A jó vers tanít is, kritizál is…

Ez egy elég pontos összegzés, de arra lennék kíváncsi, hogy önmaga számára hogyan értékeli ezt a negyedszázadot (elsősorban alkotói szempontból)?

Intenzív és gazdag ez a negyedszázad, de én csak a munkáról tudok beszámolni, mert az az én asztalom. Sem a mennyiségnek, sem a számoknak nem vagyok a híve, de az egyszerűség kedvéért számokban fejezem ki azt, hogy mivel töltöttem az időmet: tizenhat szépirodalmi, tizenegy néprajzi könyvem és közel kétszáz tanulmányom jelent meg. Ez nem sok. Ha a számok számítanának: alulteljesítettem. A minőség megítélése nem az én feladatom. Mindig a legjobbra törekedtem, és ami a legfontosabb: azokra a kérdésekre és témákra fókuszáltam, amelyeket fontosnak ítéltem a moldvai magyarok és a magyar népi vallásosság kutatásában. Az, hogy a fontos és igazán lényeges kérdésekkel foglalkozhattam, annak köszönhető, hogy feletteseim bíztak bennem és támogattak engem ebben. Persze, tisztában vagyok azzal is, hogy ebben az egész történetben én egy eszköz vagyok. Alkotói válságot nem éltem meg, de minden egyes betűért keményen meg kell dolgoznom…

Olvas-e a kritikákat, véleményeket? Ezek mennyiben befolyásolják?

Kritika gyanánt én verset olvasok. A jó vers tanít is, kritizál is. Tükör is, forrás is, társ is, irányjel is.

Közeledünk az Ünnepi Könyvhéthez, ezért kérdezem: mit jelentenek ezek a könyves rendezvények az Ön számára? Mennyiben tekint valóban ünnepként ezekre?

Hagyományos, falusi világban nőttem fel, ahol a szokások, az ünnepek ütemezték az ember és a közösség életét. A könyvhét kicsit olyan, mint a búcsú. Egy nagy-nagy nyilvánosság, ami egy évben egy alkalommal teremtődik meg. A nagy és ritka találkozások alkalma. A könyv ünneplése mindenképpen indokolt. Civilizációnk könyvalapú. A könyv és az ünnep összefonódása ősi dolog – gondoljunk a szentkönyvek korára és kultúrájára. De a régi paraszti világban is úgy festett a dolog, hogy olvasásra dologtiltó napon kerülhetett sor. És az az olvasás nem a szabadidő elütését jelentette csupán. A szellem és a lélek „karbantartásának”, táplálásának a közege és eszköze volt. Ennek a vasárnapi olvasmánynak pedig olyannak kellett lennie, ami egy egész hétre és egy egész életre kitartatott…

Több helyen olvasható, hogy mit jelent számára a vers. Egyik kedvencem: „Egy bizonyos: a költészet meglehet énnélkülem, de én a költészet nélkül nem tudok létezni. A költészet az emberi kultúra legfontosabb érzékszerve.” És van egy másik is: „A vers engem abban segíti, hogy valamit a létezésből, az Istenből megértsek.” Van ars poeticája?

A költészet minden fontosat tud az emberről és mindenben képes segíteni az embernek – ezt tényleg így gondolom. Azt hiszem, nincsen ars poetica-m. Miközben teljesen el vagyok kötelezve, „jegyezve”. Vezetve, irányítva, segítve és persze kínozva is vagyok valaki, valami által. Ezt nem rabságnak, de nem is szabadságnak, hanem afféle táncnak élem meg. Az embernek valamiképpen az a dolga, hogy beteljesítse feladatát, megbízatását. Ennél kevesebbel nem lehet beérni.

A rövid összefoglalóban említett „foglalkozásai” – József Attila-díjas író, költő, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja – jól megférnek együtt egy emberben. (2026. május közepén néprajzkutatóként is hallhattuk Győrben A Csángóföld mai magyarságáról, identitásának, irodalmának kihívásairól.) Melyik tevékenység mit jelent, miért fontos a számára?

A néprajzkutatás kenyérkereső, polgári foglalkozásom. Az alkotás egy olyan művelet, amely a tudományművelésben is nélkülözhetetlen. Én nem úgy élem meg, hogy két területet művelek, de az igaz, hogy más az eszköztára a két szakmának. A kettő egyforma súlyú. Miért fontos az egyik és miért a másik? Ugyanazért, amiért felkel reggel a Nap, amiért havazik, amiért eszem, amiért mi itt beszélgetünk. Önmagáért. A dologért magáért. A munka a létezés aktív része. Persze, az alvásunk is az, az sem egészen vegetatív, csak másként aktív. Hitem szerint, amikor Isten a világot megalkotta és kimondta rá az igent, akkor nemcsak a természetre mondta ki az igent, hanem a történelemre és benne az én kicsi életemre is. Kimondta azt, hogy legyen. Innen nézve a munka, a hivatás, a létezés a teremtés része…

Legújabb kötetével (Visszaaludni nem tudtam) érkezik a győri Ünnepi Könyvhétre. Az eddig megjelentek sorába hogyan illeszkedik ez a könyv? 

Ez a tizedik verskötetem. Azt hiszem, önazonos, vagyis a szokásos laurás világ, és/de valamiképpen új is, hiszen az elmúlt két év történéseinek, de leginkább a belső megéléseknek a lenyomata.

Mi a kapcsolat a kötetcím és a borítókép között? Milyen témákkal találkozhatunk a könyvben?

A borítón Mohi Sándor rendező fényképe látható. Egy szerzetes néz ki a zárda ablakán az íróasztala mellett. A cím pedig egy vers egyik sora. A vers egy álomról szól. Álmomban randevúm volt Istennel, de mielőtt ez bekövetkezett volna, felébredtem. Visszaaludni sem tudtam, nemhogy az álomba visszaléphettem volna… Mit rontottam el? Mi lett volna, ha…?

2026 márciusában elismerésként Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át, amelyhez ezúton is szeretettel gratulálunk. Mit jelentenek számára a díjak? Van-e, amelyik különlegesen fontos, kedves?

Köszönöm szépen a gratulációt! Minden díj kedves és felfoghatatlan. Az elismerést nem lehet kiérdemelni, úgyhogy az ember, ha részesül is benne, úgy érzi: méltatlanul kapta. És ez így is van. A díjat nem a szerző kapja, hanem az életmű. De a díj a felelősséget nem vállalja át az életműről. A fennmaradásról a műnek magának kell „gondoskodnia”. Van olyan életmű, amely egy kornak íródott, a korban tölti be „küldetését”, és van, amely felette áll az időnek. Ezek felett a dolgok felett nem a szerző és nem az irodalomszervezés rendelkezik.

Hogyan tovább? Milyen tervek várják?

Nagyon sok munkám van. A tervekig el sem jutok. Azzal kell folyvást kezdeni valamit, amit az élet elém hoz. A „tovább” egészen jó irány… Akármi és akármilyen lesz, a halálnál is: tovább.

A győri 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapokon Iancu Laura 2026. június 11-én, csütörtökön, 17 órakor mutatja be Visszaaludni nem tudtam című kötetét a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának második emeleti rendezvénytermében. A szerzővel J. Kovács Andrea fog beszélgetni.

SzaSzi
Fotó: Iancu Laura