Bibliobuszt kapott a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár

A Kisalföld napilap 1980. május 5-i számában arról értesülhettek az olvasók, hogy a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár bibliobuszt kapott a 19. számú Volán Vállalattól.
Az ünnepélyes átadásra 1980. április 30-án került sor a Volán Vállalat Ipar utcai központi épületében. A felavatáson jelen voltak a könyvtárosok és a megye kulturális tisztségviselői, a brigádok tagjai, akik az autóbusz felújítását végezték, továbbá Kalló Sándor, a 19. számú Volán Vállalat vezetője, és Pernesz Gyula, a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár igazgatója.

A mozgókönyvtárat egy selejtezés előtt álló Ikarusz autóbuszból alakították ki a vállalat dolgozói. A cikkből kiderül, hogy a Március 21. és az Apolló szociális brigád tagjai felújították a busz alvázát és motorját, a Törekvés brigád pedig elvégezte a karosszéria munkálatokat, a külső és belső felújítást, illetve a könyvtári célokra való átalakítást.
A mozgó könyvellátást azért indították el, hogy azokra a kistelepülésekre és külterületekre is eljuttassák a megfelelő színvonalú kulturális szolgáltatást, ahol nem volt állandó könyvtár, vagy nem megfelelő állománnyal rendelkeztek. A győri bibliobusz 2500 kötettel indult útjára, a könyvespolcokon a kis könyvtárakhoz hasonló rendszerben osztották el a könyveket. A kézikönyvtárban megtalálhatók voltak a legfontosabb lexikonok és szótárak, kialakítottak gyermek-, szépirodalmi- és szakirodalmi részleget.
A buszon kilenc polcon helyezték el az olvasnivalót, természetesen szabadpolcos rendszerben. Az állományt menet közben egyszerűen kezelhető, könnyű rögzítőrudak tartották nyugalmi helyzetben. A vezetőülés mögött egy kényelmes munkaasztal helyezkedett el, mely a nyilvántartások és visszahozott könyvek elhelyezésére szolgált. A busz végében a leghátsó üléssort meghagyták, és felhajtható asztallapokat szereltek fel, ezáltal akár öten is tudtak helyben olvasni. A jármű fűthető volt, és jól megvilágított. Az autóbusz karbantartását a Volán Vállalat végezte. Sajnos elég gyakoriak voltak a meghibásodások, régi típusú járműről lévén szó.

A mozgókönyvtárat egy gépkocsivezető-könyvtáros kezelte, akinek munkakörébe tartozott a busz vezetése, kisebb javítások és szerelések elvégzése, a belső tér takarítása, a raktári rend megteremtése, az olvasószolgálati teendők lebonyolítása, a nyilvántartások és a forgalmi statisztika vezetése.
A bibliobusz 30 települést és 7 győri peremkerületet látott el, egy-egy helyen másfél órát állomásozott. A mozgókönyvtár működése után fél évvel már 845-en iratkoztak be a busz olvasótáborába, a beiratkozás ingyenes volt mindenki számára. Az akkori statisztikák szerint az olvasók 70%-a a 14 éven aluli korosztályból került ki.
1982 őszén elkészült a mozgókönyvtár sokszorosított kötetkatalógusa, amely lehetővé tette, hogy az olvasók a raktári állományból is válogassanak, illetve előjegyeztethessék a kívánt könyveket. A gyarapítást és a feldolgozást a megyei könyvtár feldolgozó osztálya végezte.
Az első fél év során a bibliobusz több mint 9800 kilométert tett meg. A mozgókönyvtár szakértői vélemény alapján 500 ezer forint eszmei értékkel került be a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár vagyonleltárába.
Bár igen nagy reményeket fűztek a mozgókönyvtárhoz megyénkben, csupán 3 évi eredményes működés után meg kellett szüntetni ezt a könyvtári szolgáltatást az autóbusz teljes műszaki elhasználódása és kényszerű kiselejtezése miatt. Egy új, korszerűen kialakított jármű beszerzésére az intézménynek nem volt anyagi forrása.
A győri bibliobusz a hetedik volt Magyarországon, mely útnak indult a kistelepülésekre, előtte működött már Pécsen, Érden, Kaposváron, Székesfehérváron, kettő pedig Budapesten. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár első bibliobusza, amely országosan is az első volt, 1973. február 6-án kezdte meg működését. Előtte két átalakított villamos funkcionált mozgó könyvtárként a fővárosban.

A folyóirat, a kisnyomtatvány és a fotók a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Gyűjteményéből származnak, A Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár mozgókönyvtárának átadási meghívója, 1980. című kisnyomtatvány megtekinthető és letölthető a Digitális Könyvtárból, a Kisalföld 1980. május 5-i lapszáma pedig megtekinthető a győri könyvtárban.
Légrádi Szilvia
Fotók: Bartus István / Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér
Felhasznált irodalom:
Kisalföld, 1980. 05. 05. p. 5. Itt a mozgókönyvtár!
Kisalföld, 1988. 10. 14. p. 5. Emlék maradt a bibliobusz
Könyvtáros, 1976. 06. 01. p. 321.
Könyvtáros, 1980. 08. 01. p. 477.
Könyvtáros, 1982. 10. 01. p. 576−578.
Könyvtáros, 1985. 01. 01. p. 6.

