Színházi nevelési előadások a bullying konferencián

Vitaszínház általános iskolásoknak (Szabados Éva írása)

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ tagjai – Lipták Ildikó, Jobbágy Kata, Kosznovszky Márton és Szalai Ádám – tartottak Vitaszínház címmel egy dramatikus jelenetekkel átszőtt beszélgetést az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontból érkező hetedik osztályosoknak. Ez a forma lehetőséget adott, hogy alaposan körbejárják a bullying témáját, a különböző nézőpontok megismerésével, lényegig hatoló kérdések mentén.

A program bemelegítő játékkal indult, majd az ezt követő szituációs játék kapcsán elindult a közös gondolkodás: Mi is számít bántalmazásnak? Már itt kitűnt, hogy ebből a szempontból megoszlanak a vélemények. Voltak, akik csak a fizikai erőszakot tekintik zaklatásnak, de a többség szerint a bántalmazás szavakkal is történhet. Voltak, akik úgy látták, hogy az teljesen „oké”, hogy őszintén kifejezzük a másik felé, ha valamiben „béna”…

Fontos téma, hogy a bántalmazásnak mindig vannak szemlélői – erről az első napon is sok szó esett az előadásokon –, akik szintén részesei a bántalmazásnak. A diákok egy része mégis azon az állásponton volt, hogy ha nem vesz részt a veszekedésben, verekedésben, akkor ő nem a részese a dolognak. „Ha beavatkoznánk, akkor belőlünk is támadó vagy megtámadott lenne…”

Adta magát a következő kérdés: Lenne-e olyan szintje a bántásnak, ahol úgy érzed, hogy be kell avatkozni? És ha igen, hogyan?

Ahogyan kisebb csoportokban folytatódott a beszélgetés, úgy haladtunk egyre mélyebb témák felé. Amikor felmerült, hogy mi az oka, hogy olyan nehezen tudjuk megvalósítani a békésebb iskolát, letaglózó volt egy 13 éves fiú szájából hallani: A társadalom. A válasz az előző napi előadásokra rezonált, és felkiáltó jel volt a felnőttek számára: a mi felelősségünk, hogy mi történik a gyerekek között! Éles tükrei annak, amit látnak maguk körül.

A vitaszínház fokozatosan aktivizálta a nehezen megszólaló diákokat, akiknek a kamaszkorból fakadóan eleve sokféle gátlással kell megbirkózniuk, de erre sok lapáttal rátesz, ha piszkálják és gúnyolják egymást. A beszélgetés eljutott ahhoz a kérdéshez, hogy vajon van-e olyan embertípus, akit soha nem fognak bántani? Együtt jöttek rá, hogy végül is bárki áldozattá válhat. Hiszen akit nem mernek szemtől szembe bántani, azt gyáván, a háta mögött fogják ócsárolni. Így viszont nem tudja megvédeni magát.

Tanulságos volt hallgatni, hogy a Kerekasztal Színház tagjainak szakértő vezetése mellett mi minden fogalmazódik meg a diákokban. A konklúzió pedig nagyobb odafigyelésre sarkallt: előfordul, hogy amit mások nem szánnak bántásnak, mi attól is megbántódunk. Másrészt viszont olyan is lehet, hogy mi nem szánunk bántásnak valamit, mégis sértünk vele másokat. Nem egyforma, hogy ki mit él meg bántalmazásnak, nem könnyű a határt megtalálni.

Lipták Ildikó a program végén kiemelte: tisztában kell lennünk azzal, hogy jogi szempontból a szemtanú is résztvevője a bántalmazásnak, és ha valóban súlyos dologról van szó, akkor jogilag felelősségre is vonható.

Az interaktív vitaszínház tudatosító erejű volt, bizonyára minden diák magával vitte az élményt. A körüljárt nézőpontok segítségével könnyebben megérthetik mások gondolkodását és érzéseit, ami egy értékes lépés a békésebb, boldogabb iskolák megszületéséhez.

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulata. Küldetésük olyan színházi előadások megvalósítása, amelyek interaktív módon vetnek fel – életkortól függetlenül mindenki számára érdekes – társadalmi és erkölcsi kérdéseket. Előadásaik során a fiatalok nem egyszerűen nézői, hanem alkotó résztvevői a színházi eseménynek.

