Először dr. Gönczöl Lászlóné Nelli a Jeles pedagógusok sorozatról beszélt, melynek létrejöttében hatalmas szerepet játszik a mai napig, ő az elnöke az „Emelj fel emlék!” Alapítványnak. Két szép verset is hallhattunk Németh Péterné Gizike előadásában. A Bezerédj-kastély két emlékszobát rejt: az egyik Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas írónőé, 35 évvel ezelőtt nyílt meg, a másik pedig Sulyok Vince tiszteletére létesült 15 éve.

Sulyok Vince a nyugati magyar irodalom, az emigráció meghatározó alakja volt, a magyar irodalom norvég nagykövete. Több mint 50 éven át élt távol hazájától, de vonzódása szülőföldje iránt, gyermekkori emlékei örök témája költészetének, egész életében elkísérték – „Lélekben és tetteimben sohasem szakadtam el hazámtól”.

1932. július 7-én, Ménfőn, az Öreg utcában született Sklánicz Vince néven, a Sulyok Vince nevet Norvégiában vette fel édesanyja után. Már az elemi iskola előtt tudott írni és olvasni. A győri bencés gimnáziumban tanult, majd 1952-ben, a Révai Gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán kezdte, de kizárták, mert szüleit kulákgyanúsnak találták. Egerbe került főiskolásnak, itt vett részt az 56-os forradalomban. A főiskolások képviseletében beválasztották az egri városi, majd a Heves megyei Forradalmi Tanácsba, és 24 évesen kinevezték a Népújság főszerkesztőjévé. A forradalom leverése után először csak Egerből, majd az ország összes felsőfokú tanintézetéből kiutasították.

Soha nem akarta elhagyni hazáját, 1957 februárjában mégis menekülnie kellett. Professzora szervezte meg a szökését, Jugoszlávia felé hagyta el az országot, öt hónapot töltött menekülttáborokban. Norvégiában talált második otthonra, ahol igyekezett minél hamarabb elsajátítani az új nyelvet – 6 hét alatt megtanult egy szótárt. Akkor még nem sejthette, hogy ennek a nyelvnek köszönheti majd kultúra- és versközvetítő munkásságát. Felvették az Oslói Egyetem német, orosz és történelem szakára, ahol 1962-ben végzett. Az Oslói Egyetemi Könyvtárban kapott állást, ahol történelmi szakelőadóként, később főkönyvtárosként dolgozott. Húsz éven át volt a közép-kelet európai részleg és a Hungarica-gyűjtemény szakértője és vezetője.

Első verseskötete, a Rámdöntött világ 1958-ban, Rómában látott napvilágot, három év múlva pedig korai versei Céltalan ég alatt címmel Brüsszelben. Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára készült el norvég nyelvű válogatása a szabadságharc költőjének verseiből (1973). József Attila, Ady Endre, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Pilinszky János, Csoóri Sándor és Kányádi Sándor műveit az ő fordításában ismerhették meg a norvég olvasók. 1975-ben megkapta Oslo város fordítói díját, norvég, dán, svéd írókat, költőket ültetett át magyarra. Sulyok Vince arra kapott alkalmat a sorstól, hogy kétirányú, kultúraközvetítői munkát végezzen a magyar és a norvég nép között („de anyanyelvem a magyar maradt”). El kellett mennie, hogy a „híd” szerepét betölthesse. Így juttatta el a távoli északi népeknek csodálatos magyar költészetünket, kultúránkat. Hivatásának, élete céljának tekintette a magyar irodalom megismertetését a skandináv országokban.

1978-tól két évtizeden át a Norvég Nagylexikon magyar történelmi, nyelvi, irodalmi és kulturális anyagának szerkesztőjeként több mint 900 magyar vonatkozású szócikket írt. A lexikonban hét és fél oldalon mutatja be hazánkat, mely a mai napig példa nélküli a nyugat-európai országokban. Tízéves kitartó munkával elkészítette életművét, azt a 700 oldalas monográfiát, melyben bemutatja az északi népeknek hazánk történelmét és kultúráját a honfoglalástól a második világháborúig: Ungarns historie og kultur (Magyarország történelme és kultúrája). Borítóján az 1044-es ménfői csata látható a Képes Krónikából. Ez a könyv a mai napig elsőrendű forrásanyagnak számít.

