Ez az utolsó vacsora napja, a gyász napja. Talán feltűnik a fülünknek, hogy ilyenkor elmarad a megszokott harangszó. „A csengők és harangok hangja a Keresztények számára az egyetlen Úr, Jézus Krisztus jelenlétét és dicsőségét hirdetik, ezért a megváltó szenvedés, kereszthalál és a sírban nyugvás idején a gyász és együtt szenvedés kifejezéseként hallgatnak el.” A szentmisén a glória éneklése után az orgona és a csengők is elnémulnak. Ez a gyász és a várakozás ideje. Ilyenkor gyakran mondják: A harangok Rómába mentek. Legközelebb csak nagyszombat este szólalnak meg újra, a feltámadás örömhírére.

A harangszót, amely fontos időjelző volt a régi világban az órák megjelenése előtt, különösen vidéken, zajkeltő eszközökkel, kereplőkkel helyettesítették. Gyakran így toldották meg az ismert mondást: A harangok Rómába mennek, a kereplők előkerülnek. A kereplés főleg a fiatal fiúgyermekek feladata volt. Néhol komolyan gardírozott kis társaságok alakultak a feladat elvégzésére: kezükben kereplőt recsegtetve, rigmusos bekiabálásokkal figyelmeztettek az idő múlására, ébresztették a falu népét, jelezték az ebédidőt és a nap végét. Például ezt:

Este van már térjünk haza,
Vár otthon a jó vacsora
Munkától fáradt két kezünk,
ezért most estét kereplünk.

Győr–Moson–Sopron megyében még mai napig él a hagyomány néhány településen, például Gyóróban, ahol a gyerekek a rájuk bízott szerepet komolyan veszik. Az ott élők elmondása szerint a helyi plébánia szervezi be a gyerekeket, tárolja az eszközöket, például a „talicskás” kereplőket. Régen a feladat és a recsegő hangú zajkeltő is öröklés útján kerülhetett valaki birtokába. Változnak az idők, változnak a szokások, de még él a hagyomány! Ma már egyszerűen csak ezt kiáltják a gyerekek: Kereplünk, kereplünk reggelre! Ez a szép szokás visszavezet bennünket egy régebbi világba, ahol a közösségeknek jóval nagyobb, megtartó szerepe volt.

Kereplős csütörtök, csendes csütörtök, szent csütörtök, német nyelvterületeken a zöldcsütörtök, vagyis Gründonnerstag elnevezést is használták. Ez utóbbi a böjtre, a böjtben elfogyasztott ételekre, a tavasz kezdetének hírnökeire is utal. A húsvéti szent három nap (Triduum) a csend három napja: nagycsütörtök az utolsó vacsora és az árulás éjszakája, nagypéntek Jézus kereszthaláláé, nagyszombat a sír csendjéé.

Nagycsütörtökön a keresztények arra emlékeznek, hogy Jézus a Gecsemáné-kertben búcsút vett tanítványaitól, szeretete jeléül megmosta azok lábát, majd a vacsoránál megtörte a kenyeret, és bort adott nekik. Itt nevezte elsőként a kenyeret és bort az ő testének és vérének, amely a szentmisében is jelen van, ez az eucharisztia megalapításának kezdete. Az apostolok számára ekkor válik világossá, hogy Jézus jövendölései hamarosan valóban beteljesednek. Ő pedig már nyíltan rámutatott, hogy „eljött az óra”, és azt is kijelentette, hogy egyikük majd elárulja.

Számos szokás alapja rejlik ebben a bibliai történetben. Vannak keresztény közösségek, ahol ezen a napon felelevenítik a lábmosás szertartását, az utolsó vacsora emlékét, gyakori az oltárfosztás, ez azt jelenti, hogy lefátyolozzák az oltárdíszeket, képeket a templomokban. Minden a befelé fordulást, a lelki megtisztulást hangsúlyozza. Nagycsütörtök este az idősebb asszonyok a kálvárián vagy útszéli kereszteknél imádkoztak, virrasztottak nagypéntek hajnaláig, annak emlékére, hogy hajdan Jézus is így tett az olajfák hegyén. Más magyarázat szerint azért, mert az apostolok nem virrasztottak Jézussal. Nagycsütörtökön éppen ezért nem szabad szundikálni, sokat aludni, mert akkor egész évben lusták leszünk.

A gyásznap tiszteletét intelmek és hiedelemek erősítették azokban az időkben, amikor egy-egy közösség életét még a népi hagyományok irányították. Nem ajánlott ilyenkor mosni, mert „sír a ruha”, nem szabad veszekedni, mert egész évben perlekedés lesz, és ami ilyenkor elromlik, az három napig úgysem javul meg, nem illik fütyülni, dalolni, muzsikálni, mert az növeli a Megváltó szenvedését. A víznek az egész húsvéti ünnepkörben megtisztító, betegségtől, rontástól óvó szerepet tulajdonítottak, már ehhez a naphoz is kapcsolódik. Aki nagycsütörtökön mosdik, azon nem fog a rontás, sőt egész évi szépséget hoz, ilyenkor a harmat gyógyító, az eső is jó termést ígér, és az ekkor vetett mag korán kikel.

SzaSzi
Fotó: Canva

Forrrás: wikipedia, abibliamindenkie.hu, wikipedia, jelesnapok.oszk.hu, bajitemplom, vasarnap.com, f21.hu, Bálint Sándor: Karácsony, Húsvét, Pünkösd

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Nagyszerda – Árulkodó Júdás, nem kap piros tojást!