Kimondva-kimondatlanul – A középiskolások színházi nevelési előadásáról (Szabó Szilvia írása)

Kimondva-kimondatlanul – ez volt a címe a KB35 társulat színházi nevelési előadásának, amelynek az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont 9. osztályosai lehettek részesei. Bár egy szerkesztőség élete a diákok világától látszólag távol áll, mégis sorra felfedezhették az ismerős élethelyzeteket, olyanokat, amelyekből egy iskolai osztályközösség is leszűrheti a tanulságot, meríthet gondolatokat, példákat a zaklatás kezelésére, vagy lehetőség szerint a megelőzésére. A történet sorra vette azokat a helyzeteket és lehetőségeket, melyek az áldozat és a szemtanúk, valamint az osztályközösség számára adódhatnak a zaklatás kezelésére és megelőzésére.

A képzeletbeli szerkesztőségben nagy az öröm, „megy a bulizás”. Nincs itthon a nagyfőnök, mindenki vidám, látszólag minden a legnagyobb rendben van. De akkor miért megy haza a buliról idő előtt Fanni, miért kellemetlen az őszinteségi pillanat Norbi számára, miért nem mond nemet az üveg „meghúzására” Zsombi, miért hibáztatja magát Szilárd, miért nem találja helyét Márti? És vajon TE dolgoznál-e ott szívesen? – állítja meg a pillanatot Fanni, hogy feltegye a kérdést a kilencedikes közönségnek. Ezen a ponton még nehéz megnyílni, de azért már alakulnak a vélemények.

A történet következő „felvonásában” arra figyelünk, hogy az erőszak hogyan jelenik meg a kommunikációs gesztusokban, így a következő „megállásnál” nem is olyan nehéz a szereplőket egy erőszakskálán (Kinek a viselkedése leginkább erőszakos?) elhelyezni. Egyetértés nem minden esetben van, de az érvek-ellenérvek keresztmetszetében végül kialakul egy sorrend. Érdekes a skálát abból a szempontból is felállítani, ki mennyire elszenvedője a történteknek. Ezt követően kettébomlik a társaság, és egy-egy szereplő karakterén keresztül formálhatnak véleményt a gyerekek. Kívülállóként persze mindig könnyebb megmondani, hogy mit kellene tenni, hogyan kellene viselkedni. Vajon, ha a mi ízlésünk szerint történnek a dolgok, akkor az tetszik-e majd? Elkerülhető-e a konfliktus? Van-e jó megoldás? A résztvevők ezúttal is lényegi döntéseket hoztak, a történet az ő véleményük alapján alakult.

Vajon ők milyen érzésekkel, gondolatokkal távoztak az előadásról? Milyen tanulságokat vittek magukkal? Ha ezekről a kérdésekről sikerült a diákoknak elgondolkodniuk, akkor a KB35 társulat színházi nevelési előadása, kellő humorral fűszerezett életszerű helyzeteivel, minden bizonnyal hozzájárult az egymás közötti kommunikáció megkönnyítéséhez, vagy legalább ahhoz, hogy tudatosodjon: Ezekről a kérdésekről beszélni kell!

Az előadás elsősorban a zaklatóhoz való megfelelő viszonyulás kialakításában kíván segíteni, így a legégetőbb kérdéseket veti fel, kellő távolságból enged rálátást a témára, és teremt fórumot a véleményalkotásnak, a közös gondolkodásnak. A társulat tagjai színész-drámatanárok, akik emellett pedagógiával, pszichológiával foglalkoznak, vagy a színházi szakmában helyezkedtek el főállásban.

(Szereposztás: Fanni – Fodor Éva, Márti – Fazekas Anna Dorottya, Norbi – Szivák-Tóth Viktor, Szilárd – Boda Tibor, Zsombor – Villant Bálint, rendezte a társulat improvizációiból: Szivák-Tóth Viktor.)

Az iskolai zaklatás okai és kezelése című szakmai konferencia megnyitójáról itt írtunk, az előadásokról szóló tudósítások itt olvashatók, két workshop meglátásairól és tapasztalatairól pedig itt számoltunk be.

Szabados Éva, Szabó Szilvia
Fotók: Szabados Éva (1−2. kép), Márné Tóth Krisztina (3−4. kép)