''Éjfélkor Isten győzni fog'' – Első találkozásom William Butler Yeats-szel

A protestáns, angol−ír kisebbséghez tartozott, amely legalább a 17. század vége óta irányította Írország gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális életét. E kisebbség legtöbb tagja angolnak tartotta magát, akik történetesen Írországban születtek, de Yeats határozottan kiállt ír állampolgársága mellett. Bár gyermekkorában 14 évig Londonban élt (és felnőtt élete első felében is ott lakott), megőrizte kulturális gyökereit, számos versében és színdarabjában ír legendákat és hősöket vonultatott fel. Megrendítő odaadással képviselte népét és országát, amelynek újjászületéséhez az irodalom, a színház és a népi hagyományok felélesztése révén igyekezett hozzájárulni. Haláláig irányító vezéralakja volt az önmagát megtaláló haza kultúrájának, példaadó költője nemcsak nemzedékének, hanem az akkori világirodalom néhány modern törekvésének. Egyebek mellett A szívbéli vágy földje, A homokóra és A király küszöbe című drámák, illetve A torony és A csigalépcső című kötetek szerzője.

Örök kíváncsisága új szellemi utakra vezette: tagja lett a Teozófiai Társaságnak, az ezoterikus buddhizmus tanításait olvasta, spiritiszta szeánszokon vett részt, előadásokat hallgatott az okkultizmusról, a keleti mágiáról, a brahmin filozófiáról. Szellemi nyitottsága jótékonyan hatott ifjúkori lírájára.

1889-ben megjelent első verseskötete Osszián vándorlásai és egyéb versek címmel, s ugyanebben az évben találkozott élete nagy szerelmével, az igézően szép és ragyogóan tehetséges Maud Gonne színésznővel, akinek közel 30 évig udvarolt. Yeats rajongott érte, többször is megkérte a kezét, de kosarat kapott; Maud csodálta a költőt, ám az igazi szerelme Írország, az ír nemzeti mozgalom volt. Az ír és a magyar nép sorsa közti rokon vonások felismerése ihlette Yeats magyar tárgyú költeményét: How Ferenc Renyi Keyt Silent.

Egy fontos barátságot kötött az angol−ír Lady Augusta Gregory írónővel és népmesegyűjtővel. Az ő biztatására alapította meg Yeats és néhány drámaköltő barátja 1899-ben az írek Irodalmi Színházát. Még ebben az évben bemutatták Maudnak ajánlott darabját, a Cathleen grófnőt. A dráma az írországi éhínség idején játszódik, amikor Írországot elárasztják a kereskedő-démonok (értsd: az angolok), és nagy pénzt kínálnak az emberek lelkéért – minél tisztább lélek, annál többet. A fiatal Cathleen grófnő eladja lelkét, hogy segíthessen az éhező ír parasztokon. Egy másik darabjában egy kopott öregasszony, a szenvedő, nyomorult, de halhatatlan Cathleen-Ni-Hoolihan jelképezi Írországot. Ezt a művét is Maud Gonne-nak ajánlotta.

Az intézmény 1904-től Ír Nemzeti Színházként működött tovább, Yeats pedig élete végéig az egyik igazgatója maradt. Huszonnégy színművet írt, és lefordította Szophoklész két drámáját. Minden írásművében a szimbólumok állnak a középpontban: „Bertha Csilla kifejezésével (A drámaíró Yeats, 1988) a költő a jelképek által fölidézett látomásokból akarta „a rend rituáléját” megszerkeszteni.” (Gergely Ágnes)

