33. „Hegyalján innen, Sokorón túl” − Népmesemondó verseny Ménfőcsanakon

2025. április 21-én immár 33. alkalommal rendezte meg a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Ménfőcsanaki Fiókkönyvtára, valamint a Bezerédj-kastély Művelődési Ház a „Hegyalján innen, Sokorón túl” elnevezésű népmesemondó versenyt Ménfőcsanakon, a Bezerédj-kastélyban.
Kevés ilyen nagy múltú verseny létezik napjainkban. Az 1992-től évente megrendezésre kerülő hagyomány célja, hogy hozzájáruljunk népmesekincsünk megőrzéséhez, továbbadásához a jövendő nemzedékeknek, valamint hogy a gyerekek napjainkban is szeressék a népmeséket. „A mese a lélek tápláléka.” (Goethe)
Az első verseny 1992-ben reggeltől estig tartott, a Hegyalja folyóiratban akkor így írtak erről: „A csoda, amire úgy áhítunk, a mesében valósággá válik. Csoda volt az a nap a Bezerédj-kastélyban, amikor a mesemondó versenyre megjelentek a gyerekek – 77-en, mint a mesében. Sikeres volt a maratoni verseny. Győrből 17 iskola jelentkezett, és 25 település küldte el versenyzőit! Fél hétkor 100-an várták az eredményhirdetést!”
Hálás köszönet mindazoknak, akik azóta részt vettek akár zsűritagként, versenyzőként vagy felkészítőként – a zsűri elnöke évtizedeken át Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes és Magyar Örökség-díjas tanár volt. Az idei zsűri tagjai a nemrég Kazinczy-díjat kapott Horváth Ildikó Ady-Radnóti-Magiszter díjas versmondó, tanár; Ihász Anna mesterpedagógus és drámapedagógus; valamint Dákainé Szenczi Ilona gyermekkönyvtáros voltak. Büszkék vagyunk arra, hogy a mai napig megmaradt az érdeklődés versenyünk iránt, melyet korábban Szalai Béláné, majd Nagy Emilné könyvtárosok szerveztek.
A „Hegyalján innen, Sokorón túl” népmesemondó versenyre idén 33-an jelentkeztek, többen, mint az előző években: a gyerekek győri általános iskolákból (Apor-, Arany-, Gárdonyi-, Kölcsey-, Kovács Margit- és a Ménfőcsanaki Petőfi-), valamint Abda, Bezi, Börcs, Gyömöre, Győrszemere, Győrújbarát, Kóny, Koroncó, Kunsziget, Rábacsécsény, Tényő településekről érkeztek. Három kategóriában indultak: 1−2. osztályos, 3−4. osztályos, illetve 5−6. osztályos tanulók. A diákok szüleikkel, hozzátartozóikkal vagy pedagógusaikkal érkeztek, ezúton is szeretnénk megköszönni lelkes felkészítő munkájukat, különösen azoknak, akik már hosszú évek óta szívügyüknek tekintik ezt a versenyt – többen már nem először jöttek el hozzánk.
A kiállítóteremben Bognár Imre Tivadar gyönyörű fotói között hallgathattuk a meséket. A tehetséges kis mesemondók a magyar népmesekincs gyöngyszemeiből adták elő a meséket, a népes közönség pedig nagy érdeklődéssel hallgatta őket. Örömöt, élményt szereztek mindenkinek. A kisgyermekkor egyik legszebb mozzanata a szülővel történő mesehallgatás. A rendszeres mesélés, majd a meseolvasás nagyon jó hatású a gyermekek készség- és személyiségfejlődésére. Az olvasásnak, a meséknek számos előnye van (szókincsgyarapodás, kommunikációs készségek), így érdemes már kis korban elkezdeni, és fokozatosan elültetni a magocskát, mely a könyv szeretetével ajándékozza meg a kicsiket és nagyobbakat is. Az olvasás a fantáziát is nagymértékben fejleszti. A mindennap ugyanakkor történő meseolvasás rendszerességet teremt, ami kedvezően hat a gyerekek biztonságérzetére is. Kincset érő útravalót kapunk a népmesék által, a népmese nemzeti kincsünk is egyben.
Az eredményhirdetés előtt lehetőség nyílt arra, hogy az érdeklődők megtekintsék a Bezerédj-kastélyt (Galgóczi Erzsébet emlékszoba, Sulyok Vince Emlékhely) és a kápolnát, melyet Nagy Vilmos, a művelődési ház vezetője mutatott meg. Végül minden mesemondó kapott emléklapot, valamint chipset a Chio (Intersnack Magyarország Kft) jóvoltából, a helyezettek pedig oklevéllel és egy-egy szép könyvvel gazdagabban térhettek haza.
A „Hegyalján innen, Sokorón túl” népmesemondó verseny ebben az évben is nagy élményt nyújtott mindenki számára. Reméljük, hogy felejthetetlen marad, és megőrződik a gyermekek és felnőttek lelkében. A hagyományoknak megfelelően pedig a következő években is szeretnénk megrendezni ezt a vetélkedőt.
Gratulálunk minden versenyzőnek!
Sulyok Attiláné könyvtáros, a verseny szervezője
Fotók: Polczer Árpád (1−5. kép), Sulyok Attiláné (6−15. kép)

