Határokon átívelő magyar irodalmi párbeszéd a Kárpát-medencei folyóiratok munkásságában

Az első nap délelőttje után további folyóiratok bemutatásai, bemutatkozásai következtek. A programsor megnyitásaként Pusztai János Prima Primissima-díjas nyelvészprofesszor osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. A professzor – aki évtizedek óta kutatja a veszélyeztetett kis finnugor népek és nyelvek sorsát – párhuzamot vont nyelvcsaládunk fogyatkozó tagjai és a kisebbségi létbe kényszerült magyarság között. Mint mondta, látja, hogy a határon túli magyarság nemzeti tudatának megerősítésében és megőrzésében az irodalomnak, azon belül a könyvkiadásnak és a folyóiratoknak hatalmas szerepük van. Kiemelte a hazai és külhoni lapok hálózatosodását: ezek a médiumok túllépnek saját földrajzi határaik korlátain. A szálak azonban összeérnek, és ez a láthatatlan kulturális háló hihetetlenül nagy erőt ad az anyaországnak és a határon túli közösségeknek egyaránt.

Lövétei Lázár László − Székelyföld folyóirat (Csíkszereda, Románia)

A felvezető után Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat volt főszerkesztője tartotta meg előadását Székelyföldi hóhatár címmel. A József Attila-díjas író−költő 1998-tól dolgozott a lapnál, 2019-ig főszerkesztőként, majdnem 10 éven keresztül. Rendkívül személyes hangvételű, önreflexív apológiájában mutatta be a havonta megjelenő folyóirat harmincéves történetét. Saját szerkesztői eszmélését és a lap mögött álló intézményteremtő akaratot ismertette.

Megemlékezett a lap alapító főszerkesztőjéről, Ferenczes Istvánról, aki a szellemi centrumoktól távol, Csíkszeredában mert elindítani egy nagyszabású, havi rendszerességű kulturális folyóiratot. Bár a kortársak és kutatók (mint Tánczos Vilmos etnográfus) eleinte kishitűek voltak a finanszírozás és a minőségi tartalom fenntarthatósága miatt, Ferenczesnek lett igaza. Olyan lapstruktúrát hozott létre, amely nemcsak a szépirodalomra, hanem a történelemre és a néprajzra is épített.

Megosztotta velünk, hogy fiatal, sznob költőként kezdetben idegenkedett a történelmi és levéltári források (pl. a Márton Áron-per anyagai) szerkesztésétől, ám hamar ráébredt ezek súlyára. A folyóirat legnagyobb dicséreteként György Péter esztéta szavait idézte: „Azért szereti olvasni a Székelyföldet, mert a többi erdélyi magyar folyóirattal ellentétben nem Budapestnek szerkesztjük.” Nem a fősodratú kánont követték, hanem a maguk módján alakították a szellemi életet, így az anyaországiak számára is egyedülálló forrássá váltak.

Az előadás címében szereplő hóhatár kifejezésre is kitért Lövétei Lázár László. Eredetileg a lap egyik lehetséges nevének is számított – többszörös metaforává vált a konferencián. A Magyar Értelmező Kéziszótárban lévő megfogalmazásán túl egyfelől jelenti a földrajzi elszigeteltséget és azt a zord csíki klímát, ahol a kultúrát meg kell tartani. Másfelől azt a szellemi védvonalat, ahol olyan írások is megjelenhettek, amelyeket szerzőik a „világ végén” kívántak publikálni, hogy ne legyenek túlságosan szem előtt.

Zárásként megtudhattuk, főszerkesztőként Anton Csehov egyik idézetét használta szamárvezetőnek, miszerint egy szabad alkotónak és főszerkesztőnek nem szabad engednie a skatulyázásnak: nem kell sem liberálisnak, sem konzervatívnak lennie. „Nem vagyok sem liberális, sem konzervatív, nem vagyok evolucionista, nem vagyok szerzetes, nem vagyok közömbös. Szabad művészíró akartam lenni, semmi több...” – vallotta Csehov nyomán a volt főszerkesztő.

Az előadó 7 évvel a visszavonulása után is tiszta lelkiismerettel állítja: a székelyföldi hóhatáron a főszerkesztő feladata nem az ideológiai kirekesztés, hanem a szellemi tér fenntartása. Erdélyben egyaránt szükség van az evolucionistákra, a szerzetesekre és a közömbösökre is – mindaddig, amíg a közösség létezik. A győri konferencia közönsége egy olyan szakmai hitvallást ismerhetett meg, amely a politikai megosztottság felett álló, tiszta kulturális missziót állította példaként a jelenlévők elé.