Első „hazai” kötetét 1997-ben adták ki Fényörvény életünk címmel, melyet a Tegnapodban élsz követett. Verseiből fordítottak norvég, dán, svéd, olasz, spanyol, angol és holland nyelvre is. Az 1956-os forradalom 50. évfordulója tiszteletére 2006-ban Magyarországon megjelentetett Szegény ország című kötetében közölte az ’56-os verseit. Az utolsó, Vérezni kezd a tenger című kötetét a költő még maga állította össze, de kiadását már nem érhette meg. 2002-ben és 2007-ben irodalmi esteket rendeztek tiszteletére. A 80-as évektől már szabadabban utazhatott hazánkba, és itt-tartózkodását mindig összekötötte kultúrmissziójával. Rendszeresen részt vett a Magyarok Világtalálkozóján is. Versesköteteinek hazai bemutatói által szülőfalujával is szorosabbá vált a kapcsolata. Egy alkalommal ezt írta a Galgóczi-szoba emlékkönyvébe:

„Én vagyok ez a messziről jött, ez a messziről hazaérkezett.
Mert a haza ott van, ott van a haza, ahol elillant éveink emlékei
sejlenek elő a rájuk rakódott por rétegei alól,
és ahol anyánk szavait véljük még hallani egyre,
a mindennél kedvesebb anyanyelvet.”

2002-ben 70. születésnapját ünnepelték Ménfőcsanakon. Sulyok Vince ajándékozási szerződést kötött a Petőfi Sándor ÁMK-val, melyben felajánlotta évtizedeken át gyűjtött könyv- és folyóirat-gyűjteményét az intézménynek. Megállapodtak a Bezerédj-kastélyban való elhelyezéséről, egy később létesítendő emlékszoba céljából, mely 2011. június 3-án nyílt meg. Családja jelentős anyagi támogatást nyújtott elhelyezéséhez, így valósulhatott meg az ötezer darabból álló gyűjteményből a Sulyok Vince Irodalmi Emlékhely, ahol a költő magyar és norvég nyelven kiadott munkái mellett az emigráns magyar irodalom sok fontos alkotását, könyvritkaságokat is találunk. Könyveinek Norvégiából Ménfőcsanakra szállítása még életében elkezdődött, de az utolsó szállítmány már csak halála után érkezett meg. Az emlékszobában kiállításra kerültek az író, költő, műfordító személyes tárgyai (pl. íróasztal, írógépek), ezenkívül fényképek, bizonyítványok, igazolványok és 1949-ből származó naplója is. Kitüntetett helyre kerültek azok a dedikált kötetek, melyeket Illyéstől, Kányáditól, Csoóritól, valamint földijétől, Galgóczi Erzsébettől kapott.

Sulyok Vincét szülőföldjének szeretete, visszavágyódása élete végéig elkísérte, gyakran foglalkoztatta a hontalanság kérdése: „hány hazája lehet egy embernek?” Munkássága 3 hazához kapcsolódik: a szülőföld, a második haza, a távoli észak, valamint a spanyol tengerpart, ahová a hideg éghajlatot nehezen tűrő szervezete miatt „hozta a sorsa”. Sulyok Vince Norvégiában tudta meg igazán, mennyire szereti szülőföldjét, a ménfői-sokorói dombokat haláláig őrizte emlékezetében. Az emlékszobában az egyik oldalon a ménfői táj, a másik oldalon pedig a norvég fjord jelenik meg képeken, versidézetekkel tűzdelve.

A magyar irodalom skandináviai és az északi népek irodalmának hazai megismertetéséért számos kitüntetésben részesült, melyek az emlékszobában láthatók: Oslo város fordítói díja, Petőfi- és Ady-emlékérem, Bethlen Gábor-díj, Pro Cultura Hungarica-díj, Nagy Imre-emlékplakett, Év könyve díj és Ménfőcsanakért Emlékplakett. 77 éves korában, 2009. augusztus 9-én, az Oslo melletti Billingstadban érte a halál, és augusztus 20-án, Oslóban helyezték örök nyugalomra. Ravatalán magyar zászló borította a koporsóját. Életéről filmet is készítettek A fény vándora címmel, ebből is láthattunk egy rövid részletet, melyben megszólalt maga a költő is.

Sulyok Vince életével, tevékenységével olyan utat járt be, melyet példaként állíthatunk a jövő generációinak. Reméljük, hogy az irodalmi emlékhely megnyitásával a szülőföld is hozzájárul a költő életművének és költészetének hazai megismertetéséhez. A könyvbemutató végén Szilbekné Cseh Györgyi, a ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója is szólt néhány mondatot.

Sulyok Vince: Hazád és anyanyelved (részlet)

Jaj annak, akit sorsa kiszakít
hazájából, anyanyelvéből,
de ezerszer jaj annak, aki kész
feledni mindkettőt; mert új hazát
s új anyanyelvet cserébe nem ád
a másik ország, ahol élsz, s az új nyelv,
bárhogy betölti mindennapjaid!
Míg neved magyar, idegen maradsz,
míg múltad magyar, idegen maradsz,
bárhova vet a sorsod!

