Mióta szerepel rendszeresen a győri teátrumban?

Az idén lesz éppen negyven esztendeje. De hozzáteszem, Győrben is születtem, igaz, egy-két évtizeddel korábban. Szüleimre, Egervári Klárára és Puskás Tiborra – apámnak ez a művészneve volt – talán a legidősebb győri színházlátogatók sem emlékezhetnek, ők szerződött színészei voltak a Kisfaludy Színháznak, a mai Vaskakas helyén. Jó ideig mindig követtem őket oda, ahová a pályájuk szólította őket, így azután sok iskola padját koptattam, több városban.

Hogyan sikerült követni a szülői példákat?

Budapesten érettségiztem, a Színművészeti Főiskolára nem vettek fel, de a Nemzeti Színház stúdiójába igen, és ott csodálatos tanároktól tanulhattam a mesterséget. Kezdtem a pályát egy évig az akkori Állami Déryné Színházban, majd játszottam a békéscsabai Jókai-, a kecskeméti Katona József Színházban, míg 1986-ban már mint társulati tag léphettem át a mai győri épület akkor még mindig Kisfaludy nevét viselő teátrumának küszöbét.

Milyen emlékeket őriz a Győri Nemzeti Színház különböző korszakaiból?

Bor József igazgató idejében olyanok voltunk, mint egy család. Reggeltől estig bent voltunk a színházban, színészlakásokban laktunk, a nyári szünetre hazautaztunk, de néhány napnál tovább nem bírtuk, visszahívott a város, a Duna, az evezés, az uszoda. Jó szerepeket kaptam Korcsmáros Györgytől is, nagyon jó szemmel választotta ki a darabokban az alakokat megformálókat, és a lelkünkre is odafigyelt. Jó bulvárszínház alakult ki Forgács Péter idejében, nekem sikerült abban is megtalálni a helyemet. A mai győri színházban pedig úgyszólván el vagyok kényeztetve…

Ennyi idő alatt rengeteg emlékezetes szerepe volt. Ki tudna emelni néhányat?

Lehetetlent kér, de azért megpróbálom. Nagyon kedveltem Szabó Magda Régimódi történetében Gizellát, Olt Tamás Minden jegy elkelt!-jében pedig Fedák Sári házvezetőnőjét. Ezenkívül minden komikus szerepet imádtam, imádok operettekben, komédiákban egyaránt.

Mi az, ami miatt a komika áll a legközelebb az egyéniségéhez?

Pontosan nem tudnám megfogalmazni, de az a jó bennük, hogy a szerepeket el lehet vinni a szélsőségekig. Szeretem figyelni az utcán az emberek viselkedését, szélsőségeit, azt mondják, ebből lehetetlen a színpadra vinni, de meggyőződésem, hogy ezek a humoros szélsőségek alkalmasak az emberi lélek mélységeinek bemutatására. A nézőtérről pedig rögtön érkezik a reakció, a tetszés, a nevetés. A nevetésben pedig ott a szeretet!

Mennyire tervez előre, hogyan képzeli a jövőjét?

Ami a színházra vonatkozik, a város kitüntetésének birtokában teszem a dolgomat, amíg szükség van rám, és amíg az egészségem engedi. A nagy tervem az önmegvalósításra vonatkozik, miután két éve Sarriától már megtettem a Szent Jakab-út kisebb változatát, egy hét alatt száztizenhét egész háromtized kilométert, tulajdonképpen a befejező szakaszt Santiago de Composteláig. Akkor se voltam már húszéves, az idő megy, és vannak ugyan nyolcvanéves vállalkozók is, de addig nem akarok várni. Az El Camino nyolcszáz kilométere nem gyerekjáték, de kellő felkészültséggel teljesíteni akarom. Sikerülni fog, úgy szoktam fogalmazni, hogy addig nem halok meg, amíg végig nem járom – zárta e szavakkal gondolatait Mézes Violetta.

Mohay Gábor
Fotó: Márné Tóth Krisztina