Többek között Platón hatása, hogy Yeats a létezést mint egy Nagy Kereket (Great Wheel) ábrázolta. E kerék a holdfázisok szerint huszonnyolc fázisra tagolódik. Az első ebben az újhold, melyet tökéletes objektivitás, passzivitás jellemez, az igazság fázisa. Ezzel szemben helyezkedik el a tizenötödik fázis, a telihold, melyet tökéletes szubjektivitás jellemez, a szépség fázisa. A Nagy Kerék az óramutató járásával ellentétesen forog, és minden lélek, minden civilizáció valamennyi fázison áthalad. A fázisoknak külön nevei vannak, melyekhez Yeats egy-egy személyt ír le, így a tizennyolcadik az érzelmesség fázisa (Goethe), a tizenharmadik az érzékiség (Baudelaire). Önmagát (Dantéval és Shelley-vel együtt) a tizenhetedik fázisba sorolja, a démonikus emberhez. Az első és a tizenötödik tiszta típust képvisel, amelyeknek nincs emberi megfelelője. A Nagy Kerék kétezer év alatt fordul egy történelmi ciklusnyit, minden egyes ciklus spirálisan a Nagy Évhez adódik, amely ötvenhatezer évig tart.

A Nagy Kerékhez kapcsolódik egy másik modellje, melyen két, csúcsával spirálisan egymással szembeforgó kúp (gyre), ezek csúcsai az ellentétes kúp középpontját érintik. Elsődleges (Primary Gyre) és Ellentétes (Antithetical Gyre) kúpokról beszélünk. Az elsődleges kúp jellemzői a moralitás, objektivitás, anyag, tér. Az ellentétes kúp megfelelői az esztétikum, a szubjektivitás, a szellem és az idő. A spirálisan forgó kúpok keresztmetszetei mindkettőből tartalmaznak különböző jellemzőket, ezért nincsenek tisztán szubjektív vagy objektív, csak érzelmeik vagy értelmük által irányított emberek, a korszakokat ellentétek írják le. Yeats egész költészetének vázat adott a fentebb leírt modell.

Mi történik az emberiséggel, ha eltávolodik gyökereitől, amelyet minden szellemi civilizáció ápolt valamilyen formában?

„Mind tágabb körökben kering, s ha szól már,
nem hallja a sólyom, mit mond a solymár;
széthull minden; már nem tart a közép;
a földet anarchia dúlja szét,
vérszín ártatlanság áldozata megfúl;
hitehagyott a jó, s a rosszakat
a meggyőződés szenvedélye fűti.”

(A második eljövetel – részlet, fordította: Ferencz Győző)

Mit gondol az emberi sorsról?

„Előbb testével kezd csatát;
teste győz s vígan lép tovább.

Aztán a szívének rohan;
s csönd, ártatlanság odavan.

Majd esze ellenére vív;
messze marad a büszke szív.

Istenre támad legutóbb.
Éjfélkor Isten győzni fog.”

(Az ember négy életkora, fordította: Tellér Gyula)

Élete összefonódott Írországgal, úgy tudom, szenvedélyes szeretet fűtötte hazája és a tündérek világát is magában foglaló hagyománya iránt. Mesélne erről valamit?

„Tudd, én mindig is egy akartam
lenni közülük, hang a karban,
mely zengte, remélve ír diadalt,
a balladát, a regét meg a dalt;
Kevesebbre náluk ne vigyem én,
mert rózsapirosan reng a sövény,
a mezsgye, melynek története régibb
az angyali klánénál, lobog, ég itt,
és ott hagyja nyomát minden teleírt lapon.
Midőn az Idő dúlt-fúlt szabadon,
egy mérték volt csak, szárnyas léptei,
Írország szíve azt dobogta ki;
s midőn az Idő fényárja kigyúlt,
sugara új meg új mértékre hullt,
és Írország feje főhetett a gondban,
testre szabott, szoros nyugalomban.

Hadd vigyem annyira legalább én is,
mint Mangan, Ferguson vagy Davis,
mert versem, hogyha megérted jól,
mást mond neked és többről szól,
arról, hogy mi lakozik a mélyben,
mikor a testünk alszik az éjben,
de elemi lények serege röpül
erre meg arra az asztalom körül.
A mértéktelen elme kísértete mind,
és dúl és fúl, és árad, és suhint,
s bár járt úton ér célba az élő,
a szemet szemért csereberélő,
velük időz az emberi lény,
ha rózsapirosan reng a sövény.
Ó tündértánc, mely a holdba csal,
druida föld, druida dal!

