A gyász, a várakozás miatt a csendes, szent, fekete szombat elnevezésekkel is illetik ezt a napot. Az asszonyok szombatja ragadványnév nyilván azért közismert, hiszen a mai napig az ünnep előtti szombaton a háziasszonyok a húsvéti előkészületekkel vannak elfoglalva. Ez engedélyezett feladat volt, akárcsak a nagytakarítás, de dolgozni ekkor sem volt szabad. Nagyszombaton pihen a világ! – tartották. Továbbra is a külső és belső megtisztuláson van a hangsúly.

Ezt szolgálják például a több tájegységben fellelhető, vízhez kapcsolódó szokások, amelyek a szólásokban is fennmaradtak: a nagyszombati víz minden betegséget gyógyít; aki nagyszombaton mosdik, egész évben tiszta marad; nagyszombati vízben fürdik a tavasz is. Mások a tűz megtisztító erejét használták: a nagyszombati tűz minden bajtól megóv; aki nagyszombati parazsat visz haza, annak békesség lesz a házában; nagyszombati tűz füstje elűzi a rontást. Az időjárási megfigyelések szerint a nagyszombaton vetett mag korán kel, a nagyszombati szél jó termést hoz.

A húsvéti felkészülésben elérkeztünk a feltámadás kapujához. Estére a harangok visszatérnek Rómából. Igyekezni kell hát, megérteni húsvét titkát, erre pedig csak az képes, aki befelé figyel, átgondolja, mi is történt Jézussal, miért vállalta magára a megváltás terhét, megvizsgálja saját bűneit, megbánja, meggyónja. Keresztény embernek ez adja meg a húsvét igazi jelentőségét.

Az ártatlan, mint a ma született bárány mondás is kapcsolható az ünnepkörhöz. Ártatlan, vagyis vétlen, akinek nincs köze a szóban forgó dologhoz. De hogyan lett éppen a bárány az ártatlanság jelképe? A választ a Bibliában találjuk, távoli idők szokásában gyökerezik. A húsvéti bárány a zsidók húsvéti eledele volt. A húsvéti áldozattal, azaz a pészach szokásával, eredetével az Ószövetségben, a Kivonulás könyvében találkozunk: „Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.” (Kiv 12, 1–14) Ezen az ünnepi napon a leölt állat vérével (bárány vagy kecske) megkenték az ajtófélfát, megjelölve a zsidók házait, hogy elkerüljék az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Úr haragját. A báránynak hibátlannak kellett lennie. Lehet-e hibátlanabb az a jószág, mint amelyik ma született? Ugye, hogy nem! Igaz, ezt nem kell szó szerint értelmezni, áldozatként inkább az egyéves körülieket vágták le. Az Újszövetség történetében Jézus is a pészach megünneplésére érkezett Jeruzsálembe akkor, amikor elfogták. Így időben és szimbolikusan is összekapcsolódik áldozata a húsvéti bárányéval. Először Keresztelő Szent János nevezi őt Isten bárányának, amikor meglátja: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” (Jn 1, 29) Ez a kifejezés lehet, hogy egy félrehallás eredménye, de a katolikus liturgiába már teljesen beépült.

Egy Ézsaiás (Izajás) könyvében olvasható hasonlat is segít megvilágítani ezt az összefüggést. Itt nem ártatlanságról beszél, hanem alázatról: „Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját.” (Iz 53,6–7) Így tehát a báránynak nagyon is sok köze van a húsvéthoz!

SzaSzi
Fotó: Canva

Forrás: szolasok.hu, abibliamindenkie.hu, O. Nagy Gábor: Mi fán terem? Magyar szólásmondások eredete. Gondolat Kiadó, Budapest, 1965.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Nagyszerda – Árulkodó Júdás, nem kap piros tojást!
2. rész: Nagycsütörtök – A harangok Rómába mennek
3. rész: Nagypéntek – Mindenkinek megvan a maga keresztje