Bence Lajos – Muratáj folyóirat (Szlovénia)

A délután második előadója Bence Lajos József Attila-díjas költő, irodalomtörténész, szerkesztő volt, akinek előadásán keresztül a szlovéniai magyar kultúra múltjáról, jelenéről és a megmaradás mindennapi küzdelmeiről kaphattunk képet.

Bence Lajos 1956-ban született a Muravidéken, a mai Lendva térségében. A szlovéniai magyar kisebbséghez tartozó értelmiségiként már fiatal korában kapcsolatba került az irodalommal és a közéleti-kulturális szervezőmunkával. Középiskolai tanulmányait Lendván végezte, diplomáját és doktoriját a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerezte. Ezt követően pedagógusként, újságíróként és szerkesztőként dolgozott. Költészetében gyakran jelenik meg a kisebbségi lét kérdése, a szülőföldhöz való kötődés és a muravidéki magyarság kulturális helyzete. Versei mellett esszéket, tanulmányokat és publicisztikákat is írt, miközben aktívan részt vett a szlovéniai magyar kulturális élet szervezésében. Munkásságának egyik fontos területe a folyóirat-szerkesztés volt. Tevékenységével hozzájárult ahhoz, hogy a muravidéki magyar irodalom önálló hangon tudjon megszólalni, és kapcsolatban maradjon a tágabb magyar kulturális térrel.

A muravidéki magyar irodalmi élet szerveződése elválaszthatatlan a Népújság című, ma is működő hetilaptól. A lap 1956-ban indult útjára, és kezdetben – a Dolgozó Nép Szocialista Szövetségének védnöksége alatt – a jugoszláv állami propaganda eszközeként szolgált, amely többek között a budapesti forradalom ellen uszított. Az évtizedek során azonban a lap hatalmas minőségi változáson ment keresztül. Fokozatosan a helyi magyarság hiteles, nélkülözhetetlen és immár 70 éve folyamatosan megjelenő orgánumává vált.

Ezen a Népújságon belül született meg a Muratáj gondolata is, amely kezdetben havi 2−4 oldalas irodalmi mellékletként működött. A szellemi motor és alapító atya Sulyok Sándor volt, akit Bence Lajos a mesterének és szellemi édesapjának tekint. Sulyok ösztönös és zseniális költő volt, a hatvanas-hetvenes években a Vajdaságból importálta az avantgárd irányzatot a Muravidékre.

Az önálló folyóirat végül 1988-ban szakította át a gátakat. Sulyok Sándor, megelégelve a Zala megyével folytatott, tíz évig húzódó, eredménytelen egyeztetéseket a közös lapról, energikus és határozott emberként egyszerűen besétált a nyomdába, és saját szakállára kinyomtatta az első számot. A kezdeményezést Budapestről olyan nagyságok támogatták szellemileg, mint Jánosi Zoltán és Czine Mihály. Utóbbi Madách Imre után szabadon „Istent kísértő nagyvállalkozásnak” nevezte a lapalapítást. Bence Lajos elmondta, hogy a folyóirat ma rendkívül szűkös anyagi forrásokból, mindössze körülbelül egymillió forintnyi éves támogatásból gazdálkodik, ami miatt a korábbi rendszeres megjelenés helyett már csak évi két, vaskosabb számot tudnak felmutatni.

Az előadás kitért a Muravidék elfeledett vagy háttérbe szorított alkotóira is, mint Gábor Zoltán festőművész, akinek képe a Muratáj borítóját is díszítette. Végül Bence Lajos fohásznak is beillő gondolattal zárta sorait: a magyarság tagjai külön-külön kiválóak, de a feladat az, hogy végre megtanuljunk együtt is valami jót, nemeset, felemelőt és igazán magyart alkotni.

Oláh András − Partium folyóirat (Mátészalka, Magyarország)

A Partium egy negyedévente megjelenő irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat, amelyet Oláh András József Attila-díjas költő, író, a jelenlegi főszerkesztő mutatott be. A lap ma is a kelet-magyarországi és a határon túli magyar kulturális élet egyik fontos szellemi orgánuma. Gyökerei 1987-ig nyúlnak vissza, amikor Ratkó József költő irányításával megalakult a Partium Irodalmi Társaság, amely a szatmárvidéki, hajdúsági, nyírségi, tokaji fiatal alkotókat fogta össze, megszólalási, publikálási lehetőséget biztosítva számukra.

