Bán János 70

Ünnepeltként tér vissza alma materébe a színművész

ban-janos-kazinczy-podium

2026. március 6-án, pénteken, 17 órakor Kazinczy Pódium vendége Bán János lesz, az iskola egykori diákja, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Katona József Színház alapító tagja, a cseh és szlovák nyelvterület egyik legismertebb külföldi színésze.

Az est egyszerre személyes visszatérés, baráti emlékezés és pályaösszegző ünnep. A találkozó egyben ráhangolódás a 60. Szép Magyar Beszéd Versenyre is, amelynek idén áprilisban a Kazinczy Ferenc Gimnázium ad otthont.

Bán János művészi pályája korán indult: tizennégy évesen már jelentős szerepet játszott a győri Kisfaludy Színházban. 1974-ben a Szép Magyar Beszéd Versenyen kimagasló eredménnyel szerepelt, teljesítményét Kazinczy-éremmel ismerték el. A főiskola után ismét Győrben mutatkozott be, a Bambini di Praga című Hrabal darabban aratott sikert. Ennek kapcsán indult el az a legendás szakmai és baráti kapcsolat, amely a világhírű cseh filmrendezőhöz, Jiří Menzelhez kötötte.

A pódiumest házigazdája Németh Tibor, a gimnázium emeritus igazgatója lesz, aki nemcsak beszélgetőtársa, hanem egykori alkotótársa is a vendégnek: közös emlékük a legendás Kazinczy Irodalmi Színpad, ahol Z. Szabó László tanár úr irányításával ugyanazokat a deszkákat koptatták.

Szeretettel várjuk a Kazinczy Baráti Kör tagjait és az érdeklődőket a rendezvényre!

Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

2026.02.28