Iancu Laura új verseskötete a modern líra kísérletező formáit tárja elénk, ahol az olvasó aktív értelmezésére építve bontakozik ki a személyes és kollektív élmények komplex hálója. A versek a hétköznapi tapasztalat és a belső tudatmezők kapcsolatát vizsgálják, miközben a nyelv ritmikai és képi struktúrái tudatos dramaturgiát követnek. Ciklikus szerkezetük finoman vezeti az olvasót valóság és képzelet, jelen és múlt rétegein át, miközben a kötetben a bensőséges istenkeresés és hazaérkezés motívumai is kibomlanak. A kötet képi és hangzásbeli gazdagsága egyszerre hívja a befogadó érzékeit és értelmét, kutatva a kortárs költészet formanyelvét, miközben a belső világ feszültségeire is érzékenyen reflektál.

Iancu Laura a kortárs magyar irodalom egyik legeredetibb hangú alkotója, akinek költészete az „időtlenség lírájaként” ragadható meg: nála az idő fizikai valójában, antropológiai és teológiai értelemben egyaránt megjelenik, miközben a versnyelve a pillanat megragadásának eszköze. Örök emberi kérdéseket boncolgat verseiben, ahol a korszellemmel, irodalmi divatokkal, stíluskategóriákkal mit sem törődő szabadságkeresés, kísérletezés jelenik meg a sorokban. Megszólalása úgy anakronisztikus, hogy közben a legmodernebb művészeti energiákat hordozza.

Költészetének központi eleme a transzcendenciával való párbeszéd. Versei tömörségre törekvők, lényeglátók, gyakran imaszerűek; a hitet nem dogmatikusan, hanem személyes, belső megélésként és vívódásként mutatják be. A népköltészet és a népi vallásosság tisztasága nála nem külsőség, hanem alapvető világkép. Formavilágára jellemzőek a meghökkentő tördelések és az egyéni soráthajlások, amelyek a gondolatok belső feszültségét tükrözik.

Az író, költő, néprajzkutató Iancu Laura 1978. december 30-án született Magyarfalun, egy hatgyermekes, katolikus, csángó magyar családban. Csíkszeredában érettségizett a Nagy István Zenei és Képzőművészeti Líceumban, óvodapedagógus-, teológia-, illetve hittantanárképzést és néprajzi, kulturális antropológiai tanulmányokat is folytatott a szegedi, majd a pécsi egyetemen. Doktori fokozatát Pécsen szerezte politológia szakon. 2011 óta az MTA ELKH BTK Néprajztudományi Intézetének munkatársa. Kutatói tevékenységének fókuszában a moldvai magyarság vallásosságának vizsgálata és identitásának kérdései állnak. 2013-ban megkapta a Magyar Néprajzi Társaság Jankó János-díját.

Rendszeresen publikál irodalmi és tudományos folyóiratokban, vallomásossága, kiforrott értékrendje, hitelessége pályaindulásától kezdve a védjegye, bármilyen műfajban is alkot. 2000-től olvashatók szépírásai, első verseskötete, a Pár csángó szó 2004-ben látott napvilágot. Ez idáig tizenöt szépirodalmi kötete jelent meg, a legújabb, a Visszaaludni nem tudtam 2026 februárjának elején. 2013-ig a Moldvai Magyarság szerkesztője volt. 2010-ben Bella István-, 2012-ben József Attila-, 2020-ban Ratkó József-díjat kapott. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Magyar Írószövetség tagja, 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Iancu Laura Visszaaludni nem tudtam című kötete kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Szilvási Krisztián

Forrás: Wikipédia, magyarnaplo.hu, hetnap.rs, magyarkurir.hu, alfoldonline.hu, barkaonline.hu, kultura.hu, epa.oszk.hu