(Torrevieja, 1991. november 8.)

A Jeles pedagógusok sorozat 14. kötetében a másik ménfőcsanaki kötődésű személy Németh Elek kántortanító, tanár – őt lánya, Czibikné Németh Márta ny. tanító, ének−német szakos tanár mutatta be a közönségnek.

„Nincs szebb és nemesebb pálya, mint a tanítóság. Kezetekben van letéve a nemzet jövője, mert mi neveljük a népet, a nemzetet, mi neveljük az embert emberré és hazafivá!” (Gárdonyi Géza)

Németh Elek 1922. január 4-én született Levél nagyközségben, a család hatodik gyermekeként. A kétnyelvűség természetes volt abban a közegben. A családra és a nyolcéves kisfiúra nagy csapást jelentett édesapja korai elvesztése (1930). Az elemi népiskolai, polgári fiúiskolai, valamint Magyar Királyi Katolikus Tanítóképző Intézeti értesítői, bizonyítványai és oklevelei azt bizonyítják, hogy szorgalma, majd előmenetele a kezdetektől arra késztette, hogy bizonyítsa alkalmasságát egy „magasztos célra”. Már az első munkaadója, a körzeti általános iskolai igazgató tanító (Kozenits Frigyes) Cikolaszigeten olyan „Működési bizonyítványt” állított ki róla 1942-ben, amely egész életét jellemezte: „Működési ideje alatt ügybuzgó szorgalmával és tanítói rátermettségével a felettes hatóságnak szeretetét és tiszteletét érdemelte ki, és ezért bármely iskolába nyugodt lélekkel ajánlom.”

A háború, a katonai besorozás (1943), majd az amerikai, illetve francia fogság hároméves időszaka kemény megpróbáltatást jelentett számára. 1946-ban ismerte meg élete párját, házasságukból három gyermek született. Szentpálpuszta után Ménfőcsanak következett, itt vetették meg a lábukat. Az államosítás az iskolareformmal járt együtt, és akkor dőlt el, hogy szakosodnia kell. A természet ismerete és szeretete miatt egyértelmű volt választása: földrajz−biológia szak a Pécsi Pedagógiai Főiskolán.

Kollégáival, igazgatóival mindig megtalálta a hangot. Húsz évig vezette a földrajz−biológia munkaközösséget. Közéleti tevékenysége is jelentős: a helyi tűzoltó csoport titkáraként sokszor nyertek megyei versenyeket. A repülőmodellezésben is eredményes munkát végzett, egyéni és csapatbajnokságon több trófeát is elhoztak. A helytörténeti versenyeken több alkalommal előkelő helyezést ért el tanítványaival.

Származása, vallásossága miatt rendkívül sok hátrány érte őt és a családját is, de elveiben mindig következetes maradt. Eredményes munkájáért, érdemeiért soha nem kapott elismerő díjat vagy kitüntetést. Szóbeli elismerésben ugyan részesült feletteseitől, kollégáitól, a szülőktől, de a legfontosabb: tanítványai hálája, szeretete árad felé, sokan emlegetik türelmét, szigorát, következetességét, kitartását.

Hány generációt tanított, nevelt a jóra, az emberségre, akikből aztán tanárok, orvosok, ápolók, „kétkezi munkások” lettek. Egyik tanítványa, aki később kollégája is lett, így fogalmazott: „Igazi példakép volt ő, szeretetre méltó, önzetlen, igazi pedagógus”. Élete például szolgálhat a mai nemzedéknek is, hogy a tanítói / tanári pálya egy olyan hivatás, melyet sokoldalú tudással, műveltséggel, önképzéssel egy önmagában bízó, harmonikus ember tud csak megvalósítani.

Sulyok Attiláné, Czibikné Németh Márta
Fotók: Polczer Árpád (1−12. kép), dr. Gönczöl Lászlóné (13. kép)

Fotógaléria: Jeles pedagógusok 14. – Könyvbemutató Ménfőcsanakon, a Bezerédj-kastélyban

Polczer Árpád (1−12. kép) és dr. Gönczöl Lászlóné (13. kép) fotói

13 kép

 

Fotógaléria: Sulyok Vince költő, író, műfordító, könyvtáros és művelődéstörténész

Sulyok Attiláné (1−27. kép) és dr. Gönczöl Lászlóné (28−29. kép) fotói

29 kép

 

Fotógaléria: Németh Elek kántortanító, tanár

Czibikné Németh Márta fotói

13 kép