A tényleges folyóirat Ratkó halála után három évvel, 1992-ben indult el Ószabó István vezetésével Debrecenben. A periodika meglehetősen hányattatott sorsot élt meg, szerkesztősége folyton cserélődött. Miután az alapító társaság megszűnt, a lap jogfolytonos működését 2004-ben az Unitárius Alkotók Társasága (UART) vette át, a kiadói feladatokat pedig Felhős Szabolcs látta el. A perspektíva kiszélesedett, nyitott a határok irányába (pl. Kárpátalja). Megjelenése immár Budapesthez kötötte, így a fővárosi környezetben is ismertté vált. A Partium 2013-ban gyökeres formai és szerkezeti átszervezésen esett át, a tartalmát tekintve rendszeres erdélyi kapcsolat is kialakult a hasábjain. Főszerkesztője 2014 óta Oláh András.

Ma a hazai szerzők mellett a Délvidék, Kárpátalja, Felvidék határozza meg irodalmi bázisát. Helyet kapnak benne kortárs versek, szépprózák, tanulmányok, recenziók, színházi és képzőművészeti kritikák, valamint esszék és közéleti írások. A lap verspályázatokat, versenyeket ír ki és bonyolít le, irodalmi esteket szerzvet. Az utóbbi években digitálisan is elérhetővé vált, így a Partium Online felületén is követhetők a kortárs irodalmi és művészeti publikációk.

Oláh András József Attila-díjas magyar költő, író, pedagógus és szerkesztő. Évtizedeken át dolgozott az oktatásban, irodalmi pályája 1986-ban indult. Verseivel, prózáival és drámáival rendszeresen jelen van a legjelentősebb hazai és határon túli irodalmi folyóiratokban (pl. Alföld, Kortárs, Hitel, Magyar Napló). Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Kölcsey Társaságnak, valamint a Magyar Művészeti Akadémia köztestületének. Munkásságát számos rangos irodalmi díjjal ismerték el.

Kürti László − A Vörös Postakocsi folyóirat (Nyíregyháza, Magyarország)

A Vörös Postakocsi egy országosan elismert irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, amely Szabolcs−Szatmár−Bereg vármegye, illetve az észak-alföldi régió kulturális életének egyik legfontosabb szellemi központja. „Megszületésekor egy közösséget kívántak létrehozni, ahol az alkotók egymással kapcsolatba léphetnek egy műhelyszerű szellemi közeg keretein belül” – mondta el Kürti László, a lap főszerkesztője előadásában. A folyóiratot 2007-ben alapította Nyíregyházán Onder Csaba irodalomtörténész és Pethő József. Kezdetben (2011-ig) negyedévente jelent meg nyomtatásban, tematikus lapszámokkal, amelyek egyúttal olyan gondolkodást jelentettek, melynek során kapcsolatba léptek egymással a különböző társművészetek és társtudományok. A szerzői kör nyitott volt, „soha nem zárult be”, a helyi és országos jelleg egymást erősítette. Különböző programok, estek, felolvasások, színházzal való együttműködések valósultak meg az égisze alatt. 2012-ben online formátumra váltott, de a szerkesztőség azóta is megjelentet évente gyűjteményes, „best of” nyomtatott kiadásokat. Onder Csaba stafétáját Kulin Borbála és Kürti László vette át; új hangsúlyok, új működési forma, új kapcsolódások születtek az alapjelleg megmaradásával.

A Vörös Postakocsi ma első közléses kortárs lírát, prózát, drámát, esszéket, kritikákat, interjúkat és beszélgetéseket publikál, kiemelt küldetése, hogy – a jelen kihívásaira történő sikeres alkalmazkodással – a Kárpát-medence neves, már befutott szerzői mellett rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosítson a pályakezdő fiatal íróknak, költőknek egyaránt. Tevékenységi körében továbbá megtalálható a mentorálás (alkotó- és írótáborok, szerkesztői „kinevelések”, a saját, egyéni hangok elősegítése, személyes interakciók biztosítása), a „közös figyelmet” nyújtó vers- és prózaműhelyek.

Kürti László József Attila-díjas magyar költő, író, szerkesztő és tanár. Filozófusként végzett, majd esztétika szakon folytatott doktori tanulmányokat. Emellett etika- és erkölcstan tanári, valamint testnevelő és gyógytestnevelő tanári diplomát is szerzett, hosszú ideig dolgozott pedagógusként. Irodalmi szerkesztői tevékenysége szorosan kötődik az észak-alföldi régió folyóirataihoz. Éveken át volt a Partium folyóirat versrovatának szerkesztője, majd főmunkatársa, jelenleg A Vörös Postakocsi főszerkesztője. Költészetét a kritika a posztmodern magyar lírához köti, amelyet finom önirónia, nyelvi játékok, valamint a testi és a szellemi, a profán és a szent motívumok összekapcsolódása jellemez. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Szépírók Társaságának, a József Attila Körnek (JAK) és a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ).

