Egynapos körutazás a Felkelő Nap Országában – II. Japán Nap Győrben

Ikigai, ikebana, kalligráfia, sushi, manga, divatbemutató, filmvetítés a Vaskakas Tavernában és Tōrō Nagashi… Gazdag programmal érkezik a II. Japán Nap május 30-án szombaton. Ennek kapcsán a két fő szervezővel, Sarman Szilviával (Mandala Teaház) és Scheich Rékával beszélgettünk, akik a Gingko Távol-Keleti Kulturális Egyesület alapítói is egyben. Mint az már tavaly is kiderült, a győriek otthonosan érzik magukat a szamurájok földjén.
Először a népszerű rendezvény születési körülményeiről szeretnélek kérdezni Benneteket. Hogyan jött az ötlet?
Scheich Réka (grafikus−illusztrátor): Az Ökosikk programon találkoztunk először Szilvivel, ahol önkéntesként vettem részt, és az arculatát is terveztem. És mivel a Mandala Teaház olyan, mint egy ázsiai sziget Győr közepén, először csak viccesen felvetettem, hogy milyen lenne, ha szerveznénk egy japán napot. Szilvi pedig lelkesen mondta, hogy oké, csináljuk.
Már gyerekkorom óta foglalkoztat a japán kultúra. Az animék és a mangák világából indultam, majd később a japán életstílus és filozófia is magával ragadott. A nyugati ember sokat tanulhat abból, ahogyan átszövi a mindennapjaikat a hagyomány és a tudatos gondolkodás.
Mi volt az első gondolatod Réka kezdeményezésére?
Sarman Szilvia: Nagyon szívesen fogadtam. A Mandala Teaházzal 30 éves múltra tekinthetünk vissza, aminek mindig része volt a kultúra, tartottunk már előadásokat, zenés programokat, divatbemutatókat a Mediawave Fesztiválon. Úgyhogy az alapok megvoltak, amire ráépíthettük a japán napot.
Már a tavalyi, első alkalom is nagyon sikeres volt. Mesélnétek a tapasztalatokról?
Scheich Réka: Olyan volt, mintha a győriek ki lennének éhezve a japán kultúrára. Rengetegen kapcsolódtak.
Sarman Szilvia: Nem számítottam ekkora érdeklődésre.
Scheich Réka: Bár voltak előjelek, például a workshopok néhány óra alatt beteltek, amikor megnyitottuk a regisztrációt.
Sarman Szilvia: És az ismerősök is kérdezgették, hogy hol fognak elférni az emberek… Ezért is találtuk meg a Bécsi kapu teret helyszínként. Az egész valahogy gördülékenyen alakult, és hihetetlen volt látni az óriási érdeklődést.
A kendo és a divatbemutató például olyan embereket is odavonzott, akik egyébként nem is tudtak az egészről. A bonsai kiállítás is szépen sikerült és Réka Hanafuda kártyáról szóló programja. A japán gasztronómia, a sushi és a ramen is népszerű volt. Úgyhogy a hatás felülmúlta az elképzeléseinket. Hozzáteszem, Rékának már voltak azért tapasztalatai, mert több japán tematikájú rendezvényen részt vett az országban.
Scheich Réka: A programunk egyik célja pont az is lenne, hogy összehozza azokat a győri és Győr környéki embereket, akiknek szívügye a japán kultúra.
Sarman Szilvia: Szeretnénk a fiatalokat is bevonni, ezért hoztuk létre a Gingko Távol-Keleti Kulturális Egyesületet. Az 50 órás közösségi szolgálat keretében idén is nagyon sok önkéntes fogja segíteni a rendezvény lebonyolítását. És úgy látjuk, hogy érdeklődve és szívesen jönnek, kapcsolódnak a programhoz.
A középiskolásokat egy divattervezői pályázattal is megszólítottuk, a legjobbak fel is vonultathatják majd műveiket a divatbemutatón, emellett a Ginkgo Egyesület újrahasznosított anyagokból alkotott viseleteit is láthatjuk majd.
Ebben az évben milyen újdonságokkal várjátok a látogatókat?
Sarman Szilvia: Már rengetegen várják az elengedéshez kapcsolódó Tōrō Nagashit, azaz lampionúsztatást, amihez idén sikerült is megszerezni az engedélyeket.

Mi a lényege ennek a hagyománynak?
Scheich Réka: Eredetileg ez egy megemlékezés vagy búcsú a japánok számára az elhunyt szeretteiktől. A mi változatunkban ez inkább a kívánságokról fog szólni. A saját lampionját pedig mindenki elkészítheti a délután folyamán, kifestheti, megírhatja, de vásárolni is lehet majd kész lámpásokat. A közös vízre engedés sötétedés után, 21 órakor lesz.
Mire hívnátok még fel az olvasók figyelmét?
Sarman Szilvia: Egyrészt a 11 órakor kezdődő megnyitóra, amit a Klastrom Szálló udvarán rendezhetünk meg, mert ki fogják nyitni erre az alkalomra. A magyarországi japán nagykövet mond köszöntőt, és ezúttal is fellép majd a Győri Filharmonikusok zenészeiből alakult, egy magyar taggal is rendelkező japán vonósnégyes. Másrészt kiemelném a mozit, ami a Vaskakas Tavernában valósulhat meg. 10 órától Hayao Miyazaki 1988-as Totoró – A varázserdő titka című melegszívű animációs meséjét, 14 órától a Tökéletes napokat és 22 órától a Suzume című animációs filmet fogjuk levetíteni.
Scheich Réka: A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Manga klubja is képviselteti majd magát a rendezvényen egy standdal, ahol bele lehet lapozni a különleges világú képregényekbe, amelyek közül a Suzume meg is elevenedik majd a filmvásznon, a 22 órakor kezdődő vetítés lesz a záróprogramunk.
Még kiemelném a II. Japán Nap főtámogatóját, a Lexus Győrt, amely izgalmas nyereményjátékkal is készül a rendezvény alkalmából, semmiképp nem érdemes lemaradni róla.
A II. Japán Nap teljes programja itt érhető el.
Szabados Éva
Fotó: Szabados Éva

