Verena Kast: A léleknek idő kell

A megoldást keresve Verena Kast rögtön a lényegre tapint Carl Gustav Jung gondolatával: „A lélek az ember élő része, amely önmagából él és életet teremt.” Ha a testünket éheztetjük, azt azonnal észrevesszük. De hogyan jelez a lélek, ha nem tápláljuk, nem gondoskodunk róla? A könyv pontosan feltárja a tüneteket, és tünetkezelés helyett valódi gyógymódot kínál.

Sivárság, nyomasztó időhiány, tehetetlen sodródás, depresszió, kiégés, magány… „Valami nincs sehol” – Váci Mihály verse ugrik be Verena Kast indító diagnózisát olvasva korunk emberéről.

„Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami.”

(Váci Mihály: Valami nincs sehol – részlet)

A probléma nem mai keletű, Verena Kast Heinét idézi, aki már a 19. század elején felhívja a figyelmet – hiszen ez is a művész feladata –, hogy baj van:

„Szívem nehéz és vággyal áldott,
ha tűnt időkbe révedek,
a régi: lakható világ volt,
az ember nyugton élhetett.
…
Zilált itt minden és mogorva,
hideg és korhadva bomol.
Ha egy kis szerelem se volna,
megállás nem lenne sehol.”

(Heinrich Heine: A szívem nehéz és vággyal áldott – részlet, ford. Nagy László)

A fájdalmas szomjúság enyhítésére azonban nagyon jó helyen keressük az enyhülést, mert a szerző bölcs derűvel és tapasztalt éleslátással vezet ahhoz a forráshoz, amely mindannyiunkban rendelkezésre áll, de ha nem figyelünk rá, nem gondoskodunk róla, akkor nem tudunk továbbhaladni, mert a belső lényegünk szenved hiányt.

Mi a gondok gyökere? Heine a mechanikus óra bevezetésétől szenvedett, amellyel elkezdett „beütemeződni” az idő, és megjelent az emberekben a hajszoltság érzése. A költő egyenesen úgy érezte, hogy az egész addigi világrend felborult.

A mai embernek már nemcsak a beosztott idővel kell szembesülnie, hanem azzal is, hogy sok mindent csinálunk egyszerre. Az idő besűrűsödött és felgyorsult. Mi ennek a következménye?

„Ha szorít az idő, akkor könnyedén elveszhet bennünk a belső és a külső természet összefüggése: azoknak az érzéseknek a kezeléséhez, melyek az önmagunkkal, a testünkkel, a pszichénkkel, az embertársainkkal, de általánosságban az egész világgal való kapcsolatot segítik elő, időre van szükségünk.” (Verena Kast: A léleknek idő kell – 11. oldal)

Nem véletlenül vágynak egyre többen csendes elvonulásokra, énidőre, caminora… Azok az idők, amelyekben kívül nem – vagy a megszokottól eltérően – vagyunk tevékenyek, lehetővé teszik a befelé figyelést. Ekkor van lehetőség a helyreállításra, az önreflexióra. A szerző felhívja a figyelmet, hogy vannak olyan területei az életnek, amelyeket egyszerűen nem lehet felgyorsítani. Például egy nagy döntés meghozásához szükség van bizonyos érési, kiérlelési folyamatokra. Másrészt ahogyan egy fa növekedését sem írhatjuk elő, úgy a belső fejlődésünknek is megvan a maga tempója. Lehetnek ütemterveink, de a léleknek idő kell…

Amikor valami kibillent a lelki egyensúlyunkból, akkor a gyógyulási folyamat elindulásához, a megújuláshoz is időre van szükségünk. Ez azonban nincsen belekalkulálva a mai társadalom működésébe, és ennek meg is vannak az egészségügyi következményei. Mert amit nem gyógyítunk meg a psziché szintjén, az szomatizálódni fog.

Időre lenne szükség a jó tapasztalatok, szép élmények átéléséhez, mélyebb befogadásához, és természetesen a veszteségek, megváltozott életkörülmények feldolgozásához is. Ha a lélek felkavarodik, összezavarodik, akkor nem várhatjuk el, hogy két hét után ugyanúgy működjünk… A szomorúság nem betegség, hanem egy értelmes, normális reakció a veszteségre. Éppen az ilyen megrázkódtatások során tudatosulhat bennünk, hogy van egy belső világunk, amelyet nem lehet erőszakkal, gépiesen működtetni.

Verena Kast rámutat, hogy a psziché a zavarokban hívja fel magára a figyelmet. A lélek iránti aggodalmat az egész emberiséget érintő kérdésnek nevezi, amellyel újra és újra foglalkozni kell. A modern társadalomban kéz a kézben jár a felgyorsulás, ahol a technológia már nem elsősorban az emberiséget, hanem inkább néhányak extra hasznát szolgálja.

„Adorno szerint a modern polgári társadalomban a képzelőerő egy »szabályozott, intézményesített, áru formájú szokássá« vált.” (75. o.)

Erről az idézetről rögtön eszünkbe juthatnak Michael Ende örökbecsű bölcs meséi, A végtelen történet és a Momo. Mindkettő a gyermekek tiszta nézőpontjából, filozófiai mélységgel és költői szépséggel mutatja be a modern világ nehézségeit, például a veszélybe került emberi kapcsolatokat, de a kivezető utat is. Igazi gyógyító könyvek.

A 83 éves svájci pszichoterapeuta biztat bennünket, hogy nyerjük vissza az elevenséget, az „együtt rezgést”, az életkedvünket, az élet belső perspektíváját. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a nyugalom. Tanuljunk meg újra elidőzni a dolgok felett, hogy az élményeket tapasztalattá alakíthassuk át, amely így bármikor hozzáférhetővé, „emlékkinccsé” válik számunkra. Az emlékezet az identitásunk forrása, tapasztalataink az útjelzők életutunkon. Enélkül csak elveszetten bolyongunk, vagy mások kénye-kedve szerint sodródunk.

„Számomra a meleg szív a lényeg, az, hogy tudatában legyünk, mennyire fontos megteremteni egy alapot a belső, érzelmi, alkotói életünkben, amelyhez visszatérhetünk, mint egy »otthonhoz«. Ez az emberi kapcsolatokat is gazdagabbá tenné.” (19. o.)

Jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szeretne „elevenebb”, lélek-jelenléttel teljesebb életet élni. Végezetül következzen az egyik jungi megoldókulcs, amely lélegzethez juttathat bennünket, miközben a világ jobbítását is szolgálja:

„Jung számára a gyógyulás azt jelenti, hogy csatlakozunk az alkotói elvhez, ami az életben lévő összes dolgot átitatja, azaz a megszületés és elmúlás áramlatában vagyunk. Az ember ekkor él alkotói életet, ekkor fér hozzá erőforrásaihoz, ekkor lehetnek hatékonyak az öngyógyító erői.
A kreativitás az alkotói képzelőerőn alapul. C. G. Jung számára ez alapvető fontossággal bír: miközben az ember alkotó lény, saját magát is megteremti.” (133. o.)

Verena Kast A léleknek idő kell című kötete megtalálható a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményében.

Szabados Éva