Dupka György − Együtt folyóirat (Beregszász, Kárpátalja, Ukrajna)

Az Együtt a kárpátaljai magyar irodalom, művészet és kulturális élet legmeghatározóbb, történelmi jelentőségű folyóirata, amelyet Dupka György felelős kiadó és lapigazgató mutatott be személyes emlékeken, történeteken keresztül. A periodika históriája két élesen elkülönülő korszakra oszlik: az 1960-as évekbeli illegális szamizdat kezdetekre (1965−1967) és a 2002-es hivatalos újraindulásra. Az Együtt folyóiratot 1965-ben, a szovjet elnyomás idején hívták életre ungvári egyetemisták egy irodalmi önképzőkör bázisán. Az első szám ténylegesen 1966-ban jelent meg, az alapító főszerkesztő S. Benedek András irodalomtörténész, kritikus volt. A szerkesztőség magját fiatal alkotók és értelmiségiek alkották, köztük például Vári Fábián Lászlóval.

A lap illegálisan, szamizdatként működött: írógéppel, egyszerű füzetlapokra gépelve másolták 4−5 példányban, amely a csúcspontján is mindössze 36 darabos példányszámot ért el. Az illusztrációkat fiatal kárpátaljai képzőművészek kézzel készítették. Az Együtt célként azt tűzte ki maga elé, hogy publikációs fórumot teremtsen az akkori kárpátaljai magyar írók és költők új generációjának, akik a hivatalos szovjet−kommunista cenzúra miatt nem kaphattak nyilvánosságot. A szovjet hatóságok és a titkosszolgálat aztán csakhamar veszélyes nacionalista kezdeményezésnek minősítette, így a lapot 1967-ben végleg felszámolták és betiltották.

Végül 35 évnyi kényszerű szünet után, 2002-ben indult újra a folyóirat. Megjelenését a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) gondozza. Hivatalos fóruma a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának. Az újraindulás utáni első főszerkesztő Nagy Zoltán Mihály lett (2002–2008), a lapigazgató és felelős kiadó Dupka György, a szerkesztőbizottság elnöke pedig a korai szamizdat korszakból is ismert Vári Fábián László. A lap kéthavonta jelentkező, reprezentatív irodalmi, művészeti és humántudományi orgánumként éledt újjá, állandó tematikai blokkjai szigorú rendet követnek. Rendszeresen közöl kortárs verseket, prózát, történelemtudományi és helytörténeti tanulmányokat, kritikákat, valamint recenziókat. A kiadvány adminisztrációja, kulturális bemutatói és rendezvényei szorosan kötődnek Beregszászhoz. Az Együtt az egyetemes magyar nyelv és kultúra kárpátaljai szolgálatát végzi, az utóbbi években – a háborús és politikai krízishelyzetek közepette is – a „Ne adjuk fel!”-elv mentén biztosít folyamatos szellemi támaszt és megjelenési felületet a régió magyarságának. A folyóirat korábbi és aktuális számai nyomtatott formája mellett digitálisan is szabadon elérhetők az Országos Széchényi Könyvtár EPA archívumában és a KMMI online könyvtárában.

Dupka György kárpátaljai magyar író, újságíró, szerkesztő, történész és lágerkutató − a kisebbségi sorsban élő kárpátaljai magyarság jogvédelmének, kultúrájának és történelmi múltjának egyik úttörője, legmeghatározóbb alakja. 1989-ben alapító tagja és első titkára volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ). Elnöke a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK), valamint igazgatója a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetnek (KMMI). 1992 óta irányítja az Intermix Kiadót, amelynek célja a kárpátaljai magyar szerzők műveinek és helytörténeti munkáinak megjelentetése. Felelős kiadója az Együtt című kárpátaljai folyóiratnak. Nevéhez fűződik a kárpátaljai magyarság legfájdalmasabb történelmi traumáinak feltárása − évtizedek óta kutatja a szovjet rezsim által elhurcolt kárpátaljai magyar civilek, politikai elítéltek és egyházi személyek sorsát. Titkára a Szolyvai Emlékpark Bizottságnak, amely az egykori gyűjtőtábor helyén létesített, a kárpátaljai áldozatoknak emléket állító parkot gondozza.

LSzimonetta (1−2.), Szilvási Krisztián (3−5.)
Fotók: Márné Tóth Krisztina, F. Sipos Bea