Bencés küzdelem a túlélésért

A könyv győri bemutatóját dedikációval egybekötve a Bencés Diákok Győri Egyesülete vállalta, a szerzővel dr. Horváth József történész, nyugalmazott könyvtárigazgató beszélgetett. A mindvégig közvetlen hangulatú párbeszéd nyomán megállapítható, hogy ez az alkotás valóban kiérdemli a hiánypótló jelzőt.

Várszegi Asztrik már húsz évvel korábban szerette volna feldolgozni az 1958−1969 között főapátként szolgáló Legányi Norbert – születésének századik évfordulójára – küzdelmeit a bencés rend fennmaradásáért: abban a korban, amikor ezt minden lehetséges eszközzel gátolni igyekezett a szocialista állam gépezete. Az 1991–2018 között három cikluson keresztül ugyancsak főapát Várszegi Asztrik számára azonban a bencés rend irányításának tennivalói nem tették ezt lehetővé, csak nyugdíjas éveiben, közel a nyolcvanadik születésnapjához készült el a kortörténeti szerzemény. Nem könnyed, szívderítő olvasmány, de igaz történet. A szerző legfőbb forrása az írásban az a napló volt, amelyet tizenegy évig tartó szolgálata minden napján vezetett az 1930-ban pappá szentelt, és 1976-tól 1987-ben bekövetkezett haláláig újra Pannonhalmán élő szerzetes főpap, és amelynek tévedéseit még utólag sem kívánta megmásítani. Várszegi Asztrik a történések jó részét maga is átélte, a személyes élményeken túl a főapáti levéltár egyebek között az egyházügyi hivatallal kapcsolatos dokumentumai és az állambiztonsági levéltárban kapott betekintési lehetőségei is segítették az eseményekhez hű feldolgozást. És megkapta könyve főszereplőjétől a napló tizennégy oldalas utóiratát is.

Bepillantást kaphat az olvasó a monostor hétköznapjaiba a rendtörténet eme nem szokványos időszakában, amikor az egyháznak a megfigyelések, a lehallgatások, a kiszolgáltatottság, a személyes besúgások közepette kellett megvalósítania a fennmaradást, sőt, a megújulást. A bemutató dialógusában számos olyan apró, érdekes mozzanat hangzott el, amelyek már nem férhettek bele a több mint nyolcszáz lábjegyzetet is tartalmazó könyvbe. „Az engedelmesek megtartják az egyházat, az engedetlenek meg előbbre viszik” – állította Legányi Norbert, aki vitán felül szentelte egész életét a bencés rend irányítására, erősítésére. A „puhuló” diktatúra időszakában, a püspöki kar tagjaként arra is engedélyt kapott, hogy részt vegyen a második vatikáni zsinat munkájában, amelyet XXIII. János pápa hívott össze a katolikus egyház megújulása jegyében.

A Szent Benedek Rendben 1964 óta tag Várszegi Asztrik kutatásai, tapasztalatai alapján teszi nyilvánvalóvá, hogy Legányi Norbert a kommunista hatalom beszervező, megkörnyékező vagy utasításos rendszerével sem volt irányítható, annak ellenére, hogy a megfigyelések és a jelentések következtében bőséges információval rendelkeztek tevékenységéről. A főapát érezte, hogy beállítottsága, az akkori viszonyok között reakciósnak tartott nézetei miatt a lemondását akarják, de egészen 1969-ig a „ha kell, fejet hajtsak, de gerincet nem” elv szellemében kitartott. Távlatos munkáját az uralkodó diktatúra akadályozta meg, az adott történelmi és politikai rendszerben csak részben tudta megvalósítani azt, amit önmagától elvárt volna. Főapáti évei a harcát és a védekezésben kitartását igazolják, munkásságával kétségkívül hozzájárult Pannonhalma, a bencés rend fennmaradásához.

Várszegi Asztrik bencés szerzetesnek, püspöknek, nyugalmazott pannonhalmi főapátnak, történésznek lényegében több mint két évtizednyi munkája van az értékes kötetben. „Az én feladatom az, hogy átvezessem a rendet a Vörös tengeren” című műve Legányi Norbert főapát diktatórikus államhatalommal szembeni küzdelmének állít maradandó emléket, az egyháztörténet-írásnak a huszadik század második felére érvényes reneszánsza idején.

Mohay Gábor
Fotók: Várszegi Asztrik