlyt” külön-külön a novellákon belül, illetve a kötet egészét tekintve?

Szeretem a hatások sokféleségét, és törekszem rá, hogy az életről meséljek, a mi életünkről. És az élet hol vicces, hol szomorú, megindító. Boldoggá tesz, ha megnevettethetem az embereket, de az is, ha mély érzelmekkel ütköztetem őket. Az irodalom csodája az, hogy valós érzéseket képes kiváltani egy elképzelt, kitalált történet. Keresem az újabb és újabb érzéseket, a gyarlóságukban is szerethető, megérthető karaktereket.

A gyakorlatilag kizárólag pozitív kritikák ellensúlyaként azt az egyet hozzák csak fel könyveinek olvasói, hogy túlzottan rövidek (rendre 200 oldalasak). Miért „csupán” 30 pár perces történet szerepel köteteiben? Illetve adódik a kérdés: érez-e esetleg késztetést kilépni ebből a zsánerből hosszabb, komplikáltabb, szerteágazóbb történetek felé?

Örülök ennek a kritikának. Vendégségből is akkor kell hazamenni, amikor még marasztalnak. Ha egy könyvet az olvasó rövidnek talál, az azt jelenti, nem unta magát halálra, nem azt várta már, hogy mikor ér valahára a végére. Regénnyel egyelőre nem tervezek, színpadi művekkel annál inkább. De nem kizárt, hogy novellát is írok még.

A győri 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapokon Rényi Ádám 2026. június 12-én, pénteken, 18 órakor mutatja be Várólista és további felnőttmesék című kötetét a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának második emeleti rendezvénytermében. A szerzővel Farkas Mónika fog beszélgetni.

Szilvási Krisztián
Fotó: Rényi Ádám