Tiéd, amit írok, neked ajánlom
élve az életem, alva az álmom,
mert születésünktől a halálunkig
csak egy szempillantásnyira vagyunk itt,
s mi magunk, dalaink, és szerelmünk,
mit a mérnök Idő lobbant felettünk,
és mindama tünemény, mely röpül
erre meg arra az asztalom körül,
elfoszlunk kályhák füstjeképpen
az igazság emésztő önkívületében.
Nincs hely szerelemre és álomra itt lenn;
fehér léptével utolér az Isten.
De szívem a rímben, az megőriz,
hogy tudd te és a ködös jövő is,
itt lettünk porrá, ők meg én,
hol rózsapirosan reng a sövény.”

(Az eljövendő idők Írországához, fordította: Orbán Ottó)

Mesélne valamit Maude Gonne-ról, akivel évtizedes szerelem fűzte össze? Szokott még gondolni rá?

„Ha már öreg leszel, álmatag, ősz,
A tűzre téve, vedd könyvem elő,
Merengj a lágy tekinteten, kelő
Sötét igézeten szemedben időzz;

Milyen sokan szerettek, az üde bájt,
A küllemed, hazug vagy igaz szívű,
De egy szerette lelked, nagy ívű,
Zarándok éned, azt mi belül fájt.

No nézd, a parázs meglelte helyét,
Motyogd: a szenvedély, lásd hogy elillant,
A hegy fölé szökött, vissza se pillant,
A csillagok közé rejtve bús fejét.”

(Ha ősz leszel…, fordította: M. Pálfy Erika)

Nem tűnik boldognak, de valami mégis újra és újra alkotásra inspirálja…

„Köd-szemhéj, álom-árnyu szem,
a költő fárad szüntelen,
hogy teljes szépet emeljen a rím,
s elvérzik a női tekinteten 

s a mennybolt tétlen népein:
szívem meghódol a harmat előtt,
mely szunnyad örökre, s látja fenn
a tétlen csillagokat, meg őt.”

(A tökéletes szépségről, fordította: Weöres Sándor)

Mit gondol a halálról?

„Az én szememben minden dolog két tudatállapot, két lény vagy két személy konfliktusa, s ezek meghalnak egymás életében, megélik egymás halálát. Ez magára az életre s a halálra is vonatkozik. Két kúp, mindkettő heggyel a másik alapjának.”

„Jöjj, halálban-élet s életben-halál!”

Mivel búcsúzna az olvasóktól?

„Az ima − naprakész,
S ha kell hát újra, mondd −
Hadd legyek, bár aggként megyek,
Szenvedélyes bolond.”

(Ma az öregségről, fordította: Williams Kinga)

(hosszan a távolba néz, majd így zárja a beszélgetést…)

„Létet, halált
Nézz hideg szemmel:
Lovas, haladj tovább!”

(Yeats sírfelirata)

Szabados Éva

Forrás: poetryfoundation.org, vers.hu, literatura.hu, konyvtar.dia.hu, kultura.hu, irodalmijelen.hu, hu.wikisource.org, magyarulbabelben.net, hu.wikipedia.org, cultura.hu, hu.wikipedia.org

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: „bár lett volna szívem mindenemet néked adnom...” – Poétikus találkozás Rabindranáth Tagoréval
2. rész: „Újrafonjuk szent kötésed…” – Friedrich Schillerrel a reményről
3. rész: Hogyan lehet helyretolni a kizökkent világot? – Eszmecsere William Shakespeare-rel
4. rész: „Ha megteszed az első lépést, az út megmegnyílik előtted” – Időtlen dialógus Rúmíval